Nagy utcaszínház és lélegzetelállító cirkusz a Szigeten

Cirque De Sziget

A Sziget nem csak zene. Sőt! Sorolni is nehéz, mi minden van a fesztiválköztársaság színpadain, ami a világ kulturális életének leglátványosabb szeleteit mutatja be. Ilyen például az utcaszínház, amit idén egy francia társulat, a Transe Express előadásában élvezhetünk és megnyitja porondját a Cirque du Sziget is.

Már csak beszökni tudsz a Rihanna-koncertre

Rihanna Tel

Elfogytak a napijegyek a Sziget „nulladik” napjára, azaz augusztus 11-re, mikor is a Nagyszínpad főműsoridejében Rihanna érkezik meghódítani a Fesztiválköztársaság lakóit. A többi napra még akad néhány jegy…

Egy hónap és mindent kiSZINezhetünk

Szin 1

Egy röpke hónap és megnyitja kapuit a „napfény városának” vízparti fesztiválja, a Szegedi Ifjúsági Napok, azaz a SZIN. A színes programsorban öt színpadon mintegy 150 fellépő szórakoztatja a nagyérdeműt négy napon át.

Napsütéses ütemek a PLÁZSon

Brains

Bár a PLÁZS nappal a pihenés központja, július 30-án este garantáltan nem lesz nyugi: a fesztiválok legenergikusabb formációja, az élő drum and bass hazai szupercsapata, a Brains fogja megtáncoltatni a siófoki strandolókat. 

Digitális formában jelenik meg a Boribon, a játékmackó

Boribon

Különleges megjelenést tudhat maga mögött digitális mesekönyveket készítő BOOKR Kids. Július 22-én egy olyan történetet adott ki, amely először közel 60 éve jelent meg, és amelyen azóta gyermekek generációi nőttek fel. Marék Veronika Boribon, a játékmackó című meséje most először jelent meg digitális formában, ráadásul rögtön három nyelven.

Tényleg minden roma makkos cipőt visel?

Roma News 2

Önkritikából sosem elég! A Roma News Production a Ki mit Tube második szériájában tűnt fel, s hamar a szívükbe zárta a zsűri és az on-line tehetségkutató műsor nézői is. Ennek oka, hogy a romákhoz kötődő szterotípiákat magukra húzzák, s önkritikusan szemlélik önmagukat. A legújabb videójukkal ismét nagyot alkottak. (VIDEÓ)

“Nem szoktunk nemet mondani”

13823666 872452609566435 1656051693 N

Pécs Király utcájának Nappalijában megtartották a kilencedik Ördögkatlan Fesztivál sajtótájékoztatóját, ahol több mindenre derült fény, mint gondoltuk volna.

VOID FILLED egy kávé mellett

Dsc 0059

Mi sem lehet jobb párosítás, mint a kávé és a fényképészet? Nem is kell több indok, hogy az ember kimozduljon, így én is felkerekedtem, hogy egy finom kávé kíséretében megnézzek egy érdekesnek ígérkező fotókiállítást egy belvárosi kávézóban. Már biztosan sokan jártak a feketében, de bevallom én megrekedtem az otthoni kotyogósnál, így csak hallomásból ismertem a helyet.

Koncert az összefogás és a barátság jegyében a Rumbach Zsinagógában

Koncert 20160712 21187 Babel Sound Songs Of The Inner Heart 474 279 81470

Két világ találkozik július 24-én (vasárnap), 19  órakor a Rumbach Sebestyén Zsinagóga falai között: Songs of The Inner Heart címen al-Andalúz költemények keringőznek középkori könnyűzenei dallamokkal, az izraeli Tal Ben Ari és az arab ney művész, Mohammed Antar előadásában a Babel Sound szervezésében.

MOTi az Akváriumban

Moti

Rögtön azután, hogy megünnepeltük az új kenyeret, az államalapítást, és megnéztük a tűzijátékot, egy újabb ünnepre gyűlhetünk össze, ugyanis augusztus 20-án az Akvárium Klub NagyHalljában lép fel a holland DJdj-szcéna egyik legújabb szupersztárja: Moti. Királyi élmény lesz. 

Történetek a “dobozból”

Gray Box4 E1468672918533

A fiatal művészek szeretnek kísérletezni, a már ismert dolgokból valami mást alkotni. A Gray Box interdiszciplináris művészeti kezdeményezés. A társulat ötvözi a művészetek ágazatait, így létrehozva egy új, egyedi művészeti irányvonalat, stílust. Picit körbejárjuk velük a “dobozt”, belekukkantunk, sőt ki is borítjuk a tartalmát…

Rovatszerkesztőket keresünk

Mindig is vonzott a kultúra és a vele járó atmoszféra? Nem csak annyiban merül ki a tudásod, hogy tudod, ki az a József Attila vagy éppen Guy Ritchie? Jól érzed magad az ismert kulturális szereplők társaságában, valamint megérted az angol nyelvű cikkek mondanivalóját? Van napi 1-2 óra szabadidőd is? Akkor Te vagy a mi emberünk, mi pedig a tiéd!

Zenei kavalkád a köztereken

Ismét az örömzene hangjai szövik keresztbe-kasul Veszprém utcáit, tereit, udvarait: július 20-án indul a várostól már elválaszthatatlan OTP Bank Utcazene Fesztivál hazai és külföldi zenészek tucatjaival a különböző színpadokon. 

Művészetek a Völgyben

13427891 1310725422274490 6830459434555307384 N

Idén 26. alkalommal szervezik meg a Művészetek Völgye fesztivált, mely tíz napon keresztül szórakoztatja a kultúra iránt fogékony közönséget.

„A boldogság számomra az élet esszenciája”

A Balaton Sound zárónapjára Karányi vendége volt John Withfield, akivel élőben is bemutatták a fesztivál ideje alatt debütált Together című dalt. A hamarosan megjelenő EP-ről, a különleges koncertről és arról, miként éli meg a boldogságot, Karányi Dániel a JANA stégen beszélt.

„Otthonra talált a szöveg”

13692944 681870728604682 353277415882787359 O

Úgy 50 ember nyár közepén a világ legbarátságosabb Kalickájában. A kinti 30 fok bent legalább 40-nek érződik. Mégis tele a hely, a közönség kíváncsi. Július 12-én este a Kalicka Bisztróban mutatták be a Csillagszálló legújabb számát, melynek borítóján a Balaton alakú hekk hirdeti, hogy a lap tematikáját ezúttal a víz adja.

“Csak nyakamban volt egy zsák szerencse. “

Jac 4621 2

Megjárta az Éjjel-nappal Budapestet, az X-Faktort, a DALT!-t, most az Egy Másik Zenekar énekesnője, ráadásul mindössze húsz éves és még egyetemista. Ha valaki ennyiből nem jött volna rá, kire gondoltunk, eláruljuk: Péterffy Lilire. A fiatal énekesnővel beszélgettünk többek között az említett műsorokban és a közösségi médiában való szerepléseiről, a zenekar életéről, valamint arról, hogy mit csináljunk, ha valami nem jól sül el az életben.

Sózott tőkehal és vikingek

Dscn2795

A Lofoten-szigetek minden bizonnyal Norvégia leglenyűgözőbb tájai közé tartoznak. Az érintetlen fjordok itt nincsenek házakkal szegélyezve, így az ide látogatónak valóban olyan érzése van, mintha egy vadregényes mesébe csöppent volna, ahol még a madár se jár.

Idén nyáron Víz költözik a Csillagszállóba

13558762 1104651166247881 1247857178169274973 O

Nincs ötleted, hogy mi legyen a ma esti programod? Mondjuk, menj el 19 órára a Kalicka Bisztróba, ahol ma jelenik meg Csillagszálló kulturális utcalap nyári száma! Vers, próza és egy kis dráma. Mindez a Víz témakörében.  

„Fából vaskarika”

Kkk

Létezik egy hely, amely politikai, nyelvi és országhatárokat átívelő kultikus közösséget alkot évről évre. Itt nem számít, hogy honnét jöttél és merre tartasz. Nem számít, hogy mivel foglalkozol. Itt csak egy dolog számít, hogy add át magad a kulturális szórakozásnak és érezd jól magad mezítlábasan: Ördögkatlan.

PIM Nyári Fesztivál – Irodalom másképp

A Petőfi Irodalmi Múzeum 2016-ban tizennegyedik alkalommal rendezi meg a PIM Nyári Fesztivált. A fesztivál célja, hogy könnyed szórakoztatást nyújtson, akár a laikus, akár az irodalomrajongó közönségnek egyaránt, ezért az irodalom ezen a nyári rendezvénysorozaton tágabb értelmezést kapott. Lesz koncert, színház, kabaré: vidám, de egyben tartalmas programok kavalkádja, s záróakkordként nem más, mint a Bob és Bobék Orchestra Petőfi verskoncertje.

Alien, avagy az Idegenek közöttünk „járnak”  

Kitin

Némi fenntartással, de óriási kíváncsisággal érkeztem meg a NextArt Galériába Szöllősi Géza KITIN, “Handmade Hollywood” kiállításának megnyitójára. A fenntartás azonban hamar csodálattá változott. Kicsit olyan érzésem támadt, mintha egy extrém filmes kulisszajáráson lennék, ahol egy science fiction film szereplőit látom. Aprólékosan kidolgozott figurák, élőszövet és élettelen nagyszerű ötvözete jelent itt meg. Leginkább a a Ragadozó című Schwarzenegger-filmet idézi.

A Balatonon nyáron nincs megállás

Cover3

Ha nyár, akkor Balaton, és ha Balaton, akkor fesztivál! Így megy ez Zamárdiban is, ahol augusztusban Közép-Európa egyik kedvenc techno, tech-house, minimal, house zene legmeghatározóbb előadóival bulizhatunk B.my.lake-en. A szervezők egyedülálló hang-, fény- és látványelemekkel kísért felejthetetlen bulikat ígérnek az underground elektronikus zene szerelmeseinek. Bár a B.my.lake az egyik legfiatalabb a hazai fesztiválmezőnyben, a csupán 4 éve startolt esemény már több nemzetközi ranglistán szerepelt szép eredménnyel, és 2013-as indulásakor egyből Európa Legjobb Új fesztiválja Díjat nyert. Ilyen referenciával nem kérdés, hogy remek buli vár ránk.

SZINezd ki az augusztust!

13301326 1351864568235880 5862651516566350144 O

Nemcsak a hazai zenei élet legjava, de külföldi fellépők sora is tiszteletét teszi augusztus 23-28-ig a Napfény városában az egyik legszínvonalasabb vidéki fesztiválon! Olyan húzónevekkel mint Jasmine Thompson, akinek az Adore című száma a tavalyi év egyik legnagyobb slágere lett, vagy a felejthetetlen hangulatú koncertjeiről híres Dubioza Kolektiv. De az elektronikus zene kedvelőinek sincs oka panaszra, hiszen ők többek közt Aron Chupa zenéjére is bulizhatnak.

Apák a Balaton Soundon

20150711Balaton Sound Szombat9 1

Milyen dalok okoznak instant boldogságot a buli közepén? És hogyan született Lotfi Begi legújabb slágere? Az ezerrel pörgő Balaton Soundon a JANA stégnél elkaptuk LotfiBegit és Náksi Attilát, akik többek között életük legboldogabb pillanatáról is meséltek. (VIDEÓ!)

Stage diving és recept az örökös derűhöz

Odett

Nem csak a hőmérők, de a hangulat foka is az egekbe szökött a soproni Telekom VOLT Fesztiválon, ahol idén is a JANA Színpadnál játszik a hazai zenekarok legjava. A csütörtöki – úgy fest – a dívák estje volt, ugyanis Odett és Péterfy Bori is színpadra állt. A koncert előtt Odett megosztotta velünk, miként legyünk mindig derűsek, Bori pedig az anyai szeretetről és arról is mesélt, milyen érzés a közönség közé vetni magad.

Klezmer punktól a balkán vidám popig

Babel Sound

Míg július 19. és  24. között Balatonbogláron idén újra jelentkezik a honi fesztiválkínálat egyik legizgalmasabb zenei rendezvénye, ezzel párhuzamosan a fővárosban is felpezsdül a világzenei élet.

Az egyik legnagyobb indie-sztár újra Magyarországon

12744729 964807273557210 7075840815229431225 N

Pár nappal az Allah-Las hasítása után az A38 hajó újra bevetésre kész: holnap, azaz július 7-én este a kanadai alter-sztár, Mac DeMarco lép fel Magyarországon, a nagy érdeklődésre való tekintettel ezúttal a nagyobb befogadóképességű Akvárium Klubban.

Önként a MúzÉjen

13495407 1144509082259480 465174636320768956 O

Élve a Petőfi Irodalmi Múzeum kínálta lehetőséggel, önkéntességre adtam fejem a 13. Múzeumok Éjszakáján, mely során legalább annyira jól szórakoztam, mint a résztvevő gyerekek.

A legjobb hangulatú fesztivál idén is startol

Jót akarsz magadnak? Akkor gyere ki a tóra idén is! Július 14. és 16. között ugyanis a főváros legalterabb apraja-nagyja leköltözik a bánki tó partjára csapatni egy nagyot. Ezúttal az eddigiekhez képest még változatosabb és széleskörűbb program-felhozatallal készülnek nektek a szervezők, lesz 0.nap is, illetve a ContextUs.hu csapata is jelen lesz egy kulturális sátorral a placcon!

Bérczesi Robi: „Összkomfortos hippi vagyok”

Dsc0515

A hiperkarma továbbra sem pihen. Bár néhány évre eltűntek, mára egyre sűrűbben láthatóak és hallhatóak. Nemrég egy fellépés előtt – Szenesben –, kis időre mi is elcsíptük Robit. Beszélgettünk zenéről, munkásságairól, alkotói folyamatokról és arról, merre halad a karrierje.

A bűnt is lehet tartósítani

Web

Te hallottál már arról, amikor a bűnt tartósítják? Ha nem, akkor ott a helyed, főleg, ha szereted a képzőművészetet! Maga a kiállítás Fajgerné Dudás Andreáé, Szabó Eszter Ágnesé és Szilágyi Csilláé, közreműködik és a kapcsolódó funzint pedig Syporca Whandal szerkesztette.

148 000-en VOLToztak

Volt 2

Vasárnap hajnalban ért véget a 24. Telekom VOLT Fesztivál, amely rekordszámú közönséget, 148 000 látogatót vonzott Sopronba. Az Európa legjobb közepes méretű fesztiválja címmel kitüntetett esemény leglátogatottabb napján 35 000-en vettek részt az Iron Maiden koncertjén.

Új Biffy Clyro-dal, a Medicine!

Billy Clyro

A Biffy Clyro hamarosan érkező Ellipsis című korongjáról korábban a Wolves Of Winter, illetve az Animal Style már bemutatásra került, ezúttal pedig Medicine címmel egy akusztikus dalt ismerhetünk meg. A szerzemény néhány embernek ismerős lehet, hiszen a srácok korábban a BBC Radio 1 stúdiójában már előadták azt.

Finn design az erdőből

Alvar Aalto Museum 2

Jyväskylä egy – első ránézésre kimondhatatlannak tűnő névvel büszkélkedő – kisváros Finnország közepén, melynek – apró mérete ellenére – majd minden utcasarkán akad egy kis galéria vagy múzeum. A városkát Alvar Aalto, a leghíresebb skandináv építész kedvenceként tartják számon, nem ok nélkül.

Így ringatott az A38-on az Allah-Las

Allahlas

2016 június 29-én végre valahára kicsi országunkba is ellátogatott a 2008-ban alakult, Los Angeles-i székhelyű  szörfrock együttes, az Allah-Las. Európai turnéjuk harmadik állomásaként nem is találhattak volna stílusukhoz jobban illő klubbot, mint az A38 hajót, ahol érthető okok miatt (óriási érdeklődés), viszont legnagyobb bánatomra a főkoncertteremben  lett megtartva az esti koncert, és nem a kevesebb helyet adó, de hangulatosabb “szabadtéri” színpadon.