A nem-én alakmásai

Krasznahorkai-2-E1491501609880

A Magvető Könyvkiadó 2016 őszén adta ki újra Krasznahorkai László Rombolás és bánat az Ég alatt című dokumentumregényét, amely a dia.hu-n jelenlévő szövegváltozattal együtt a harmadik a sorban. Baranyi Gergely klasszikus ismertető helyett röviden összeveti írásában a regény három verzióját, mert szoros olvasásuk meglátásom szerint lényeges narratológiai, elbeszéléstechnikai kérdéseket vet fel.

Minek a színház, ha nem értik?

Lábán Katalin Virginia Woolf utolsó regényét dolgozta színpadra az RS9 színházban. A …közben… címre keresztelt végeredményt többnyire árnyalt játékstílus jellemzi, éppen ezért zavaróak azok a pillanatok, amikor mégsem ilyen.

A Radiohead zenekarról neveztek el egy hangyafajt

Radioheadants

Az Amazonas mentén felfedezett fajt két hangyakutató, Ana Ješovnik és Ted R. Schultz nevezte el a brit zenekar után. Így a Sericomyrmex nembe tartozó hangya a Sericomyrmex radioheadi nevet kapta.

Nem találod ki, a magyar könyvek külföldön milyen borítóval készültek

Krasznasved 1

A magyar könyvek külföldön való megjelenése mindig izgalmas kérdés, hogy ugyanazt a történetet hogyan olvassák mások, és grafikailag hogyan jelenik meg mindez a könyvek borítóin. Sőt, gyakran előfordul, hogy újrakiadás vagy egy filmadaptáció általi hype miatt új köntösbe öltöztetik az adott könyvet.

Mentsd meg Misit – a Homo Ludens Project zárónapja

Homo Ludens Contextus 3

Interaktív színházi projekttel, B. Zetas Péter és Jónás Tamás verseinek feldolgozásával és Sárközi László költészetének megvitatásával zárult a Homo Ludens Project Jégtörő projektje a Patyolatban, amely az előítéletek mérséklésére, a konfliktushelyzetek mérséklésére és egymás megértésére, elfogadására irányult.

XXS – Teho Teardo a hibridek sorában

Teho

Kísérlet, illúzió, vándorló nézőkkel és transzba esett alkotókkal április 26-án a Trafóban. Teho Teardo és MP5, Vadas Zsófia Tamara és Gryllus Ábris, valamint az Implausible Works szerepelnek a Trafó új, XXS elnevezésű sorozatának első állomásán. Műfaji kereteket maguk mögött hagyó rövid produkciók, fantazmagória, 21. századi rituálé és megvalósuló fikció.

Az agy és a test zenéje

Lenyűgöző, végtelenül szórakoztató, katartikus – és még sorolhatnánk a jelzőket –, hogy milyen élményben is lehetett része annak, aki ellátogatott a Snarky Puppy zenekar/zenei project/jazz-cirkusz fellépésére, a MüPába.

LÍRACSÚCS – Versfesztivál 2017

Hogy miért olvasunk verseket – mindenkinek van válasza rá. Miért van szükség verseskönyvekre az internetes megosztás korában, és kik írnak manapság verseket, ez a témája a Líracsúcsnak. Itt a teljes programtábla.

Laboda Róbert: Leszámolni valamivel csak őszintén lehet

Img 2197

Laboda Róbert második kötete tavaly őszén jelent meg Én csak néztem címmel a Madách Kiadó gondozásában. Míg az előzőben félig slamszövegeket is beemelt, addig legutóbbi köteten mentes tőle: „hazavágyódott” – mondta a szerző. Április 7-én a Vansör adott otthont budapesti kötetbemutatójának.

Sziget Fesztivál: itt az újabb csomag, még 10 név

20120813 Sziget Fesztival Lmfao Koncert7

Több mint 150 fellépőt jelentettek be eddig a jubileumi, 25. Sziget Fesztiválra, benne műfajok széles tárháza, nagy visszatérők, kurrens nevek, feltörekvő csemegék, mindenkinek kedve szerint. Most már tíz névvel többől válogathatunk. Íme, a friss bejelentés:

Mélyre pitch-elt neogót romantika

17021771 10154924987721893 1401871741658917836 N E1492594387873

Szombaton, április 22-én néhány árnyalattal sötétebb lesz az éjszaka, mint azt megszokhattuk. A belvárosban helyenként sűrűn gomolygó ködre számíthatunk, csontokba hatoló ódon nyirkossággal és a nagyvárosi magány rideg elektronikus ölelésével. Albion fekete madarai meghozták a hírt: a nyári szezon előtti utolsó klubkoncertjére érkezik hozzánk a Volkova Sisters.

Sziget himnusz 2017: Love Solution

Mary Popkids 2

A Mary PopKids zenekar Love Solution című száma lett a 25. Sziget himnusza. A zenekar szerint a Sziget egy olyan hét, amikor el lehet hinni, hogy szép a világ, és ezt próbálták dalban elmondani.

Újabb világsztárok a STRAND Fesztiválon

386726 Strand Fesztival 2015 Zamardi

A MOL Nagyon Balaton programsorozat legjelentősebb záróeseménye, a zamárdi STRAND Fesztivál újabb világsztárokkal erősít: például You and me at six zenekarral, vagy éppen Wilkinsonnal.

Szeretnénk, ha a többségi társadalom nem szabna gátat

Img 5508

Az OPÁL Tehetséggondozó Alapítvány 2010-es alakulása óta legfőbb céljának a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek, azon belül is legfőképpen a roma származásúak támogatását tűzte ki. Molnár Vanda elnökkel beszélgettünk.

Astoria CoolTúra: Most mindent megtudhatunk Udvaros Dorottyáról

Astoria Cooltura Udvaros Dorottya

Április 21-én folytatódik a nagysikerű, kulturális gasztroélményt nyújtó Astoria CoolTúra sorozat: ezúttal Udvaros Dorottyával Veiszer Alinda beszélget. A Hotel Astoria patinás falai közt természetesen felcsendülnek a kiváló színművésznő kedvenc dalai is és az estet egy, a témára hangolt 2-fogásos gourmet vacsora teszi teljessé.

Csak pereg, pereg a Téli rege…

Teli Rege Ea 02 Domolky Daniel Web 141

A Radnóti Színház színpadán kétszer másfél óra alatt, szabályos keretek közé szorítva, méltóságteljesen bontakozik ki a Téli rege. Szép formák, szép színek, szép nyelv (Szabó T. Anna fordítása), harmónia. Gazdagon illusztrált, elmélyült figyelmet igénylő mesét látunk, hallunk.

Újabb világsztárok a STRAND Fesztiválon

Strand Fesztival 2016 Csajok 14

A MOL Nagyon Balaton programsorozat legjelentősebb záróeseménye, a zamárdi STRAND Fesztivál újabb világsztárokkal erősít. A You Me at Six, Alan Walker, Wilkinson, Alle Farben és Vigiland érkezik a korábban már bejelentett Bastille, John Newman, az Icona Pop, Redfoo és a legfontosabb hazai koncertkínálat mellé. Kedvezményes jegyek május 30-ig kaphatók, országszerte.

A ContextUs bemutatja: #romarhyme

Hqdefault 1

Április 8-án ünnepeltük a Nemzetközi Romanapot, majd április 11-én a Magyar Költészet Napját. Ennek apropójából és a két esemény előtt tisztelegve, a ContextUs két közéleti szereplőt és két művészt kért fel a romarhyme megvalósítására.

Élni vagy létezni: ez itt a kérdés

Rosalind Sydney Polly Michael Dylan Owen Image Mihaela Bodlovic 1

Okostelefon, táblagép, okostelevízió: ha mindenre mást használunk az agyunk helyett, az előbb-utóbb megbosszulja magát. Kérdés: „Mikor lett ennyire bonyolult a világ?” Válasz: „Amikor egyszerűbbé akartuk tenni.”

Negyed7Negyed8 Fesztivál – Tovább a Múltba

984006 625389761004156 1037160206679767229 N

Az idei Negyed7Negyed8 Fesztiválon egy különleges, 8 napos múltidézésre invitálunk benneteket. A nosztalgia sivatagán átkelve, az emlékeink labirintusán keresztül keressük a Nirvánát, és érünk végül rave-be.

#AKönyvJó: Ismét tehetséges írókat vár a Canon

9576Fcdf161C432Ed187F5F90A913Ea2

A Canon és a Magyar Írószövetség a hagyományokhoz híven idén is meghirdeti Digitális Könyvnyomtatási Pályázatát. Az elmúlt években a zsűri döntése nyomán nyolcvannál is több pályázó kapott lehetőséget arra, hogy bemutassa alkotását a nagyközönségnek.

Majláth Ákos: Pasztell

Tumblr Oluaztbzqm1Qz9V0To2 1280

Majláth Ákos a ContextUs verspályázatán ugyan nem került a dobogóra, de erős verset tárt a zsűri elé, amelyet most nektek is megmutatunk.

Belau: Ki ne szeretne a tengerparton ücsörögni?

Belau

Két év sem telt el a Belau megalakulása óta, de úgy berobbantak a srácok a zeneiparba, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Kedves Péterrel beszélgettünk többek között a már említett daluk körüli népszerűségről, díjakról, új albumról és a mediterrán feelingről.

Jégtörő: roma/nem-roma kulturális nap

Jegtoro Web 590 300

Nemsokára belelépünk április 8-ba, a Nemzetközi Roma-nap hivatalos dátumába. Azonban a szegedi kötődésű Homo Ludens Projekt utolsó projektje, a Jégtörő is a nyakunkon van.

JÖN A JUBILEUMI ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁL!

Punnyany 34

Idén nyáron nemcsak a debreceni Campus Fesztivál ünnepli tizedik születésnapját, hanem a dunántúli érdekeltségű Ördögkatlan is. Az állandó és visszatérő vendégek mellett újabb nevek is csatlakoztak a line-uphoz.