Nyilván mindenkiben felmerül a kérdés a Sziget Fesztivál kapcsán, hogy mi is az, amit ennyire meg kell fizetni ezen a helyszínen, vagyis mi az, ami megér 22.000 HUF-ot egy napra, és közel 100.000 HUF-ot egy hétre. Segítségként összegyűjtöttem azokat a dolgokat, amiket végiggondolva mégis azt mondhatjuk, hogy ha van egy kis félretett pénzünk, akkor egyszer egy próbát talán mégis megér.

Az öröm szigete

A fesztivál valóban egy sziget Magyarország területén belül, ahol többszázezer külföldi vesz részt egy önálló köztársaságot alapítva. Igazi felszabadultság, móka és kacagás, és nem utolsósorban az a régóta nem ismert jókedv, amit magyar ember arcán nem látni. Másképpen mondva: egy hajszálnyi hely Európa közepén, ahol Kelet és Nyugat összeér, és ahol az öröm forrása a mosoly.

Szig2
/ Fotó: A Sziget Hivatalos Facebook-Oldala

Szupersztárok

Nemzetközi sztárok, akiket nem látni sűrűn itthon. Habár a Hurts zenekar is már hetedik alkalommal látogatott el hazánkba, és idén nyáron már az EFOTT-on is fellépett, szinte minden évben van egy olyan név, aki többtízezer embert elcsábít, mint ahogyan tette ezt az idei évben P!NK is vagy a The Chainsmokers.

Szig3A legtöbb színpad egy fesztiválon

Közép-Európában az egyetlen fesztivál, ahol hozzávetőleg 12 színpadon zajlanak egyidejűleg koncertek neves előadók és DJ-k vezényletével. Közülük a zenei paletta szinte minden szegmense megtalálható a reggae-től kezdve a hard technoig, a magyartól a külföldiig, a magaskultúrától az undergroundig.

Szig4
/ Fotó: A Sziget Hivatalos Facebook-Oldala

Gasztronómiai sokszínűség

Itt nem csak a sokféle zene közül kóstolgathatsz bátran, hanem az ételek utcáján is, ahol az indiaitól kezdve a thai, olasz, magyar és számos külföldi konyha remekeinek mindenféle variációi fellelhetőek. Sőt, ha kíváncsi vagy, milyen a kígyóuborkás lángos, akkor azt hiszem, ez az egyetlen hely Magyarországon, ahol ezt bátran kipróbálhatod. Idén az évfordulóra emlékezve még tortával is meglepték a látogatókat.

Szig5
/ Fotó: A Sziget Hivatalos Facebook-Oldala

Élmények szigete

A sziget területe tele van szórakoztató létesítményekkel. Nem, nem feltétlen a cirkuszra gondolunk, habár ott is kiemelkedő mutatványokat láthat a hétköznap szürkeségéből előbújt ember. A Sziget Fesztiválon viszont te magad lehetsz a mutatványos egy esetleges toronyugrás, Bungee jumping vagy kötéltánc során, de akkor is, ha csak egyszerűen megmutatod, mire vagy képes.

Szig6
/ Fotó: A Sziget Hivatalos Facebook-Oldala

Látványelemek és design

Az esztétikai kavalkád, amelyben kalandozhatunk a Sziget alatt, már önmagában felér egy passzív szórakoztatással. Néhol esernyők lebegnek az égben, itt-ott egy PET-szobor, faarchitektúra, és végtelen mennyiségű szín és kreativitás, ami körbevesz. A művészeti alkotások sokasága egyetlen magyar fesztiválon sem található meg ilyen magas színvonalon és mértékben. És ha már művészet, akkor érdemes szót ejteni a fesztivált évről évre újabb ruhába öltöztető Art of Freedom alkotói mellett azokról a művészeti intézményekről is, akik kitelepülésükkel méginkább bonyolítják az amúgy is gazdag megjelenést.

Szig7
/ Fotó: A Sziget Hivatalos Facebook-Oldala

Intenzív közösségi élet

Minden nap hajnalig tartó bulik, és délelőtt regenerációs programok, mint masszázs, jóga, vagy a luminárium várja az alkoholtól leamortizált testrészek újjáépítését. Illetve, ha már kipihente magát a szervezet, a szigetlakó sétálgathat egyet a civilek között, ahol heves politikai indulatoktól és sorosozástól mentesen beszélgethet napjaink legégetőbb kérdéseiről, de az egyének hitbéli meggyőződését tiszteletben tartva még egyházi programokon is részt vehet.

Szig8 1
/ Fotó: A Sziget Fesztivál Hivatalos Facebook-Oldala

A főváros közelsége

Mivel a fesztivál a főváros területén helyezkedik el, így a külföldről és vidékről ellátogató vendégek egy karnyújtásnyira kerülnek Budapest kiemelkedő helyszíneinek és szolgáltatásainak megismerésétől. Arról nem is beszélve, hogy a Sziget CityPass-szel a tömegközlekedés igénybevétele mellett még olcsón betekintést nyerhetünk a neves múzeumok tárlataiba, vagy kedvezményesen strandolhatunk a város legimpozánsabb fürdőiben.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.