Öt évébe került az Észak-Koreából való szökés. Most Jun Heo azt szeretné, ha mindenki ismerné a történetét.
Előző cikkünkben bemutattuk Jun Heo észak-koreai menekültet. Immár hat éve él Dél-Koreában, jelenleg politológusi diplomáját végzi az ország legjobb egyetemén, ám még korántsem látja tanulmányai végét. Jun szerint még rengeteget kell képeznie magát, hogy valójában tenni tudjon a koreai helyzetért, és rengeteg emberi tapasztalatra van szüksége ahhoz, hogy ezt megfelelően tudja átadni másoknak.
Jun szerint nagy az élőítélet a dél-koreaiakban az északi menekültek irányába. A nemrég indult Youtube-csatornája egyik videójában szembekötve áll Seoul egyik utcáján, karját kitárva, a következő felirattal:
Észak-koreai menekült vagyok. Vannak emberek, akik szerint kém vagyok, komcsi, vagy hazaáruló. Én bízom bennetek. Ti bíztok bennem? Adjatok egy ölelést!
Még egy olyan országban is, amely hetven évvel ezelőtt egy volt Észak-Koreával, az emberek egybemossák az észak-koreaiak és a Kim család szándékait. A konzervatív dél-koreaiak egyenesen ellenzik, hogy kormányuk északi menekülteket fogadjon be, mivel úgy gondolják, ők csak kémkedni akarnak az északi rezsimnek.
Kim Dzsong Un és Észak-Korea nukleáris programja világszerte híresek, Jun mégis inkább azt kérdi, mi a helyzet az észak-koreai emberekkel?
Akik felháborodnak a segítségen, amit Dél-Korea nyújt a menekülteknek, nem hinném, hogy bármit is értenek. Mi lesz az észak-koreai emberekkel? Mi lesz Kim Dzsong Un igazi áldozataival?
Jun elismeri, hogy rendkívül nehéz helyzetben van a külföldi média, hiszen néhány hivatalos látogatáson túl nincs betekintésük Észak-Korea életébe, azonban pont ezért gondolja, hogy a menekülteknek vállalniuk kell a felelősséget a figyelem felkeltéséért és az igazság terjesztéséért. Néhányan csak simán nem gondolják, hogy ennyire borzasztó lenne a helyzet, de Jun bevallása szerint Észak-Koreában az éhhalál és a hajléktalanság mindennapos. Habár egy nap Jun az ENSZ elé szeretné terjeszteni az észak-koreai emberek helyzetét, tudja, hogy ennek ellenére az ENSZ sem tehetne sokat. Nem kényszeríthetnek egy államot, hogy jobban bánjon a népével.
Az ember ugyanakkor azt gondolná, hogy valakinek, akinek a rokonai és barátai még mindig Észak-Koreában élnek, a nukleáris háború esélye is elég aggodalommal tölti el. Jun szerint azonban háború ide vagy oda, rosszabb nem lehetne, hiszen szerettei így is életveszélyben vannak: napi 15 óra munka és az éhezés mellett nem sokan bírják. Jun kilenc éve nem lépett kapcsolatba sem apjával, sem más rokonaival. Bár megoldható lenne kínai ügynökök segítségével, nagy a kockázat. Hiába menne rá Jun minden pénze, egy ilyen illegális kísérlet nagy veszélybe sodorhatná szeretteit és az sem biztos, hogy elérne bármit is.
Ennek ellenére a koreai újraegyesülést Jun nem fegyverekkel képzeli. Az Egyesült Államoknak nincs hatása Észak-Koreára, de Kínának igen. Tőle függ a változás. Amint Kína akarni fog valamit ezzel kapcsolatban, az meg fog történni. Persze a Kim család bukása nem lenne elegendő, hiszen valaki más venné át a hatalmat, aki gondoskodna róla, hogy a rendszer továbbra is az elitet szolgálja ki. Ugyanakkor az újraegyesülés esélye az, amely Junt továbbhajtja. Ezért tanul ennyire keményen
Úgy gondolok a szülővárosomra, mint a világ legjobb és legrosszabb helyére egyben. Semmit nem szeretnék jobban, mint oda visszatérni. Segíteni szeretnék. Az újraegyesülés csak az első lépés lenne. Az észak-koreaiaknak is változniuk kell, ha tartós egyesülést szeretnénk.
Jun szerint még jó tíz év képzés áll előtte, mielőtt politikusként bármit is tehetne az országáért. Az Egyesült Államokban vagy Ausztráliában szeretne továbbtanulni. Még nem érzi késznek magát. De amikor majd az lesz, szeretné a szülővárosát kivezetni a nyomorból.
