Alexander Tinei festményei kérdéseket tesznek fel, amire nem biztos, hogy találunk választ. A művész legújabb képei szabadok és elragadók, ugyanakkor a megszokott távolságtartás érzékelhető. Új technikák és nyitás – ez a Soul on fire című kiállítás.
Alexander Tinei moldáv származású festőművész több mint tíz éve él és alkot Magyarországon. A Deák Erika Galéria falain több ízben láthattuk képeit. Az ez alkalommal kiállított hét darab kép összhatása egyértelműen világosabb, mint a korábbi kiállítások benyomása. Ez alatt nem elsősorban a színkezelésre gondolok – bár ebben az értelemben is igaz –, hanem magukra az ábrázolt alakokra és enteriőrjükre. Korábbi sorozatok esetében jellemzően kitekert testtartásokat és halott (vagy halottnak tűnő) emberalakokat láttunk. Mint az a korábbi képekre is jellemző, a mostani kiállításon is minden képen embert vagy emberi testrészt ábrázol a művész.
Több esetben a szereplő kihívóan mered ránk, nem bujkál, lát minket és láttatja magát (Barricade, Soul on fire).
A Soul on fire esetében egy ceruzával készült grafikát látunk, aminek egészét a tekintet uralja. A lélek tükrözését annyira fontosnak tartotta a művész, hogy a címadás mellett (ami egyben a kiállítás címe is) az ábrázolt alak környezetét is teljes mértékben redukálta. A szereplőt kontextus, tér és idő nélkül látjuk, testének részletei elhalványodnak. Az absztrakció eléri célját, hiszen mint néző, nehezen tudom levenni a szemem a férfi tekintetéről.
A Barricade című képről szintén átható tekintet pásztáz minket, azonban itt egy színeiben, részleteiben és technikájában gazdagabb képet látunk. Ezek a részletek a művészre jellemzően halvány kapaszkodók, azonban finom jeleit adják annak, ki is az ábrázolt: a fiatal generáció egyik tagja gördeszkával a kezében. Tehát megtudunk valamit az ábrázolt alakról, létrejön egyfajta kapcsolat.
A többi festmény esetében nem kerülünk ilyen közel a karakterekhez. Szintén jellemző módon az arc, pontosabban a szem el van takarva, vagy nincs egészében megfestve, a művész roncsolt hatást kelt. Ez a töredékesség már jól ismert a korábbi munkák kapcsán. A művész elbizonytalanít – ismerős az ábrázolt arc, de kit is látunk? Persze pár másodperc múlva felismerjük Andy Warhol arcát, de Tinei nem hagyja, hogy ez a felismerés azonnal egyértelmű legyen (Warhol).
Ugyanígy a vegyes technikával készült Still in love című képet látva felmerül a kérdés:
hány ember/fénykép töredékeit látjuk?
Bár összességében a színhasználatot visszafogott, világos pasztellszínek jellemzik, mégis egyes képeken felfedezünk színesebb, expresszív elemeket.
Ezek adják azokat a bizonyos halvány kapaszkodókat, amik talán segíthetnek az értelmezésben. Így sincs könnyű dolga a nézőnek, mert, bár látunk közvetlenebb, egyértelműbb gesztusokat, mégis a képeket a töredékesség, elnagyolt ecsetkezelés uralja. Elveszve és bizonytalan kérdéseket feltéve ballagunk a képek között – miért van egy sárkányrepülőnek (?) tűnő tárgy a Kite című festmény hátterében? Fontos részlet, vagy csak egy letűnt emlék? Miért nem látjuk a képen ábrázolt fiú szemét? Magabiztos testtartással fordul felénk, és valószínűleg ránk néz, de mi nem láthatjuk az ő tekintetét. Még egy titokzatos fiatal.
Számomra a konklúzió nem egy kijelentés, hanem egy kérdés: mit tudunk ezekről a karakterekről?
Hiába a nyíltabb ábrázolás és itt-ott néhány részlet, a bizonytalanság nem szűnik meg. Sőt, talán még több kérdés merül föl a nézőben. A szereplők megmaradnak a saját világukban és nekünk nem engednek betekintést.
Izgalmas kiállítás, ami bár kevés képet szerepeltet, nem hagyja kérdés és gondolkodnivaló nélkül a nézőt.