Ötvenedik alkalommal játsszák november 19-én délután Martin McDonagh Vaknyugat című darabját Gothár Péter rendezésében az Átriumban. A Kultúrbrigád és a budai színház saját és közös bemutatóként egyaránt első produkciója négy éve folyamatosan műsoron van, Alföldi Róbert, Ficza István, Rétfalvi Tamás és Mészáros Piroska szereplésével.

Martin McDonagh kortárs ír-angol szerző feketekomédiája egy testvérháború történetét meséli el. Az ír semmi közepén élő Coleman és Valene egymás bosszantásával tengeti életét, a legváltozatosabb lelki és fizikai gyötrelmeket okozva egymásnak. Egy napon a faluban szokványosnak tekinthető brutalitás enyhítésén tulajdonképpen minden eredmény nélkül fáradozó pap, Welsh atya, amikor megtudja, hogy az egymást infantilis módon terrorizáló testvérek apja sem baleset, hanem gyilkosság áldozata lett, úgy dönt: az életét adja a fivérek kibékítéséért. Az 1997-ben született darab – a Daily Telegraph kritikusának értékelése szerint – egyszerre nevettet és zsigerileg érinti meg a közönséget.

Két évvel ezelőtti előadás kapcsán készült trailer:

A Vaknyugat szereplőinek sorsa átélhető, magyar történet akkor is, ha az ő életük más országban alakult drámává. McDonagh elszigetelődött emberekről szóló ironikus jellem-formái a magyar színházi választékban hiánypótló darabok

– mondta Gothár Péter, aki először 2004-ben rendezte a darabot a Pesti Színházban. A 2012-es bemutató előzménye egy 2010-es színművészeti egyetemi vizsga, amelyben Ficza István és Rétfalvi Tamás a darab néhány jelenetét eljátszva először öltötte magára Coleman és Valene alakját.

A testvéreket játszó két színész 2013-ban a Vidor Fesztiválon a legjobb férfi színész Arlecchino-díját kapta, a rendező pedig a legjobb rendezésért járó Capitano-díjat vihette haza. Az előadás ugyancsak 2013-ban nyerte el a szegedi független színházi fesztiválon, a THEALTERen a legnagyobb érdeklődést kiváltott produkciónak járó közönségdíjat. Az előadást e fesztiválok mellett meghívta többek között a Budaörsi Latinovits Színház, az Aradi Kamaraszínház és a Kőszegi Várszínház is. Az előadás – ahogyan a Kultúrbrigád valamennyi produkciója – valóban független, magánfinanszírozásból született előadás, vagyis minden állami támogatás nélkül jött létre.

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2016. – november – 19. – 14:30-17 óra

Helyszín: Átrium

Jegyár: 2. 800 – 3. 600 HUF között

Jegyfoglalás: ITT

Kép forrása: Az esemény hivatalos Facebook-oldala.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.