/ Fotó: Vertigo Média

Általában izgalmasak a művészfilmek, művészekről szóló filmek. Vannak infómorzsák, amik el vannak rejtve, amiket meg kell találni, meg kell rágni, esetleg le is lehet nyelni. Az Anna and the Barbies csapata már ránézésre is megragadó!

Hirdetés

Milyen izgi dolgokat rejthet az Álmatlan, ami koncert-, és dokumentumfilm is, de cirkusz is van benne? Az égő köteles, elefántos fajtából! Nem voltak elvárásaim. Azt nem tudom elmondani, milyennek kellene vagy kellett volna lennie a filmnek. Arról tudok beszélni, hogy milyen volt, mit kínált fel nekem.

A filmvetítés utáni közönségtalálkozón elhangzott: a rendezők szerint az ilyen jellegű filmeknek, ami kicsit dokumentarista elemeket és koncertjeleneteket is feldolgoznak, még nincs hagyománya a hazai zenei és filmes körökben, így úttörő, stílusteremtő alkotásról beszélhetünk. Az Álmatlant koncert- és dokumentumfilmként említik a rendezők, nézzük meg, mit is fed ez a kifejezés esetünkben!

A koncertfilmekről elsősorban az életmű-koncertek, évfordulós visszatekintések jutnak eszembe, és világhírű zenekarok, esszenciális pillanataikkal. Vajon egy tizenhárom éves, leginkább hazai terepen mozgó együttesnek is van annyi mondanivalója, amivel startvonalra állhat?

Az Anna and the Barbies 2016 novemberében, a Fővárosi Nagycirkuszban tartotta legújabb lemezbemutatóját, mely az Utópia turné része volt. A film egyik vezérvonala a cirkuszi koncertjeleneteket villantja fel.

Az Álmatlan Annáék álomvilágának dokumentálása; vizuális ábrázolással, szavakkal, cselekményes történet nélkül, mégis sok beszédes elemmel operálva.

Benne van Anna és a Barbie szíve, zenéje, kék-zöld foltja, belső története, gyerekkori megpörkölt zongorája, cirkuszi koncertfelvételekkel tűzdelve. A filmben megszólalók végig arról beszélnek, hogyan látják az együttes létét, milyen célok hajtják őket, milyennek látják Anna lényét és az ötleteit. Felváltva válaszolnak interjúszerűen feltett kérdésekre, megosztanak élményeket, gondolatokat. A dobos arra a kérdésre, hogy erről álmodott-e tinédzser korában a garázsban, hogy ilyen együttesben fog játszani, rezzenéstelen arccal vallotta: ő „sznob”, és nem, egyáltalán nem ezt látta lelki szemei előtt. Viszont a basszusgitáros hangsúlyozta: „de ha nem lenne, nagyon szar lenne!”, dobosuk sem ellenkezett! Az énekesnő jelenetein keresztül még beljebb haladhatunk ebben a világban.

A Barbie-k találó kis helyszínt választott koncertjeinek, az elmúlt években népszerű volt ez a díszlet. Vajon mi adta az ötletet, esetleg a Quimby ihlette meg őket?

Pár éve volt egy kis cirkuszi hangulatkeltés. A Sziget nulladik napi Csodaország-projektet úgy reklámozták, mint életre szóló élményt, varázsgombákkal, azonban kiderült, hogy nem cirkuszi útkeresésről volt szó, hanem lehetőségről, hogy egy fellépés keretein belül életre hívhassanak egy olyan világot, amely a Quimby sajátja.

Az együttes tagjai beszéltek arról, hogy a zenekart Lewis Caroll Alice Csodaországban című regénye ihlette meg, és hogy: 

Alice személyiségfejlődése sok mindenben hasonlít arra, ahogyan eddigi története során a Quimby viszonyult az elvárásokhoz, a világ útvesztőihez.

Fellini filmjeiben a valóság és az álom sajátos módon olvad eggyé, Tim Burton karakterei is jellegzetes motívumokkal rendelkeznek, a zenekar frontembere nyilatkozott arról, hogy ezeket a képi elemeket szerették volna beemelni a produkciójukba, azonban leszámítva néhány nyulat és egy Alice nevű lányt, nem igazán jött át a csoda.

Szóval még ha a Quimby is ihlette volna az Utópia koncertek helyszínét, semmilyen egyezést nem találtam sem képben, sem hangulatban.

Az újításairól híres banda 25. születésnapja alkalmából egy vizuális összművészeti alkotást vitt színpadra Micsodaország címmel. A produkcióban modern és klasszikus táncot, fotó- és filminstallációkat, valamint projektoros fényfestészetet és videó-térépítést is használtak. A vezérvonal, a cirkuszos, vurstlis alapattitűd volt. Számomra a szülinapi visszatekintő látványelemeiben inkább idézett Fellini-valóságot, emlékek és álmok sajátos eggyé olvadását, Tim Burton karaktervilágot és Alice-t. A vizuális elemek, a vetített háttérfilmek képi világa, a steampunk (az elképzelt jövő tematikai elemeiből alkotja meg tartalmát), alternatív, kortárs stílus jegyeit viselték.

/ Fotó: Mernyó Ferenc

Ha a csíra esetleg innen is fakadt, útközben nagyon eltávolodott, kiforrott a saját koncepció és értelmet nyert a helyszín. Sem Tim Burton, sem nyulak nem rohangáltak a filmben. Keretbe helyezték a hangulatot, önmagukat, a jövőképüket, és az üzenetüket is, szerintem ezt a keretet a cirkusz mint helyszín asszociáció adja.

Az Álmatlan három szálon fut párhuzamosan. Mindegyik más-más módon kommunikál, és más-más szögből közelíti meg a banda életét. Azt gondolom, képes vagy akár hangoskönyv is lehetne, és hallgathatnánk hozzá a zenelistát. Persze ehhez az együtteshez szorosan hozzátartozik a vizuális hatásfok, de azt már hozzá is képzelhetjük, hiszen egyrészt van már miből táplálkoznunk, másrészt úgysem a filmtől, hanem az élő produkciótól várjuk a különleges elemeket.

A rendezők nem is nagyon tudják besorolni a filmet. Szerintem ez szösszenet, egy megszólítás a koncertfelvételeken, a zenekar tagjainak beszélgetésein, és Anna néma narrációs játékán keresztül, ahogyan önmagát, a zenekart és az eszmét játssza el.

A narráció volt a legütősebb szál, ott érezhető az a jelenlét, amiért elmegyünk a koncertre, amiért megnéztük a filmet, ami a zenekar motorja.

Ezekben a jelenetekben az énekesnő megfogalmaz olyan gondolatokat a sikereikkel, a saját gyengeségeivel, erősségeivel kapcsolatban, ami szimpátiát vált ki a hallgatókból. A banda összeszokott, közös a munka és mondhatnánk a siker is, azonban a rajongók, sőt még a közönségtalálkozón a kritikus is belefut abba a hibába, hogy azt mondja: “Anna zenekara”, “Anna dala” – aki kedvesen, de határozottan helyesbít, hogy “együtt írjuk a dalokat”.

A beszélgetésen megtudtuk, hogy valójában Anna “sötétszobás agymenésére”, monológjára épül a film, az előre fel volt véve, a többit köré építették. Ez a filmes alap is erősíti, hogy ennek az életérzésnek ő a tartó oszlopa. A koncertfelvételek valóban szórakoztatnak, valódi cirkuszi élmény, izgalmas látványelemekkel, és háttértörténetekkel.

/ Fotó: Vertigo Média

Talán egy sátor alatt kézzelfoghatóbbá válik az a pozitív jövőkép, amit megénekelnek, és amiben hisznek, az a párhuzamos valóság, ami mellett mi gépszerűen élünk, és ami lehetne csak egy karnyújtásnyira is.” – mondja az énekesnő, aki mindig pörgésre ösztönöz, fel akar rázni, hatással akar lenni, hogy kicsit mindig kívánjunk többet. Egy érdekes látványelem mindig felráz, hát tessék: cirkusz, artisták, ruha fesztivál-nyakba-akasztóból és kagylóból, ez pezsdítő.

A cirkusz maga érdekes műfaj. Vonz egy kicsit, vannak benne mélységek és magasságok, aztán szeretjük, vagy nem, viszolygunk tőle. Lehet, hogy vegetáriánusok leszünk, állatvédők vagy legközelebb az öcsénk gyerekeit is visszük, mert kivált valamilyen érzést és reakciót, amit aztán magunkkal viszünk, valahogyan reagálunk a látottakra. Szerintem Annáék is így állnak a nagyközönség előtt, ők a cirkusz.

Kreatív választásnak tartom a helyszínt, látok benne üzenetet és kreativitást. Szimbóluma lehet a megosztottságnak és egy életfilozófiának.

Szépen összecseng az album címével, következetes arculatépítés és önazonosság.

Az Utópia egy sikeres megvalósítása annak, amit a saját jövőjüknek gondolnak – vallja a csapat a filmben.

A zene és a dokumentumfilm párosítása jól működik, a személyes történetek, a tagok közelsége, tartalmat és mélységet ad a daloknak, ami erősebb érzelmi kötődést vált ki. Ez az Álmatlanban is kiválóan működik. Mindig szeretünk elkapni színpadon kívüli pillanatokat, szeretjük beavatottnak érezni magunkat.

Azt gondolom, van mondanivalójuk, és érdemes megnézni a filmet, eldönteni, mi az üzenet, mi a reakció. A filmben volt poén, elhangzottak félelmek, tények és felvetések – nagyon jó arányban. Nevettünk, vettük a lapot, ahol kellett. Ennél több már erőltetett lenne, kevesebből nem derült volna ki, hogy “sz_r” lenne nekik, ha ez a felállás már nem lenne, még ha nem is ezt álmodták meg kamaszként. Az sem derült volna ki, hogy az együttes tagjai szerint Anna bohém és elvetemült, de szívesen hátszelei ezeknek az energiáknak. Ki mond ennél többet? Ez is több volt egy interjúnál, vagy amihez csak úgy hozzáférhetnénk csütörtök reggel vagy péntek délután.