/ Fotó: Dokfest

Idén 14. alkalommal került megrendezésre a Verzió Nemzetközi Emberjogi Dokumentumfilm-fesztivál. A program keretében 100 dokumentumfilmet mutatnak be 44 országból. A filmvetítéseket beszélgetések kísérik a rendezőkkel, emberi jogi aktivistákkal és szakértőkkel. A Verziónak köszönhetően mutatták be Magyarországon Andrés Lübbert legújabb dokumentumfilmjét, A kaméleon színét.

Hirdetés

Andrés Lübbert harminckét éves, félig belga, félig chilei rendező, aki filmjeiben interkulturális környezetről, migrációról, identitásról, emberi jogokról és szociális problémákról mesél. A kaméleon színe középpontjában édesapja, Jorge Lübbert áll. A chilei származású férfi a Pinochet-diktatúra elől menekült Kelet-Németországba, azonban mikor fia megtudja, hogy menekülése után megfigyelte őt a Stasi, kezdi sejteni, hogy apja mégsem egyszerű politikai menekült volt. Apa és fia együtt utaznak vissza Chilébe, hogy szembenézzenek a múlttal, amiről Jorge sosem beszélt.

Jorge Lübbert zsarolás útján vált a chilei titkosszolgálat eszközévé, kegyetlen tettekre kényszerítették, elrabolták, mindent megtettek, hogy megtörjék, és olyan embert csináljanak belőle, akire nekik volt szükségük. Andrés elmondása szerint az apját a szeretet mentette meg. A férfi a család kedvence volt, azért nem tört meg, mert nem tudott volna ekkora csalódást okozni a szeretteinek.

/ Fotó: A kaméleon színe traileréből

Jorge az őt ért traumának köszönhetően zárkózottá vált, sosem mesélt szeretteinek az átélt borzalmakról.

A film finoman ábrázolja a családfő elzárkózását a témától: a rendező  rengeteg jelenetben mutatja meg, ahogy apja próbál menekülni a sokkoló részletek elől, melyek esetenként annyira borzalmasak voltak, hogy Andrés filmjébe sem kerülhettek bele.

Ezt az elzárkózást a film végső jelenete ábrázolja leginkább, melyben apa és fia egymást kamerázva beszélgetnek a filmről. Andrés bevallja, magának is szüksége volt a film elkészítésére, hogy megértse, mi történt az apjával. A képernyővásznon egy rendkívül érzelmes, megható pillanat elevenedik meg. A szóváltás során Andrés leveszi a napszemüvegét, úgy néz apjára, az viszont magán hagyja, majd visszautasítja fia kérését, hogy még egy utolsó kérdést tegyen fel, végül pedig elmegy. Andrés bevallása szerint a film sokat változtatott kettejük kapcsolatán, azelőtt nem ismerte igazán, nem is kommunikáltak, egyáltalán nem volt intenzív a kapcsolatuk.

A rendező a dokumentumfilm érdekében tanult meg spanyolul, majd a film készítése során ezen a nyelven beszélgetett Jorge-val, ezzel arra kényszerítve apját, hogy anyanyelvét használja. Elmondása alapján ez is segített abban, hogy megnyílásra ösztökélje, ugyanis anyanyelve is része az őt ért traumának. A dokumentumfilm készítése során mindig próbálta meglepni a férfit, sosem mondta el neki előre, hova mennek, hogy érzelmeket tudjon kicsalni belőle, és megakadályozza, hogy bezárjon előtte.

/ Fotó: Dokfest

A kaméleon színe gyönyörűen ábrázolja a megrázkódtatások természetét és a fájdalmas emlékekkel való szembenézés problémás kérdéskörét egyaránt.

Ahogyan a rendező mondta, vannak dolgok, amikből nem lehet felépülni, mert mindig velünk maradnak, csak meg lehet tanulni együtt élni velük.

A dokumentumfilmben gyakran látjuk zavarban a szereplőket. Andrés narrációjában többször számol be bűntudatról, amiért arra kényszeríti apját, hogy emlékezzen és meséljen, hogy meglátogassa élete olyan helyszíneit, amelyekhez szörnyűséges emlékek és érzések fűződnek. Mindezek ellenére Andrés úgy gondolja, a film segített édesapjának abban, hogy feltegyen olyan kérdéseket, amiket korábban nem, és felismerjen olyan problémákat, amiket meg kell oldania.

Andrés filmje olyan emlékezetről mesél, amivel a magyarok is rendelkeznek. Hazánkban is őrzünk rettenetes történeteket a diktatúra időszakából, azonban mi sem beszélünk róla.

A kaméleon színe elkészítésével Andrés célja az volt, hogy generációk közötti párbeszédet indítson, mivel véleménye szerint egy figyelmen kívül hagyott sokkhatás apákról fiúkra öröklődik.

A rendező filmjével azt szándékozta megakadályozni, hogy a családja további leszármazottaiban is megmaradjon ugyanaz a trauma.

ÁTTEKINTÉS
Casting
9
Rendezői kreativitás
8
Gondolati tartalom
10
Esztétikai minőség
8
Sztori
9
MEGOSZTÁS

Benedek Rebeka 1997-ben született Budapesten, jelenleg az ELTE Kommunikáció- és Médiatudomány szakirányos szabad bölcsésze. Tervei között szerepel egy mesterdiploma ugyanezen a szakon, majd teljes állású újságíróként szeretne elhelyezkedni. Az írás gyerekkora óta szerves részét képezi az életének, kislányként hobbiból regényeket és novellákat is írt. Jelenleg is Budapesten él, modern-kortárs táncra jár, a ContextUs mellett az egyetemi hallgatói magazin újságírójaként is tevénykedik, és ha ideje engedi, igyekszik megtalálni a tökéletes kávézót Budapesten. A művészet és a kultúra csaknem minden megnyilvánulása érdekli, az olvasás szeretete mellett súlyos film- és sorozatfüggőségben szenved.