A cím természetesen félrevezető: nem halt meg a szó szoros értelmében a 30Y frontembere, Beck Zoli. Inkább olyan koncertet adott a többi taggal együtt, amit rég láttunk tőlük: az egész zenekar több mint 100%-on égett. Ilyen egy tökéletes koncert.

Kezdjük az elején! Ahogy ígérték, a kapunyitás és a kezdés között rajongói találkozót tartanak, s bárki elkaphatja a srácokat egy-egy szelfire, aláírásra. A saját szemünkkel láttuk, hogy számos követőjük ment oda hozzájuk, de mindegyiket ugyanakkora lelkesedéssel fogadták, mint az elsőt. Sőt, miközben beszélgetett Beck Zoli egy rajongóval, ám megpillantott egy másikat, miközben sétál, halkan odaköszönt neki. S ahogy telt az idő, egyre többen gyűltek össze – a Nagyhallba, a fellépés helyszínén már moccanni sem lehetett a frontvonalon.

30Y Dicsőség Beck Zoli

Rögzítettünk egy videóinterjút Beck Zolival, amit hamarosan ti is láthattok a portálunkon. Míg kivártuk a lelkes rajongók kivánságainak teljesítését, addig hallhattuk, hogy az egyik legnagyobb slágerük, az Ül és vár sajnos nem lesz a koncerten – legalábbis ez ütötte meg a fülünket. Nagyon mélyen érintett, mert számomra az az egyik kedvenc számuk. Aztán láss csodát, az első dalok között volt. Ott láttam ténylegesen a frontember szemében, hogy úgy élvezi a koncertet, mint akár 5 évvel ezelőtt. Mi pedig csak

ültünk és vártunk, hallgattuk őket.

Közben lement a rajongók közé, és együtt énekelték a dalt.

Fény derült az albumborítón látható állatok kilétére is. Nem, nem rénszarvas, hanem farkas. Ám a néni, ahogy Beck fogalmazott, akivel készítették a pulcsikat, azt gondolta, hogy kecskék.

30Y Dicsőség Beck Zoli

“Na, szóval kecskék a néninek, szóval ennyit a dicsőségről!”

– mesélte el őszintén, és reflektált az album címére a frontember.

Miután lement egy-két sláger, végre hallhattunk dalokat az új korongról is. Nem véletlen mondták el több interjúban is – nekünk is –, hogy ez az eddig legjobb anyag, amit kiadtak a kezükből. Ezt szóvá is tették a nagyérdeműnek is:

próbálunk nem flegmák lenni, de nagyon örülünk ennek a lemeznek, na!

Örjöngött a közönség, s láthatóan meg voltak elégedve az új dalokkal. Eddig négy trekk került fel a Youtube-csatornájukra, de a Deezer felületén már az összest meg lehet hallgatni. Érezhető volt, hogy az Elsőrét, a Hatodikat, a Csapatostult és a Nincs másik életet üvöltötték a leghangosabban. Ám a többinél inkább a koncentrálást választották, és próbálták magukba szívni a szöveget.

Az Elsőre című szám volt a kedvencük a rajongóknak. Hamar beletanultak a refrénbe:

ha múlnia kell, én akkor sem eresztem.

30Y: Dicsőség – Zenestreaming – Hallgasd meg Deezeren

Hallgasd meg 30Y Dicsőség című dalát a Deezeren. A Deezer zenestreaming segítségével több mint 56 millió dalt fedezhetsz fel, létrehozhatod saját playlistjeidet és megoszthatod kedvenc dalaidat barátaiddal.

Valaki a közönség soraiból bekiabált, és megjegyzést tett Beckre: bácsinak nevezte.

Azt hittem, van még két évem, hogy bácsinak nevezzenek. Tudtam, hogy nem kell ma borotválkozni 

– védte ki humorosan a fiatal rajongó elszólását.

Ebből is látszik, hogy semmi sem tudta kizökkenteni őket, annyira élvezik a koncertet, és élvezik, hogy bemutathatják a méltán dicsért munkájukat.

30Y Beck Zoli Dicsőség

Érezhető, hogy másfajta, pontosabban lazább hangszerelés jellemző az új dalokra. Az Elsőre nagyban hasonlít a szintén sokak által szeretett ahogy elképzeltem 30Y-slágerre. Nagyon rádióbarát az albumbnyitó. Nincs ezzel semmi gond, hiszen megszokhattuk, hogy a zenekar nem egy heavy metal együttes, és ez így van jól. Azonban a korábbi trekkekhez képest kevesebbek a súlyos riffek. 

A történetmesélős szövegvilág megmaradt. Cseh Tamás utódai kisajátították maguknak ezt, s a magyar könnyűzenei szécán belül talán azt mondhatjuk, az ő védjegyükké vált.

Sőt, az Úgyis mindegy című dal egészét a dobos és Beck Zoli öccse, Zaza énekli.

Velem ébrednél, velem álmodnál

– hangzik el a refrén.

Biztosan növelte a női rajongóinak számát ezzel a számmal.

30Y Beck Zoli Dicsőség Zaza

Természetesen nem maradhatott el a bogozd ki sem, amire úgy megőrültek a rajongók, hogy beindult a pogó is. A Facebook-eseménynél többen is szóvá tették ezt, és nem értenek vele egyet. Arra hívták fel a figyelmet, hogy a 30Y nem pogós zenekar.

Öhm… jó volt a koncert meg minden, de néhány gyíkarc szerintem eltévesztette a helyszínt mikor nekiálltak ott pogózni. Emberek ez nem thrash metál volt éééééérteeeeeeem? Legközelebb tarkón b*szom azt aki úgy nekem jön hogy majdnem fellök 3 másik emberrel együtt….
30Y rulz!

– idéztük Orosz Tamás Facebook-bejegyzését.

Azt már beláttuk, hogy ez az albumbemutató olyan dalokat fog adni a 30Y setlistjének a fellépéseken, amelyek megkerülhetetlenek lesznek. Szinte mindegyik slágergyanús a fülbemászó refrénnek hála. Sőt, még az utolsó dal is, a Kislány, Város, Erdő felkerül a koncertek setlistjére, amelyen mindössze zongorát hallhatunk, dalszöveget nem – érdekesség, hogy nem Papa, a billentyűs szerzeménye, hanem Ádié, a basszusgitárosé. Talán leváltja a Sötét van záródalt a koncerteken?

Ezeket mindenképpen hallgasd meg a korongról, mert úgy gondoljuk, tuti a legkedveltebb számok lesznek a lemezről, és rengetegszer játszani fogják a koncerteken: 

Elsőre

Csapatostul

Hatodik

Nincs másik élet

Tanító

Újra él

Révbe ér

Mindent összefoglalva: dicsőség volt ez a lemezbemutató…

Ha múlnia kell, én akkor sem eresztem…

Ezeket a dalokat biztos, hogy nem fogjuk ereszteni a későbbi koncerteken.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.