Egy év telt el legutóbbi bemutatkozó Te meg én és a vitorlák című album megjelenése óta. Azóta rengeteg koncerten és második videoklipjén is túl van a LACIÉK zenekar.

A L A C I É K együttes a napokban hozta nyílvonáságra CSOKI címmel három számos új EP-jét. A kislemezen ironikus szövegű, lassú lüktetésű a Csoki. Mellette a régóta repertoáron lévő és népszerű Lefejel. Emellett a legfrissebb szerzemény, a társadalomkritikus szövegű és sodró lendületű Minden másképp kapott helyet a korongon.

Te meg én és a vitorlák (2017)

Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.

Idei koncertjeiken már adtak egy kis ízelítőt a közönségnek a megjelenő dalokból. De végre felkerültek a hivatalos csatornára a komplexebb hangszerelésű, stúdió verziók is.

Laciék: Másképp

MásképpSzöveg / Lyrics: Keserű, ZsoltZene / Music: Keserű, Zsolt – Baky, Dániel /John, Tibor / Mátis, Gergő2018Örül a násznépés menekülItt marad végülmindenki e…

A L A C I É K alterként definiálják saját stílusukat, de üdítő hangszerelésük, a komoly szövegek és a rockosabb hangzás kiemeli a műfaj hazai alkotói közül. Az új EP még feszesebbre sikerült, rátromfoltak bemutatkozó lemezükre, a csapat egyedisége pedig ismét megmutatta magát az új dalokban.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.