Elfogytak a Sziget diákjegyek és már nem lehet kapni augusztus 11-12-13-ra, azaz szombat-vasárnap-hétfőre szóló háromnapos bérletet sem az idei fesztiválra.

“A tavalyelőtti érdeklődést idézik az idei eladások” – nyilatkozta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője. 2016-ban történelmi csúcsot, azaz majd’ félmilliós látogatottságot ért el kedvenc fesztiválunk az egy hét alatt, akkor a bérletek már június végén elfogytak, és 2 napra is elővételben elfogyott az összes napijegy. 

Kadartkeret 20170626
Kádár Tamás / Fotó: Stiller Ákos

Idén már korábban gazdára talált az összes 5 napos bérlet és az augusztus 10-11-12-re szóló háromnapos bérletek. Mostantól pedig már elfogytak a diákjegyek is és a Sziget szombat-vasárnap-hétfő napjaira szóló 3 napos bérletek is. Lehet még kapni, de nagyon fogynak a 7 napos bérletek és természetesen napijegyhez is juthat még az érdeklődő – amíg a készlet tart. 

Sziget Festival 2017 Rockstar Photographers 5
Sziget Fesztivál 2017 / Love Revolution / Fotó: Rockstar Photography

Mint ismeretes, minden idők legjobb zenei felhozatalát sikerült összeállítani idén a szervezőknek, a fellépők közt olyan nevekkel, mint Kendrick Lamar, az Arctic Monkeys, a Gorillaz, Lana Del Rey, a Mumford & Sons, Shawn Mendes, Kygo vagy Dua Lipa vagy a The Chainsmokers.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.