A lett zenekar, a Carnival Youth szerethető, indie-folk dalaival seperc alatt belopja magát a szívedbe, hiszen zenéjük olyan, mint egy tavaszi bolondozás a barátokkal: feltölt és mosolyt csal az arcodra. A fiatal csapat már többször megörvendeztette a hazai közönséget, most pedig április 16-án, egy igazi tavasznyitogató koncerttel térnek vissza hozzánk a Dürer Kertbe.

A Carnival Youth az egyik legsikeresebb lett zenekar. Megalakulásuk után szinte pillanatokon belül egyre szebb sikereket gyűjthettek be. Ám nemcsak hazájukban figyeltek fel üdítő, a megszokottól eltérő, laza, indie-folk muzsikájukra, hanem a Balti régióban, majd egész Európában.

A trió kitartóan járja a világot, olyan fesztiválokon fordultak már meg, mint a a The Great Escape, az Open’er Festival, a Reeperbahn, a Eurosonic vagy éppen a Sziget.

Sőt, a hazai közönség láthatta már őket az A38-on a Middlemist Red vagy éppen SONYA társaságában is.

Cy Promo
/ Fotó: A Carnival Youth Hivatalos Facebook-Oldala

A 2012 óta létező csapat három albumot jelentett meg eddig, édes, dallamos, mégis mozgalmas és táncolható dalaikkal, melyeknek egyre növekvő rajongó táborukat köszönhetik világszerte – sőt, még a kritikusok is a szívükbe zárták őket.

Carnival Youth – “Never Have Enough” [Official Music Video]

The official music video for “Never Have Enough”, taken from Carnival Youth’s debut album “No Clouds Allowed”, released 20 October 2014. PRODUCED by VFS FILM…

Ahogy mi is, ugyanis hamarosan a csapat egy új single-el kell útra, hozzánk pedig április 16-án, a Dürer Kertbe érkeznek meg.

 #web | #facebook | #twitter | #instagram | #spotify

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2018. április 16., 20 óra

Helyszín: Dürer Kert, Budapest

Jegyár: 1. 000 HUF elővételben; helyszínen 1. 500 HUF

Jegyfoglalás: ITT

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.