Szabó Benedek a Galaxisokból mindig is utált szólóban fellépni. Azonban január elején újévi csodában lehet részünk: a Gólyában ad koncertet a frontember.

Maga az együttest 2013 tavaszán alapította a bajai születésű, akkor huszonhat éves Szabó Benedek. A szerzői kiadásban megjelent Kapuzárási Piknik (2013) és A legszebb éveink (2015) lemezek a kor huszonéveseinek kétségeit, vágyait és félelmeit dolgozzák fel. A lemezek hangzásvilágára leginkább Cseh Tamás, a Neutral Milk Hotel, az Illés, a The Magnetic Fields és a Kaláka voltak hatással.

A tavalyi évben, 2016-ban pedig egy kislemez is napvilágot látott Soha nem veszi fel / Olasz film (töredék) címen.

Azt találtuk ki, hogy a jövő év elején megjelenő harmadik albumot két, egyenként kétszámos kislemezzel vezetjük fel – ez az első ilyen kiadvány, a második valamikor november környékén jön. Ezeket úgy szokták hívni, hogy dupla A-oldalas kislemez, ami azt jelenti, hogy mind a Soha nem veszi fel, mind az Olasz film (töredék) szerepel majd a nagylemezen is. Ez eddig elég unalmas, úgyhogy hagyjuk is, a lényeg az, hogy mindkét számot elég régóta játsszuk élőben, úgyhogy aki látott minket valahol 2016-ban, emlékezhet rájuk. Ezek az első felvételek, amiken tényleg játszik az egész zenekar – jobban is szólnak, mint bármi, amit eddig csináltunk. A dobokon kívül mindent Lázár Dodi (Pegazusok nem léteznek, Esti Kornél) lakásán vettük fel, a dobokat pedig Kirschner Péternél a csömöri Lily stúdióban. A borító újra – ahogy eddig – Mészáros Anna munkája. A kislemez szokás szerint ingyenesen letölthető, de ha valaki úgy döntene, fizet érte, megkapja a Már megint című bónuszdalt is, amit nagyon szeretek. 

– mondta a Recordernek Szabó Benedek.

Szabó Benedek Galaxisok-dalokat ad elő, azonban a Galaxisok nélkül.

A szervezők a Facebook-esemény leírásában a Galaxisok profiljába illően hirdeti a koncertet.

Galaxisok-számok a Galaxisok nélkül, skandináv éjszakák, januári pénzhiány és depresszió.

Sőt, humorosan megjegyezték, hogy az előadót maradék bejglivel, gumicukorral, francia művészfilmekkel és zoknival etetni szabad. Ráadásul

ki lesz vetítve egy hajó, ami egy órán keresztül hánykolódik a viharban, de ez még nem biztos.

– tették hozzá.

Szabó Benedek
Fotó: A Zenekar Hivatalos Facebook-Oldala.

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2017. Január 7. – 20 óra

Helyszín: Gólya

Jegyár: Becsületkasszás

Címlapfotó: hvg

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.