Gulyás Márton aktivistát úgy vonják vád alá, hogy nem is értesítik

0
142
/ Fotó: Németh Dániel (Magyar Narancs)

Eljutottunk oda ma Magyarországon, hogy egy kormánykritikus aktivistának, aki sok borsot tör a regnáló kormány orra alá, nem küldik ki, nem tájékoztatják, hogy vád alá helyezték?

Hirdetés

Gulyás Márton aktivistának, kulturális kurátornak újfent bírósági tárgyaláson kell részt vennie. Azonban erről ő nem kapott semmiféle hivatalos értesítést postai úton, hanem a sajtóból tudta meg, hogy egyébként II. rendű vádlottként került megnevezésre, csoportos garázdaság vétke miatt.

Joggal tehetjük fel a kérdést:

hogyan történhet meg ma Magyarországon, hogy nem küldi ki a bíróság a hivatalos levelet a tájékoztatásról? 

Gulyás Márton a YouTube-csatornáján számolt be és informálta követőit, szimpatizásait, mi is történt vele. Előzményként megosztotta, hogy július 7-én a rendőrség asszisztálásával megszállták a Ligetvédők táborát pribékek – ahogyan Gulyás fogalmaz –, és kitessékelték az akvitistákat. Számos törvényt sértettek, de a rendőrségnek egy szava sem volt. Ekkor történt az az eset, amikor az egyik pribék rávágott a kisujjára, és letört egy kisebb darabka a csontból, amelyet még aznap műteni kellett, és azóta sem tudja úgy használni, mint korábban. 

Emiatt a rendőrség hivatalból eljárást indított, azonban 1 hónap múlva leállította, mondván, hogy nem tudják megtalálni, ki is volt a tettes. A kulturális kurátor Mikó Istvánnal szemben egy magánvádas eljárást indított, aki az aktivistákkal szembeni vegzálók szervezője volt. Ez egy éve történt, és a mai napig nem írta ki a bíróság az erről szóló tárgyalást annak ellenére, hogy őt viszont vád alá helyezték.

Gulyás Márton felhívta az ügyészséget, hogy tájékoztatást kapjon, miért lehet az, hogy ő a sajtóból értesült a vád alá helyezésről, nem pedig postai úton küldték ki neki a hivatalos levelet.

A telefonhívás során kérte, hogy a hölgy kapcsoljon egy olyan “előadót”, aki választ tud adni neki. Azonban azt a választ kapta, hogy 

felsőbb utasításra nem kapcsolhatják az előadót.

Majd hozzátette a telefon másik végén lévő hölgy, hogy:

a bíróságon betekintést nyerhet az ügyiratba.

Tehát a vádlott nem kap tájékoztatást postai úton, hogy vád alá helyezték, sőt még neki kell bemennie a bíróságra, hogy megtudja a szükséges információkat.

Az a szép ebben az egészben, fogalmaz Gulyás, hogy az állami diszfunkcionalitások összekapcsolódnak, mert a posta nem postáz, az ügyészség nem jár el megfelelően, a bíróság pedig képtelen rendesen kezelni, és ott állsz a közepén, hogy akkor most mi a f_sz van?!

A telefonos érdeklődésből megtudhattuk, hogy a tárgyalás időpontja még nincs kitűzve.