A Margó Feszt idei újdonságai közé tartozik, hogy idén külföldi alkotókat is vendégül láthattak. Közéjük tartozik Jean Mattern, aki a Balassi Intézet fellowship programjának keretében érkezett a Fesztiválra, tudjuk meg a Könyvesblogról.

Jean Mattern nekünk francia író. (Külsőre is amolyan woodyallenesen nyugati figura a mi szemünknek.) A franciáknak pedig inkább kelet-európai, a temesvári felmenőknek köszönhetően, tudhatjuk meg a Nyelv és Tudomány egyik cikkéből, ahol szó esik az identitás kérdéséről is, csakúgy, mint október 14-én este, a Margó Fesztiválon zajló beszélgetéskor is.

beszélget Jean Matternnel, az előadás előtt a színpad mellett beszélgetnek egymással: már korábbról ismerik egymást, A fehér király Mattern kiadójánál, a Gallimard-nál jelent meg Franciaországban, ahogy több magyar szerző könyve is.

Fotó: Valuska Gábor
Fotó: Valuska Gábor

A beszélgetés érdekesen zajlik: Dragomán György magyarul teszi fel a kérdéseket, Mattern fülesen keresztül megkapja a fordítást a tolmácsfülkében bőszen hadonászó tolmácstól, majd a francia író angolul válaszol Dragománnak. A közönség igény szerint a tolmácsfülkéhez járulhat fülesért, hogy magyarra fordítsák neki Mattern szavait. Dragomán az angol válasz után zavartan próbálja megfogalmazni a következő kérdését magyarul, és így zajlik végig a mutatvány.

Jean Mattern legutóbbi könyve, a Szeptember idén jelent meg magyarul a Jelenkor Kiadó gondozásában. A könyv 1972 szeptemberének történéseit beszéli el, amikor a müncheni olimpián palesztin terroristák tartanak fogva, majd ölnek meg tizenegy izraeli sportolót. A történet személyes hangvételű: egy hajdani tudósító emlékszik vissza eseményekre, és írja meg napról napra.

Fotó: Valuska Gábor
Fotó: Valuska Gábor

Dragomán úgy fogalmaz, hogy ez az, ami az írót többé teszi egy egyszerű történésznél: úgy tudja megírni a történelmet, hogy az személyes legyen, az apró mozzanatok leírása hozza közel az idegen tényeket. A homoszexuális karakter révén szóba kerül a már említett identitás kérdése is. Már a nyest.hu-ról kiderül, hogy Mattern érdekesen áll ehhez a kérdéshez.

Mindegy, milyen eredetű vagy, mondja, szerinte az identitás nem ebből jön, sokkal inkább a belső történetekből áll össze. Kár, hogy erről nem esett több szó, véleményem szerint érdekes párbeszéd bontakozhatott volna ki belőle, de persze a beszélgetés így is kissé zötyögősen zajlik a fordítások miatt. Valamiért szükségszerű volt, hogy Dragomán György ne angolul tegye fel a kérdéseit, a tolmács mondjuk így is, úgy is ott ült a fülkében, és két irányba fordított. A zavart egyedül ez okozza talán, ettől lesz darabos az eszmecsere, vagy jobbára kérdés-válasz. Mattern egy következő könyvön dolgozik, tudjuk még meg, egy női elbeszélői hanggal, többet nem mond.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.