Új dalokkal és a megszokott vagánysággal tér vissza az Akvárium Klubba a Supernem! Mi pedig bejuttatunk két embert a koncertre! Nyereményjáték!

A Supernem Weekend Turné budapesti állomásához érkezik az Akvárium NagyHallban. A zenekar már belengette, hogy az új korong jövőre, azaz 2018-ban jelenik meg (már nem kell sokat várni arra a következő évre).

Supernem Uj 1400X933
/ Fotó: Supernem Hivatalos Facebook-Oldala

Az említett budapesti koncerten pedig eljátszanak néhány új dalt is az új albumról, szóval több lesz ez egy átlagos budapesti fellépésnél.

Az előzenekar pedig nem más, mint a KIES.

A KIES 2015 márciusában alakult több jelenleg is aktív, valamint időközben földbe állt zenekar (Stubborn, The Carrion Crow, Mad dolls, Black Sound) tagjaiból. Voltak már turnézni a Fish!-sel és az AWS-sel, valamint a Depresszióval is. Most pedig Supernem előzenekaraként mutatják meg a 2015-ben alapított KIES tagjai, mit is tudnak.

Az év felfedezettje kategóriában Fonogram-díjra is jelölték tavaly. Legújabb albumuk pedig idén októberben jelent meg.

KIES – #nemvagyelég (Official music video)

KÖVESD A ZENEKART / IRATKOZZ FEL: “” FACEBOOK: https://www.facebook.com/kiesband “” INSTAGRAM: https://www.instagram.com/kiesband/ “” SPOTIFY: http://bit.do/…

Nincs mit tenned, mint LIKE-old a Facebook-oldalunkat (például innen is elérheted), majd a cikk alján talánható kommentszekcióba ÍRD MEG, melyik a kedvenc dalod a Supernem zenekartól!

Nyereményjáték vége: 2017. december 6., éjfél

Nyereményjáték eredményhirdetése: 2017. december 7-e, élő videóval

Figyelem! Csak azok vesznek részt a játékban, akik mind a két kritériumot (like + komment) teljesítik!

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2017. december 8., 19:30

Helyszín: Akvárium Klub, Budapest

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.