A legnagyobb hazai nevek közül már többen ott sorakoznak a Szegedi Ifjúsági Napok 2017-es fellépőinek listáján. A SZIN jövőre augusztus 23-26. között jelentkezik, de addig se tétlenkedik, hiszen egy remek dolog jött létre: SZIN ösztöndíj. A szegény sorban élő tehetséges fiatalok zenei képzését igyekszik segíteni.

Az már biztos, hogy a hazai zenei élvonal első soraiból többen is igent mondtak a Szegedi Ifjúsági Napok szervezőinek felkérésére. A “napfény városában” a nyár utolsó napjaiban együtt rúghatjuk majd a Tisza-parti homokot a Punnany Massif, a Quimby, a Hősök, a Wellhello, a Halott Pénzt, a Szabó Balázs Bandája, az Irie Maffia, a Brains, a 30Y vagy éppen Majka zenéjére.

A SZIN-ben persze nem csak az a jó, hogy nagy biztonsággal kínál egy jó helyen, egy jó bulisorozatot a depresszióra hajlamosító ősz beköszönte előtt, de mindezt olyan olcsón teszi, hogy a nyár végére félretett pénzből még egy teljes értékű fesztiválfílinget finanszírozhatunk. (Csak zárójeles megjegyzés, hogy most karácsonyig a teljes árnál is mintegy 30%-kal olcsóbban, 13.990 forintért (!) adják a bérletet.)

Szin Bcu

A SZIN szervezői, mindamellett, hogy jótékony hatással vannak a fesztiválozók pénztárcájára, szívesen állnak minden jó kezdeményezés mellé. Most például az Alkotó Ifjúságért Alapítvánnyal közösen egy ösztöndíj rendszert hívtak életre, melynek lényege, hogy szegény sorban élő, a zenében tehetséges fiataloknak nyújtanak támogatást.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Első támogatottunk egy környező faluban élő 13 éves kisfiú, akinek szülei – súlyos beteg édesanyja és közmunkás apukája – minden megtakarított fillérjüket a fiú zenei tanulmányaira fordítják úgy, hogy közben havi 10 ezer forint jut a családnak kosztpénzre[/perfectpullquote]

– mondta Jávorszky Iván, a SZIN-t szervező Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Azt is elmondta, hogy az ösztöndíj lényege, hogy a tehetséges fiatalokat úgy támogatja, hogy egy-egy fiatal esetében 12 hónapig az Alapítvány költségeket vállal át a gyermek családjától.

Jávorszky Iván

“Olyan extra költségeket, mint például hangszervásárlás, tábori költségek. Olyanok, melyek a gyermek fejlődését segíthetik. Az Alapítvány pedig örömmel várja, a szegedi, Szeged környéki cégek támogatását, hogy minél több rászoruló gyermeknek nyújthassanak segítséget” – tette hozzá az igazgató.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.