A világzene legnagyobb hazai seregszemléje, a Budapest Ritmo október 6-8. között az Akváriumban várja a műfaj szerelmeseit, október 5-én pedig egy szakmai showcase napon hívja össze a szakma legjobbjait.

A Hangvető és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál közös rendezvénye idén is a legjobb hazai és külföldi produkciókat vonultatja fel, közösen ünnepelve, hogy 30 évvel ezelőtt született meg a műfaj meghatározása, a „world music” kifejezés.

A Budapest Ritmo a meglepő találkozások, egyszeri csodák és felfedezések fesztiválja, Magyarország legnagyobb világzenei rendezvénye tavaly mutatkozott be először és egy csapásra a műfaj hódolóinak kedvencévé vált. Idén jubileumot is ünnepelnek a világzene művelői és hallgatói: 30 éve született meg a műfaj elnevezése, a world music. Ez alkalommal a Budapest Ritmo mintegy 30 ország fellépőit vonultatja fel, a legjobb hazai és külföldi „világzenészeket”.

Lajkofelix 0662 C Hajdu Andr S1
/ Fotó: Budapest Ritmo

A fesztivál, hagyományainak megfelelően, igyekszik összehozni és elsőként bemutatni a neves magyar és külföldi előadók rendhagyó, közös produkcióit. Lajkó Félix, a magyar hegedűvirtuóz ezúttal egy lehengerlő lengyel népi-klasszikus vonósbandával, a VOŁOSIval hozza tűzbe a közönséget.

Söndörgő és az Amsterdam Klezmer Band összeállásával a délszláv tamburazene ifjú magyar titánjai a holland klezmer együttessel többszörözik meg a tüzes dallamok erejét. 

Miczura Mónika, az Ando Drom egykori legendás énekesnője a tunéziai Jawharral lép fel közösen.

“Mitsou” és Jawhar találkozása a roma Edith Piaf és a tuniszi bárd duettje, amely elemi gyökerekből teremt új harmóniát. Harcsa Veronika a Transglobal Undergrounddalés a Fanfara Tiranával lép fel a Budapest Ritmo-n.

Juhasz Miczura Monika Fibula Hu
Miczura Mónika / Fotó: Femcafe

Rajtuk kívül Közép- és Kelet-Európa legjobbjai mellett Dél-Amerika és Afrika legaktuálisabb előadói zenélnek majd a város szívében, a fesztivál új helyszínen, az Akvárium Klubban, három napon át.

Lesz – a teljesség igénye nélkül – felszabadult camp, izraeli etno-pop, Radiohead és Nirvana údon (arab lanton), Shefita előadásában.

Az Authentic Light Orchestra fúziós folk-jazz örmény alapokkal és kortárs hatásokkal érkezik. 
A zimbabwei Mokoomba előadásában rap, ska, soukous, afro-kubai dallamok és saját tonga hagyományuk alkotnak zseniális örömzenét. A három nap alatt összesen 24 koncert varázsolja el a közönséget és a klasszikus koncertek mellett DJ-szettekkel is készül az idei Ritmo. 

Budapest Ritmo 2016

Inspired by the success of WOMEX15, organizer Hangvető set out jointly with CAFe Budapest to made the city the world music hub of the region, open to the wor…

A koncerteken túl, a fesztivál küldetésének tartja, hogy esélyt adjon feltörekvő zenekaroknak a szakma és a közönség előtti bemutatkozásra. Október 5-én a Szimplában lépnek színpadra a nemzetközi zsűri által kiválasztott produkciók: olyan magyar és külföldi világzenei előadók, akik készen állnak, hogy kilépjenek a nemzetközi piacra. Emellett a Budapest Ritmo színvonalas konferenciaprogrammal is készül október 5-én és 6-án. 2017-ben témáink között szerepelnek: a turnészervezés Közép- és Kelet-Európába, illetve a tengeren túlra; kulcsszereplők a világzenei piacon; az ügynökök szerepe és kiválasztása; a zenei oktatás változásai és a balkáni együttesek promótálása.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.