Főként nem a kánonba illeszkedő, kísérletező és néha meghökkentő, vizuálisan is ingerlő performanszokat, installációkat, darabokat láthatunk az idei Kolorádó Fesztiválon.

Nagyon a mai kor szülöttei ők, az alkotók, de egyben termékei és formálói is. Olyan kollektívák kapnak teret, akik azonosulni tudnak azokkal az értékekkel, amiket a Kolorádóval képviselni szeretnének a szervezők. Ilyenek a nyitottság, elfogadás, kritika a világgal és persze magunkkal szemben is.

A legtöbb produkció fiatal, pályakezdő művészek projektje. Szörnyen aktuális, a mai korba ágyazott érzeteket, történeteket, karaktereket és kérdéseket dolgoznak fel.

És általában ezt úgy teszik, hogy nem csak a saját határaikat feszegetik, hanem a művészeti ágak között is ugrálnak, inspirálódnak.

A Gray Box kollektíva alapvetően performanszokkal készül, mint a Feminin-Maszkulin workshop, de ezekben az actekben kifejezetten fontos a neonos-csillogó tüll vizualitás, maga a díszlet. De közben nem keveset merítenek színházból, divatból, mindenből.

https://contextus.hu/a-hinds-az-analog-balaton-es-avalon-emerson-is-fellep-a-kolorado-feszten/

A Kolorádó helyszíne maga elég érdekes, a nagy erdővel, mezővel, ösvényekkel, árokkal és kis utakkal. A legtöbb produkció azért is lesz újszerű, mert nem egy belvárosi térben formálódik, hanem az erdő díszletére szabva alakul. Például a Trafóban debütált DEEPER, Marcio Kerber Canabarro, Molnár Csaba, Vadas Zsófia Tamara, Vass Imre közös produkciója is felpróbálja magának az egész fesztivál területét.

Unnamed
A Iii. Kolorádó Fesztivál Művészeti Line-Upja

Installációkkal is készül a Kolorádó, a mome-s szentképpé avanzsált Holy Olga nyúllal és sukársággal kápráztat, Nagy András (XYZ) pedig az emberi árnyékot használja az interakcióra technológia vezérelt kinect-jével, így teljesen valós időben, a mozgásra azonnal reagálva jön létre a kép.

Olyan dolgokat válogattak ki a szervezők, melyek társadalmi, aktuális dolgokra reflektálnak, de egy fesztivál környezetben is működnek.

Ráadásul szörnyen izgalmas a határfeszegető attitűdjük és a folyamatosa keresése az énnek és a másiknak, no, meg persze a világban rejlő értelemnek, vagy épp értelmetlenségnek. A cél az, hogy a fiatal művészeket bevonják a közös építkezésbe, hogy újszerű kölcsönhatások jöjjenek létre, hogy a városból és saját közegből kiszakadva egy más térben hozza össze a magyar kortárs alkotókat. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.