A 87. Ünnepi Könyvhét Debrecenben is számos izgalmas és érdekes programmal szolgált az irodalom iránt érdeklődőknek. Ezeknek sorát június 10-én növelte a Bödecs Lászlóval és Purosz Leonidasszal folytatott beszélgetés, melynek moderátora Juhász Tibor volt, aki szintén elsőkötetes szerző.

A beszélgetésre a debreceni Butiq étterem belső udvarán került sor, amely már eleve megteremtette a barátságos légkört. Purosz Leonidasz kötete néhány héttel ezelőtt jelent meg Ennek a városnak meg kell épülnie címmel, Bödecs László könyvét, melynek címe Semmi zsoltár, pedig már egy évvel ezelőtt kezükbe vehették az olvasók. A két költő életművében közös vonás tehát, hogy mindketten első kötetes szerzők, ám a beszélgetés elején elhangzó verseik felolvasása után egyértelművé vált, hogy egymástól teljesen eltérő témákat dolgoznak fel szövegeikben.

Juhász Tibor a beszélgetés kezdeteként Bödecs László kötetének fülszövegből idézett, melyet Kemény István írt:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Egy jó első kötet leszámol a hagyománnyal. Egy jó első kötet nem számol le a hagyománnyal. Egy jó első kötetben már felismerhető a költő későbbi hangja. Egy jó első kötetben még egyáltalán nem muszáj, hogy felismerhető legyen a költő későbbi hangja[/perfectpullquote]

Ehhez kapcsolódóan a moderátor elsőként arról kérdezte beszélgetőtársait, hogy ők mennyire tartják meghatározónak egy költő életművében az első kötetet. Bödecs László szerint

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] az első kötet természetesen fontos, ám nem megmásíthatatlan az a kép, ami ennek kapcsán alakul ki a szerzőről.   [/perfectpullquote]

Úgy véli, két kötet után már lehet beszélni egy költő egyéni hangjáról, emellett pedig azért tartja a második könyv megjelenését vízválasztónak, mert ezután már nagyobb valószínűséggel fog felfelé ívelni a szerző pályája, mivel szerinte számos olyan egyén van, aki egyszerűen eltűnik első kötete megjelenését követően. Hozzátette még, hogy nagy költőink esetében is kevésbé jelentős az, amit a pályájuk elején alkottak, hiszen – ahogy ő fogalmazott:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] mindannyian egy új Adyt várunk, amikor megjelenik egy szerző első kötete annak ellenére, hogy neki is inkább a későbbi verseit szeretjük.   [/perfectpullquote]

Purosz Leonidasz szerint az az elsődleges kérdés, hogy a későbbi életmű hogy viszonyul a korábbihoz, és nem fordítva, hiszen ahogyan azt frappánsan megfogalmazta, későbbi pályáját és költői hangját még nem ismeri, de a mostanit már igen.

Juhász Tibor második kérdése az volt, hogy a fiúk miképpen viszonyulnak a hagyományokhoz. Erre két teljesen eltérő választ kaptunk: Purosz ugyanis egyáltalán nem tartja fontosnak, hogy párbeszédbe lépjen a hagyományokkal, verseiben nem is hemzsegnek a klasszikus utalások, helyette inkább a populáris kultúrából merít, ám elmondása szerint mindez nem szándékos, egyszerűen csak ő ezt a fajta nyelvezetet tartja sajátjának, és ennél fogva kényelmesnek.

Bödecs László számára azonban teljesen természetes volt, hogy intertextuális utalásokkal tűzdelje a szövegeit – ő úgy gondolja, a nagy költőinkre és íróinkra érdemes építkezni, az ő vállukra kell állni, különösen egy pálya kezdetén.

Véleménye szerint a hagyományt tudni kell használni, és tisztelni is kell azt, ennek ellenére mostantól igyekszik saját hangján megszólalni verseiben. Juhász Tibor hozzátette, hogy kettejüknek a hagyományokhoz való hozzáállásban tapasztalt eltéréseik nem meglepőek, ennek okát pedig egyszerűen csak úgy fogalmazta meg, hogy

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Laci templomba, Leó pedig fesztiválokra jár.[/perfectpullquote]

Juhász Tibor ezután arra világított rá, hogy a két kötet címében és a verseket olvasva mégis észrevehető egyfajta hasonlóság, méghozzá az, hogy mindkettő értelmezhető leltárként és fejlődéstörténetként is, majd arról kérdezte beszélgetőtársait, hogy szerintük mennyire helytálló ez az észrevétele. Purosz szerint ez a kétféle értelmezés nem zárja ki egymást. Saját kötetét inkább fejlődéstörténetnek nevezné, de nem zárkózik el a leltárként való felfogástól sem. A versek beszélőjének életkora változó, ha meg kellene határozni, hogy ez mégis milyen intervallumban mozog, azt mondaná, hogy tizenhat és húsz év között.

Elmondása szerint ugyanennek a korosztálynak ajánlaná elsősorban a kötetét, hiszen ők azok, akik leginkább tudnak azonosulni a szövegekben felvázolt szituációkkal, ám az ennél idősebb és fiatalabb olvasókat sem zárná ki a körből.

Bödecs László sokkal inkább leltárként értelmezi saját könyvét, amely elsősorban a csodakeresés különböző mozzanatairól szól, és ezen keresztül igyekszik vizsgálni saját életét is. A beszélgetés moderátora arra kérte, határozza meg, számára mit is jelent a csoda. Bödecs elmondása szerint a hétköznapi dolgokban igyekszik keresni a transzcendenst és ezzel együtt a csodát. Példaként a szerelmet hozta fel, hiszen szerinte csodaszámba megy, ha két olyan ember találkozik, akik valóban illenek egymáshoz, azonban ez könnyedén szertefoszlik, minek hatására az ember átértékeli, mi is valójában számára a csoda. Kötetében éppen ezért tetten érhetők a hit lerombolódásának nyomai is.

Purosz Leonidasz kötete még annyira friss, hogy szinte meg sem száradt benne a nyomdafesték, így egyelőre – elmondása szerint – csak szimplán örül, hogy végre lapozgathatja saját könyvét. Bödecs László kötete ellenben már kereken egy évvel ezelőtt megjelent, a moderátor ezért arra kérte, hogy mondja el, mennyiben változott a véleménye művéről az eltelt idő alatt a különböző kritikák hatására. Bödecs büszke arra, hogy nem hagyna ki egyetlen verset sem a kötetéből, melyről úgy érzi, méltó lezárása egy korszaknak, és nyugodt szívvel lép tovább, nyit valami új felé.

A legérdekesebbnek azt tartja, hogy valakinek szemet szúrt a kötetben szereplő versek száma, amely egészen pontosan 42. Az illető számára azért volt meglepő ez a szám, mert a Galaxis útikalauz stopposoknak című könyvben a 42-es számot tartják a galaxis értelmének.

Ez a párhuzam nem volt tudatos Bödecs részéről, és talán önmagában nem is lenne olyan meglepő mindez, ha Purosz nem tette volna hozzá, hogy az ő kötetében is épp 42 vers olvasható. Nyilvánvaló, hogy mindez már legkevésbé sem lehet véletlen.

A beszélgetés zárásaképpen egy újabb csokornyi verset hallgathattunk meg a költőktől.