Maier Péter úgy tartja magáról, hogy sem az irodalomban, sem a slam poetry műfajában nem kiemelkedő. Azonban kétszeres SPB Klub első helyezett, a Coworkers zenekar gitárosa. Sőt, a Team Slam OB tavalyi kiírásában a Munkatársak formációval elhozta az első helyezésér járó díjat. “Aznap este én fizettem a kevertet”, mint mondta.

ContextUs: Gratulálok a januári SPB Klub első helyezéséhez! Már másodjára nyerted el ezt a címet. Milyen érzés volt mikor megtudtad? Ünnepeltetek a barátaiddal?

Igazából a fogadtatás meg a pontok után lehetett tudni, hogy akkor ez most megvan. Nem emlékszem, mit éreztem, mert épp egy lánnyal próbáltam összenézni. Nyilván nem sikerült, de még akkor is őt bámultam, amikor az eredményhirdetés volt. A nevét nem tudom, hátha olvassa ezt az interjút. Igen, a többiekkel elmentünk utána veretni, nyertem némi pénzt, úgyhogy aznap este én fizettem a kevertet.

ContextUs: Focistának, gitárosnak és színésznek készültél. Hogy lett ebből ELTE magyar szak és slammelés? Mikor szerettél bele az irodalomba?

Azt se tudom pontosan, hogy beleszerettem-e. Inkább csak kavarunk már vagy 10 éve. Nagyon kedvelem, de nem jelenteném ki, hogy ez az igaz szerelem. A fent említett dolgokban nem igazán voltam/vagyok tehetséges. Ebben sem vagyok kiemelkedő, de eddig ez vált be a legjobban. És hogy a kérdésre is válaszoljak: gyerekként, egészen kicsiként. Az ELTE-t is ezért választottam. Meg akartam ismerni, hogy mi az, amit csinálni próbálok, megtetszett az egyetem úgy összességében.

ContextUs: Számos tehetséges, már befutott slammerrel büszkélkedhet Magyarország. Ki az, akinek szövegei a leginkább közelállnak a tiédhez?

Gondolom, egy kicsit mindenkinek Színész Bob a példaképe, nem? Egyébként sokan vannak. Nehéz lenne felsorolni. Gergály Norbi szövegei álltak hozzám a legközelebb az utóbbi időben, azt hiszem. De tényleg fogalmam sincs. Ilyenkor általában az van, hogy kicsit mindenki azzá válik, akitől hallok egy brutál jó szöveget, amiről tudom, hogy én sose tudtam volna megírni. Mostanság mondjuk Munding Marci csinálja velem ezt tendenciaszerűen. Kicsit felidegesít, de hát ez van. Szeretem a srácot.

Munkatársak – 5. TEAM SLAM OB – Döntő

http://slampoetry.hu/ https://www.facebook.com/SlamPoetryHungary Video Polgár András

ContextUs: Ha már említetted Munding Mártont! Tavaly a Munkatársak formációval elhoztátok Juhász Mártonnal az első helyezésért járó díjat. Idén viszont a dobogóra sem tudtatok felérni. Mi lehet az oka szerinted, hogy nem tudtátok meglépni azt a szintet, mint 2017-ben?

Valószínűleg hiányzott egy olyan ötlet, ami tavaly összejött. A munka most sem volt kevesebb. Sajnos valahogy nem úgy jöttek össze a körülmények, hogy megfelelően át tudjuk adni, amit szerettünk volna. Visszanézve öncélú faszkodásnak hatott az egész. Sajnáljuk, ha csalódást okoztunk, nem ez volt a célunk! Amikor nekiindultunk, nem éreztük rossznak, rengeteget gyakoroltunk, de egyszerűen nem ült. Ettől függetlenül önfeledt boldogság volt bennünk így is az eredmény után. A Harmadik vonal fiúival az év 364 napján együtt slammelünk. Nagyon jó barátaink, őket aznap nem lehetett megverni, mi meg nagyon büszkék voltunk rájuk.

ContextUs: Van olyan külföldi slammer, akitől szívesen merítesz ihletet?

Elég műveletlen vagyok nemzetközi téren, ihletmerítésre meg végképp nem használom. Nem is tudom. George Watsky-t divat szeretni a popkultúrában való ismertsége miatt, azért tőle húztam egy-két ötletet.

ContextUs: Emlékszel még arra, hogy milyen érzés volt előszőr színpadon állni?

Persze, mármint slam szempontból: 2013, április, Miskolc. Tizenöt éves voltam, remegett mindenem, csoda, hogy nem ájultam el. A szövegem szörnyű volt, de valamiért ült. Valószínűleg meglepően hatott, hogy egy akkora kölyök kiállt, és nagyon explicit elmondta a véleményét a világról.

ContextUs: Slammerként olyan témákat is feszegetsz, mint például a politika. Hallgatjuk, nevetünk, élvezzük a poénokat.

A slam nyilván mindig arra törekszik, hogy szórakoztasson is, mégiscsak jó érzés olyasmiken nevetni, amik amúgy nagyon nincsenek rendben.

Mi, slammerek, tudjuk, hogy nem fogunk kormányt váltani. De összességében kevés művészeti ág van szerintem, ami hasonló mennyiségű embert tud elérni.

Így ezekről a dolgokról beszélnünk kell! Csak ne legyünk unalmasak!

ContextUs: Költőként is gyakran hangzik el társadalomkritika a műveidben. Melyik a legfontosabb aktuális ügy, amiről meglátásod szerint sokkal többet kellene beszélnünk?

Melyik versemben van társadalomkritika? Most így hirtelen nem jut eszembe, de biztos van. Nagyon sok mindenről lehet beszélni, nagyon sok mindenről kéne is. Nem szívesen emelnék ki egy társadalmi ügyet 2018-ban, van miből válogatni!

Mp Pereszlényi Erika
Maier Péter Slammer / Fotó: Pereszlényi Erika

ContextUs: Az SPB Klub januári fellépésén az irodalomról slammeltél, hogy mindenki másban tehetséges. És az a fontos, hogy mit teszünk, nem pedig az, hogy kik vagyunk. Te mit teszel, hogy elérd a sikereket?

Versekből szeretnék egy kötetet, úgy 5 év múlva. De lehet, hogy több. A slam az nehéz kérdés! Jó lenne még nyerni egyet s mást, de ebben a műfajban most inkább szívügyemnek érzem a tehetséggondozást. Nyilván fura ezt az én számból hallani, mert nem tudok még annyit, hogy tőlem tanuljon bárki is. De szeretnék összegyűjteni fiatal srácokat, akik azért kerülnek bele az alkotói körforgásba, mert megtetszett nekik a ez a műfaj. Aztán elkezdtek olvasni meg kritikusan gondolkodni stb. A slam poetry terén most talán ez a legfontosabb célom. Ez egy olyan termék, ami könnyebben eljut különféle arcokhoz, akiket az irodalom az iskolában sosem mozgatott meg, és egyébként nem pezsgő szellemi környezetből jönnek.

ContextUs: Említettük fentebb, hogy számos tehetséges slammerrel büszkélkedhet hazánk. Ha szépirodalmat akarjuk górcső alá venni, akkor meg pláne! Ebben a műfajban kikhez nyúlsz?

Gyerekkoromban Ady volt az ideál. Most volt egy József Attila-szemináriumom az egyetemen, és jelenleg épp őt tartom a legnagyobbnak az irodalomtörténetben. De hát ugye most se tudtam semmi érdekeset vagy különlegeset mondani, elvégre ki nem tartja nagy költőnek József Attilát? Amúgy sorolok még párat: Tolnai Ottó, Horváth Benji, meg a jó öreg Mohácsi Balázs. Ő a mentorom, jó srác, jó költő, most jött kötete. Csekkoljátok!

ContextUs: Az angol nyelvből is eredeztethető a Coworkers, azaz munkatársak. Már a névvel hangsúlyozni próbáljátok, hogy a zenélés több mint barátság?

Egy a Me, Earl and The Dying Girl című filmben elhangzó párbeszéd inspirálta a névválasztást. Ezt még Marcival néztük meg a középsulis kolinkban, és már akkor tudtuk, hogy ez lesz a neve a projektnek. Azóta meg a közös életünk a srácokkal rengeteg új jelentésréteget rakott rá. Volt egy idő, amikor Marci, Kristóf és én is HR gyakornokként melóztunk. Volt egy közös LinkedIn-csoportunk, hogy a feletteseink ne azt lássák, hogy Facebookon beszéljük meg a zenekar ügyeit munkaidőben. Akkor jött az ötlet, hogy ha nem fut be a banda, csinálunk egy Coworkers nevű munkaerő-kölcsönző céget. Ennek persze akkor lenne relevanciája, ha nem lennénk 100%-ig biztosak a világhírnévben.

Mp Matolcsi Fédra
Maier Péter / Fotó: Matolcsi Fédra

ContextUs: Milyen analógiákhoz nyúltok zeneileg?

Ó, én nagy tini-indie rajongó vagyok! Nálam a The 1975 a favorit, zeneileg is, de főleg dalszövegírás szempontjából. Király dolgokat művelnek, kár, hogy sokan nem néznek a popos hangzás mögé, és ezt így nem érzékelik! Egyébként a bandán belül konszenzusszerű a rajongás Kanye West felé. Aztán ott van Frank Ocean, The Weeknd meg rengeteg hiphopelőadó. A The Neighbourhoodot is nagyon szeretjük, a korábbiakat. A mostani lemez azért nem szakította le az arcunkat. És ott a Brockhampton! Őket is gyakran hallgatjuk úgy, hogy „á, ezt az effektet nekünk is be kéne nyomni x számba y résznél!”

ContextUs: Ha jól tudom, eddig három számotok jelent meg, de terveztek lemezt is. Mikorra várható? Mit lehet tudni a koncepcióról?

Az utolsó single már a készülő EP előhírnöke. Júniusban droppol. Nagyon várjuk, izgis az egész projekt, kíváncsiak vagyunk, hogy fog sülni! Bízunk benne – jóbarátom és az énekesünk, Marci szavaival élve –, hogy megrengeti majd az aloe verát!

Egyébként nem lesz koncept lemez. Csak egy minialbum, amiben a próbáljuk megtalálni a hangunkat. Nem lehet majd besorolni egy zenei stílus alá.

Ezért is javasoltam a srácoknak, hogy legyen self-titled, mert ezzel azt szeretnénk sugallni, hogy ez mind mi vagyunk, és nem akarunk egyhangúvá válni.

Meg ugyebár rengeteg nagy előadó indított önmagáról elnevezett lemezzel, úgymond direkt állunk be a sorba. Szeretnénk jelezni, hogy hozzájuk hasonlóan mi is azt tűztük ki célul, hogy egy nap meghatározóak leszünk a (minimum a hazai) popzenében. Nyilván sokan kinevetnek, mikor ezt olvassák, de… Hát, bocsika, ez van. Ez lesz.

The Coworkers – Remorse (Lyric Video)

Lyric video for the first single of our upcoming self-titled EP. Video: Zsófia Bányai, Barbara Mága Mixing, mastering: Dávid Szabó ‘Remorse’ is available now…

ContextUs: Mindig nehéz egy zenekar elindítása, miután túl vannak a számtalan közös sörözéseken, világmegváltó ötleteken, és koncerteket kell szervezni. Ti hogy álltok vele, készültök turnéra?

Ahhoz előbb meg kell tanulni zenélni.

ContextUs: Dolgozol, tanulsz, újságot írsz slammelsz és még bandában is zenélsz. Mennyire terhel le?

Viszonylag korán rá kellett jönnöm, hogy akkor tudok boldogulni az életben, ha több, különböző dolgot csinálok. Egész sok mindenben érzem azt, hogy van lehetőségem elérni egyet s mást! De semmiben nem érzem magam kiemelkedőnek. Ezek a dolgok csak részei az életemnek, amiket felsoroltál. Szeretnék belekezdeni még rengeteg mindenbe, tök sok ötletem van, csak hát ugye idő az kéne – az nagyon. Őszintén szólva a sikerfaktort abban látom, ha összevissza próbálkozok mindennel.

A módszer egyszerű és egy óriási közhely, mindig mindenre jut idő, ha akarom! Ez olyan, hogy eleinte nehéz, hogy „basszus ezt is be kell szorítani a daily routinba”. De aztán egy hét múlva természetessé válik, hogy azt is megcsinálod aznap. Nem tudom, így a jó élni! Nem kiégni vagy meg megmaradni egy dolognál.

CV

Maier Péter 1997-ben született Nagykárolyban. Azóta élt Csanáloson, Rátkán, Miskolcon, és most Budapesten. A miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium dráma tagozatán érettségizett, de hamar feladta, hogy színész lesz. Az ELTE BTK magyar szakán tanul. Ír verseket, kétszer részt vett a Szöveggyár táborban. Verseit a többek között a Műút a Helikon közölte. 2013 óta slammel, Juhász Mártonnal megnyerték az V. Országos Team Slam Bajnokságot. Kommunikációs gyakornok egy multinál. A The Coworkers nevű popbandában játszik, bemutatkozó minialbumuk 2018 júniusában jelenik meg.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.