Te mennyit fizetnél egy jó filmért? És a kedvenc bandád koncertjéért? Gondold csak át, egy nap vajon mennyit költesz cigire, kajára vagy egy korsó sörre a haverokkal! Megvan? Most pedig tedd a szívedre a kezed, és mondd meg, mennyit adnál egy eredeti, kézzel írt költeményért, egyenesen a kortárs irodalom legmenőbb szerzőitől?
Április 16-án az Auróra közösségi tér látta vendégül a fogyasztói társadalom különceit, akik az előbbi kérdésre lelkesen vágták volna rá: „Bármennyit!” A ContextUs.hu és a Rombusz Műhely közös szervezésében valósult meg szombaton egy versaukció, a magyar költészet napja és egyben a Nemzetközi Romanap apropóján.
A kezdeményezéshez rengeteg költő, slammer és/vagy író csatlakozott – a teljesség igénye nélkül csak néhányat megemlítve -, Kukorelly Endre, Kemény Zsófi, Závada Péter, Pion István, Áfra János, Jónás Tamás, Kabai Lóránt, Nemes Z. Márió, Simon Márton, Nádasdy Ádám is szerepeltek például egy-egy kézirattal a rendezvényen. A program célja pedig nem csak az volt, hogy a versőrülteket ellássák munícióval az otthoni olvasgatáshoz, hanem az is, hogy egy nagyobb ügyért is síkra szálljanak: a roma fiatalok oktatásáért. Az aukción befolyt összeg ugyanis a Romaversitas Alapítványnak lett felajánlva, akik immár húsz éve foglalkoznak roma diákok támogatásával és útjuk egyengetésével a felsőoktatásban.
Ennek fényében az eseményen Balogh Zetas Péter köszöntőbeszéde után a Romaversitas igazgatója, Daróczi Gábor is felszólalt, megköszönve a szervezőknek (az Alapítvány egykori diákjainak), a felajánlást. A következő színpadra lépő, Dinok Henriett, maga is egykori ösztöndíjas hallgató, hozzátette Daróczi szavaihoz:
Ha nem működik az iskola, nem működik az ország. A Romaversitas az országot próbálja működővé tenni.
Saját élményeiről az Alapítványnál pedig így beszélt:
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A Romaversitas segített, hogy megismerjem önmagam, megleljem a helyem a világban, és ne őrüljek bele az úgynevezett első generációs értelmiségi cigány lét nehézségeibe.[/perfectpullquote]
– fogalmazott Dinok.
A német nagykövetség nevében Bereznay Áron beszélt – Dr. Heindl nagykövet úr ugyanis három szerző (Baranyi Gergely, Csombor Rita és Juhász Márió) kéziratát is megvásárolta, támogatva a jelenleg anyagi gondokkal küszködő Romaversitast.
De hogyan is zajlik egy ilyen versaukció? Én magam sem tudtam igazán, mire számítsak, árverést eddig legfeljebb a tévében láttam, és akkor is műtárgyakra, festményekre ment a licit, nem pedig versekre.
Egyáltalán meg lehet-e határozni egy költemény árát?
– morfondíroztam magamban. Ma már senki se próbálkozna a nyakunkba sózni egy Picassot potom pénzekért – de mi a helyzet a kortárs költészettel? Ki tud árcímkét ragasztani egy versre, aminek ráadásul egyelőre az idő sem bizonyította „szavatosságát”? Nehéz kérdés. A versaukciókban már rutinos Braun Barna, az árverés levezénylője azonban nem tétovázott sokat:
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Kétszáz forintról indulunk! [/perfectpullquote]
– jelentette be határozottan, és máris megkezdődhetett a licit a kéziratokért.
A döcögős kezdet után, valahol Áfra János verseinek környékén hirtelen felszökkentek az árak, és innentől kezdve nem volt megállás. A versenyszellem buzgott fel a jelenlévőkben, vagy a soron következő szövegek pezsdítették fel ennyire a hangulatot, ezt nem tudnám megmondani – mindenesetre egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy el is kelt az első tízezres nagyságrendű költemény (Závada Péter Nyest című műve ért a legtöbbet, 13 ezer forintot). Hamarosan Jónás Tamás verse is új gazdára lelt, kerek tízezer forintért. Ezen a ponton már mindenki hangosan ujjongott vagy tapsolt, és dobogó szívvel lendítette a magasba a kezét, ha éppen egy neki tetsző szövegért „indult csatába.”
Az est második felében nem csak a növekedő összegek adtak okot az izgalomra: nemsokára maguk a szerzők is felvonultak a színpadra, hogy felolvassák elárverezésre került szövegeiket.
Az anyagias világ tehát ebben a zárt térben összetalálkozott az irodalommal: ennek az egyesülésnek a gyümölcseként pedig a jelenlévők egyszerre lettek gazdagabbak egy szokatlan élménnyel és kedvenc versük a költő által lekörmölt kéziratával – már ha elég gyorsan emelték a kezüket a magasba.
Miután pedig az utolsó vers is elkelt, a feszültséget levezetendő, a Valami swing zenekar csábította táncba az újdonsült verstulajdonosokat.
Én pedig ugyan nem találtam érvényes választ a címben is feltett kérdésemre („Mennyit ér a költészet?”), de nem is tipródom rajta tovább. Megelégszem azzal, hogy ezentúl három, lendületes betűkkel kanyarított vers kacsint rám a szobám faláról, valahányszor szükségem lenne egy kis megerősítésre napjaink költőinek saját tollából.
