Egyre több olyan zenekar jelenik meg a magyar palettán, amelyek a pszichedélia műfaját követik, valamint Pécs is igen sok bandát termel ki. Az idei Rakéta Fesztiválon is fellépő The Beans zenekar mind a két kategriába beleilleszthető, ám mégis határozott véleménnyel vannak mind a műfajt, mind a várost illetően. Vida Áronnal, a banda frontemberével beszélgettünk többek között a még egy éves zenekar életéről, az első nagylemezről, a Glitchről, valamint a banda jövőjéről.

ContextUs: Kezdjük az elején: The Beans… Miért éppen babok?

Egy haverom javasolta, és nagyon megtetszett. De belemagyarázhatnánk ilyen hülyeségeket is, hogy “olyan megemészthetetlen…” stb., de fölösleges, tetszik a név, szerintem király.

ContextUs: Úgy tudom, öt éve minden zenekarodat Beans-nek hívtad. Miért ez a rajongás?

Mint azt az előbbi válaszban is mondtam, nagyon tetszik, és igazából amikor alapítottam zenekart, általában én írtam az összes dalt, és mivel hasonlókat írok, így megmaradt a név – csak a tagok változnak. Gondoltam, inkább legyen akkor szólóban és koncerten zenekarként, de nehéz elszakadnom a névtől. Ez az én gyerekem.

The Beans
The Beans / Fotó: Komróczki Dia

ContextUs: Még igazán fiatal a zenekar, hiszen tavaly, a KERET általi Kikeltető tehetségkutatón mutatkoztatok be először, akkor még duóként. Hogy sikerült az az est?

Az volt az első koncertünk duóban mint Beans, és bíztunk a spontaneitásban, de nem jött össze.

Gyakoriak a technikai problémák a koncertjeinken, ami nekem egy kicsit hátborzongató, mert már úgy érzem, mintha valami átok lenne, de ilyenkor összetörök valamit és az elviszi a bulit.

Ha pedig valaki ezt nem tudja befogadni, az valószínűleg nem ismeri a rockzenét igazán. Szeretnék változtatni ezen, az “első benyomáson”, amit ott tettünk.

ContextUs: Újabb taggal bővültetek. Miért kellett a váltás, duóból triónak lenni?

Az egész úgy indult, hogy el akartam játszani a Girl who fell in love with her rapistet, és ez duóban nem lett volna jó, meg persze e dalban van szóló is. Ez jobban szólt, mint duóban, meg egyébként is akartam valami komolyabb színvonalat teremteni, és ehhez elengedhetetlen volt a basszusgitár, szóval így maradtunk. Most már azon is gondolkozom, hogy kellene egy szintis vagy még egy gitáros, esetleg mindkettő egyszerre. Ilyen téren még nem raktam rendet a fejemben… Sok tervem van.

ContextUs: Sikerült a beilleszkedés, és egymásra hangolódtatok?

Persze, Albert (basszeros) sokat segít a zenekar ügyeiben. A dobos pedig nagyon offline, meg elüt a képtől a metálos megjelenéssel. De ezek még kiforrani látszanak, mivel ő lehet, kimegy Németországba, én elköltözök Budapestre, de ezeken nem stresszelek. Most hazudhatnék, hogy minden okés, de szerintem fontosabb az őszinteség.

ContextUs: Több single-ötök is megjelent, mint például az Oh Lord, Girl Who Fell In Love With Her Rapist  vagy éppen a Touch me. Ami azonnal feltűnt, az a Touch me borítója. Egyszerű véletlen lenne, hogy a The funeral for a friend nevű zenekar Casually Dressed & Deep in Conversation című albumborítójára hasonlít?

Életemben nem hallottam erről a zenekarról. De egyébként szerintem őket is René Magritte inspirálta. Ő festett sok ilyen képet.

Azonosulni tudtam azzal, amit a képen láttam, ezért csináltam én is ilyen borítót. 

Hogy a The funeral for a friend miért csinálta, azt tőlük kell megkérdezni.

ContextUs: Ám végre sikerült összehozni egy nagylemezt is, a Glitch-et. Mit akartok kommunikálni a névvel?

Amit az előbb említettem, a sok technikai hiba. 

ContextUs: Milyen koncepció alapján raktátok össze?

Már februárban ki akartam adni egy albumot, amikor még duóban voltunk, de amikor trió lettünk, újat akartam, amihez készült is egy borító, a Vanilla Extract. Azonban a dalok, amiket felvettünk egyben, nem passzoltak a borító hangulatához, meg a felvételek nyers anyaga nem volt túl kiforrott, ezért a szobámban egyedül felvettem körülbelül 50 dalt.  

Ebből akartam valami ufós-űrös-futurista albumot csinálni, mert sok ilyen filmet néztem, de ott volt pl. a Ghost, Chocoshells meg hasonló dalok, amiket mindenképp rá akartam rakni, ezért inkább a jelenlegi verzió lett. 

Szerintem jövőre csinálok is egy ufósat. 

ContextUs: És ha már albumborítók… a Glitch borítója a Nirvana Nevermindot jutattja eszünkbe.

Ez egy érdekes téma, mert Ty Segall új albumának is babás a borítója. Lehetséges, hogy a másvilági zene vonzza a babás borítókat.

ContextUs: Az idei Rakéta Fesztiválon is felléptetek. Milyen élményekkel gazdagodtatok?

Sokkal jobban szeretünk Budapesten játszani, és eddig ez volt a legjobb koncerthelyszín, ahol felléptünk. Király volt teraszon lenni, egy hajó tetején, vízközelben.

ContextUs: Mely bandák voltak azok, akikre felfigyeltetek?

Hogyha a Rakétás bulira gondolsz, akkor nekem a Tape Kebabnak a zajozása jött be; szeretem, ha egy zenekar megtartja a spontaneitását. Még a Nobody Elses-t szerettem meg, mert majdnem ugyanazokat a zenéket szeretjük mi is.

ContextUs: Egyre több pszichedelikus rockbanda jelenik meg nem csak külföldi, de magyar színtéren is, gondoljunk csak a The Middlemist Redre. Miért gondoljátok, hogy kell egy újabb, s ez pedig a The Beans legyen ?

Vicces, mert amikor még egy másik bandában gitároztam, akkor robbant be ez a pszihedelikus dolog (amit egyébként nagyon tisztelek, hogy egy fiatal zenekar új zenei korszakot nyit egy országban). Nagyon inspiráló volt, ezért én is ehhez hasonlót akartam, de rá pár napra meghallottam Ty Segall Melted albumát, és azonnal zenekart akartam alapítani és kvinteket pengetni.

Egyébként nem akarok semmilyen új dolgot elkezdeni, csak már majdnem, hogy röhejes, hogy minden második gimis zenekar az új Middlemsit Red akar lenni – miért kellene még egy belőle? Nem akarok beállni a sorba. 

Mindenen nagy visszhang van, ezért ha valaki sokallja, de szeretne valami új underground dolgot hallani, akkor itt van neki a Beans.

The Beans
The Beans / Fotó: Horváth Balázs Botond

ContextUs: Tulajdonképpen pécsi a zenekar. Nagyon sok befutott banda került ki abból a városból. Mit gondolsz, mi lehet ennek az oka?

Ezt nem tudom, én nem látom ezt a részét. Körülbelül 3 klub van, ahol lehet játszani. Lehet, ezt csak azért mondom, mert már meguntam itt lakni, de az igazat megvallva, egy kicsit sznobnak is érzem. Azt a propagandát nyomja, hogy itt a legjobb a kulturális élet, de szerintem elég nyilvánvaló, hogy ez nem így van.

ContextUs: Mivel foglalkoztok a zenélésen kívül?

Én festek és rendezem a zenekar ügyeit, Ricsi játszik mindenféle bandában, Albert pedig még tanul.

ContextUs: Végül, mit üzennétek az olvasóknak?

Ne vegyenek be mindent, amit underground címszó alatt próbálnak nekik eladni, viszont maradjanak nyitottak! Legyenek hitelesek; attól, hogy a cuki srácon van egy kalap, neked nem kell azt hordanod, mert lehet, hogy szarul áll.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.