Az A38 Hajó országszerte az egyik legjobb  szórakozóhelynek számít. Kiaknázva a hatalmas népszerűségüket, a veronai buszbaleset egyik áldozatának, Rezsu Roland családját igyekeznek támogatni a Hajó legénysége és a fellépők.

Január elején a közmédiában és a világsajtóban is nagy visszhangot kapott az a buszbaleset, amely Veronától nem messze történt. A jármű magyarországi utasokat szállított hazafelé egy sítáborból, mikor megtörtént a katasztrófa, amely következtében az utasok közel fele életét vesztette, vagy komoly fizikai és lelki sérüléseket szenvedett.

A baleset egyik áldozata volt Rezsu Roland is, aki az A38 Hajó egyik dolgozója, fénytechnikusa volt. Az ő, és a többi elhunyt életének állít emléket az a jótékonysági koncert, amely március 19-én kerül megrendezésre. A koncertből befolyt összeget és a további felajánlásokat Roland özvegyének, és árván maradt gyermeküknek, Vincének ajánlják fel.

A család helyzetének segítése érdekében színpadra áll az Uzipov, az Óriás frontembere, Egyedi Péter, az Anna & The Barbies-ból ismert Pásztor Anna és Pásztor Sámuel akusztikus dalokkal, a Random Trippel népszerűvé vált DJ Q-Cee, valamint DJ Infra Vörös is.

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2017. 03. 19. – 19 óra

Helyszín: A38 Hajó, Budapest

Jegyárak: 1. 500 HUF – 2. 000 HUF

Jegyelővétel: ITT

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.