Ha post-punk képviseletű koncertre készül az ember, hajlamos arra felszerelkezni testileg és lelkileg, hogy a vadabb dolgok se kényszerítsék ki a koncertteremből. Kritika a Soiet Soviet koncertjéről.
Persze, vannak dolgok, amikkel nem szeretnek számolni, pedig sajnos előfordulhatnak. Történetesen, ha már kikapcsolódásképp a szórakoztató szcénán belül is a zenei előadást választják, ritkán számít arra, hogy bosszantó részletek hiúsítják meg a szórakozását.
A Soviet Soviet december 11-én rongyolt be európai turnéjuk utolsó előtti állomásaként a Dürer kert színpadára, hogy a harmadik, tavaly év végén megjelent Endless című lemezüket élőben is eljátszhassák a közönségnek.
Soviet Soviet – Endless (Full Album)
Soviet Soviet’s second studio album (2016). All rights reserved to the band and Felte records. Tracklist: 00:00 – Fairy tale 03:31 – Endless beauty 07:14 – R…
Az előadás nem sikerült súlyosabbra, mint egy marék molylepke. A fiúk turnéjának tempója zsinórban nyolcadszorra rángatta a srácokat hétfőn este a színpadra. Ez a tény némileg feloldozta őket a vádak alól, miszerint a koncert a legnagyobb jóindulattal is csak egy hármas alát kaphat.
A Dürer Kert kistermének pocsék hangosítására viszont nincs mentség, melynek köszönhetően a dalösszeállításról lentebb majd alig merek kijelenteni bármi biztosat.
Az egyébként szellősen ácsorgó hallgatóság mennyiségileg és energetikailag is azt az érzetet keltették bennem, mintha valami egyszálgitáros koncerten lennék. Az említett tényezők kölcsönhatásaképpen az előadás derekánál teátrálissá vált a frontember viselkedése. Amolyan direkt bedobott show-elemként hatott a hasvillantás vagy a gitárral gyertyázás.
Az átszellemültség imitálása sajnos kevésnek bizonyult a hangulat felfokozásához, így a közönség reakciója megmaradt pár egekbe szökött szemöldöknél. Igaz, a Rainbow-t a méltatlan körülmények ellenére is olyan amplitúdóval játszották, hogy az elkezdte mozgatni az embereket.
Ez egyébként a lemez dinamikáját követve élőben is megelőzött az új dalok közül az egyik legmelodikusabb, a Going through, és a „one more songként” eljátszott Blendben is bőven volt erő. Lehet, hogy nem fair ilyen direkt módon egymás mellé tenni a stílus képviselőit, de szerintem a The Soft Moon óta tudjuk, hogy oda lehet dobbantani a post-punk keretein belül is.
A Soviet Soviet valamiért nem akart élni vele.
Azzal, hogy – némi rosszindulatú túlzással – monotonitás figyelhető meg a dalok kapcsán: nem teremtenek sajátos világot. Emellett megreszkírozom, hogy a siker egy hányada a Brian Molkot idéző hangszín miatt is tetten érhető. A Placebo frontembere nem csak egy elképesztően jó hanggal rendelkezik, de egy fantasztikus előadási képességet is magáénak tudhat.
A Blend után egy csáó sem hangzott el az olasz fellépőktől, hirtelen mintha mindenki sietett volna haza aludni. Eltűntek az emberek, amitől alátámasztottnak éreztem az előadó és a közönsége közti kapcsolat hiányának gyanúját. Természetesen nem tekintek el a körülményektől: hétfő este, rétegzene, nyolcadik koncert nyolc napon belül, és még messze a világhír.
Mindezeket mérlegre téve is sótlan volt, pedig észrevehetőek voltak olyan vonások, amelyeket jól használva őrjöngve kapkodnánk a dobverőkért a végén.
A tagok egyéni adottságainak helyes importálása esetén bizonyossá válik, hogy érdemes még várnunk a Soviet Soviet további fejlődésére, és kíváncsian várni, mit hoz még ki belőlük az elkövetkező pár együtt lezenélt év.
A Soviet Soviet dobosával, Alessandro Ferrivel készített interjúnk ezen a linken tudjátok elolvasni.
