A Lofoten-szigetek minden bizonnyal Norvégia leglenyűgözőbb tájai közé tartoznak. Az érintetlen fjordok itt nincsenek házakkal szegélyezve, így az ide látogatónak valóban olyan érzése van, mintha egy vadregényes mesébe csöppent volna, ahol még a madár se jár.

Bár a terület első pillantásra teljesen lakatlannak tűnik, a viking történelem egyik legfontosabb helyszíneként tartják számon. A Borg városában található Viking Múzeum, a Lofoten-szigetek legérdekesebb emberi kéz alkotta látnivalója ennek a korszaknak állít emléket.

A múzeum skanzenként működik, és legnagyobb látványossága az itt látható vezetői ház, valamint a viking hajó. Mindezek előtt azonban először a múzeum épületben barangolhattunk.

Az itt megtekinthető dokumentumfilmek rengeteg érdekes információval szolgálnak a vikingek életéről.

Mivel Norvégiában jártunk, nem kellett volna meglepődnöm azon, hogy technikailag milyen remekül felszerelt az egész múzeum, mégis muszáj megemlítenem, hogy itt minden látogató kap egy fülhallgatót, egy hozzá tartozó infravörös tartozékkal, – amely természetesen több nyelven elérhető – így a teremben sétálva tetszés szerint csipogtathatjuk le a megtekinteni kívánt videóhoz tartozó hanganyagot.  Csak dicsérni tudom az ötletet.

Viking Múzeum
Útban A Viking Múzeum Felé / Fotók: Deme Felícia

Miután úgy éreztük, megalapoztuk tudásunkat, egy mozi terembe haladhattunk tovább, ahol egy 15 perces rövidfilmet nézhettünk meg egy fiatal vikingpár életéről.

Bár a történet rendkívül szirupos, a kivitelezés gyönyörű és igazán minőségi. És itt nyilván a látványvilág, valamint a viking kultúra megismerése a lényeg, nem pedig a csavaros történet.

Innen a múzeum-épület másik szárnyába vezetett az út, ahol korabeli ruhákat és olykor több mint 1500 éves régészeti leleteket csodálhattunk meg. A hozzájuk tartozó információt pedig továbbra is egyenesen a fülünkbe kaptuk.

Viking Múzeum
Viking Múzeum / Fotó: A Viking Múzeum Hivatalos Facebook-Oldala

A múzeum épületből kilépve, a jéghideg szembe széllel dacolva próbáltunk átszaladni az úgynevezett vezetői házba, amely a maga 83 méterével a legnagyobb ilyen jellegű épület Norvégiában, és az 500-as évektől maradt fenn. Persze azóta több felújításon is átesett, mégis máig őrzi eredeti állapotát. Belépve megelevenedett előttünk mindaz, amit előtte a videókon vagy a vitrinek mögött csodálhattunk.

Mivel minden itt kiállított bútor, ruha és játék csupán rendkívül hiteles utánzat, így minden kipróbálható, felvehető, megtapintható. Játszhatunk itt viking sakkot, vagy beülhetünk a vikingvezető trónszékébe sisakkal a fejünkön.

A házban szárított sós tőkehal illatával együtt rövid időre ennek a letűnt civilizációnak a kultúráját is magunkba szippanthattuk. Az öt szobából álló épület berendezése teljesen korhű, benne sétálva valóban megelevenedett előttünk a történelem. 

Viking Múzeum
Viking Múzeum Környékén / Fotó: Deme Felícia

Itt azonban nem ért véget a Viking Múzeum nyújtotta látnivalók sora. Újból kimerészkedve a jeges szélbe, a kikötő felé vettük az irányt, hogy megtekintsük az ott kiállított korabeli viking hajót.

Az oda vezető festői táj és az utunkat kísérő norvég fjord pónik látványa mindenkit kárpótolt a szélsőséges időjárásért.

Mivel nekem tavasszal volt szerencsém ide látogatni, hajókázásra nem volt alkalmunk. Azt azonban megtudtuk, hogy minden augusztusban egy hetes hagyományőrző viking fesztivált rendeznek itt, korabeli ételekkel, zenével, játékokkal és vérbeli viking hajókirándulásokkal.

Viking Múzeum
Viking Múzeum / Fotó: A Viking Múzeum Hivatalos Facebook-Oldala

Bár a belépő igen borsos, azt javaslom, aki elutazik erre a messzi északi vidékre, tegyen egy rövid látogatást a borgi Viking Múzeumnál. Saját tapasztalatból állítom, hogy e kitérő után másképp tekint az ember a vadregényes Észak-Norvég tájra.

Forrás: http://www.lofotr.no/

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.