Aki járt már a Szigeten, az tudja, hogy a hasonló méretű fesztiválokhoz képest itt egy sokkal összetettebb rendezvényről van szó, nem csupán egy többnapos koncertsorozatról.

A zenei mellett sportprogramok, kiállítások, workshopok, sétáló utcaszínházak, cirkuszi előadások, civil szervezetek sátrai bővítik a kínálatot a Sziget lakói számára, mégpedig a 7 napos fesztivál minden percében. Ez eddig nem újdonság, a 26. Sziget Fesztivál viszont nem csak programokban bővelkedik, hanem a korábbi éveket is felülmúló üzenetekben és az azokat támogató reformokban. 

Új arculat: love revolution, a szeretet forradalma

A fesztivál alapértékei mellett 25 éve kiállnak a szervezők, akik – érthető módon – most még nagyobb hangsúlyt fektetnek a társadalmi üzenetekre: peace, human rights, green planet, against racism.

20180419Sziget Sajtotajekoztato 2018041910
Kardos József A Sziget Fesztivál 26. Sajtótájékoztatóján / Fotó: Mudra László

A kezdetben jegyszedőként, majd buszvezetőként is dolgozó Kardos József, aki jelenleg a fesztivál igazgatója, elmondta: azért szerette mindig is a Szigetet, mert egy olyan közösséget építenek, ahol a tolerancia és befogadás a legfontosabb alapértékek.

A Sziget nem egy hazai, hanem európai, multikulturális fesztivál, és mindig is az volt. A szervezők pedig büszkén vállalják, hogy nálunk a sokszínűség érték, egy olyan környezetben is, ahol ez talán nem mindig hangzik jól

– hangzott el a Sziget sajtótájékoztatóján. 

Környezetvédelem és fenntartható fejlődés – egy zöldebb Sziget 

Az egyik kiemelt cél a fesztivál ökológiai lábnyomának csökkentése. Ennek érdekében ebben az évben bevezetik a visszaváltható fesztiválpoharat, ami hatalmas befektetést igényel, de másfél millió eldobált pohártól óvja meg a környezetet.

Hasonlóan tudatos és hatékony lépés lesz az is, hogy az italokhoz nem adnak automatikusan szívószálat.

Idén is szelektíven gyűjtik a hulladékot, és három Recycling Centerben is lehet majd ajándékokra cserélni a kidobásra ítélt palackokat és dobozokat. 

Karszalagos fizetés, 3 napos bérlet, brutális line-up

A Szigetet idén befektetői segítséggel valósítják meg, ami az elvárások mellett sok pluszt is hozott. Ilyen például minden idők legerősebb line-up-ja, ami egy 3 éves növekedési terv része.

Csak a nagyszínpadi fellépőkre 1 milliárd forinttal többet költenek idén, amivel a várható költségvetés 8,6 milliárd forint.

Ez az összeg 12%-os növekedés tavalyhoz képest. Ennek az erős felhozatalnak (is) köszönhető, hogy sokkal gyorsabban fogynak a jegyek, az 5 napos elővételes bérleteket el is adták már. Új jegystruktúrát vezettek be, aminek köszönhetően 1, 3, 5, 7 napos bérletek érhetők is vásárolhatók. A 3 napos bérlettel kifejezetten a hazai érdeklődőknek szeretnének kedvezni. 

20140818Sziget Fesztival Sold Out
Telt Házra Így Is Számíthatunk, De Úgy Tűnik, Pragmatikusan Állnak A Rendezvényhez / Fotó: A Sziget Hivatalos Weboldala

Egy, már tavaly elkezdett fejlesztésnek köszönhetően megszűnik a fesztiválkártya, a fizető chipet a karszalagba építik be. Szintén jó hír, hogy az egyenleg sorbanállás nélkül, applikáció segítségével is feltölthető, aki pedig az appot használja, annak automatikusan visszautalják a megmaradt összeget (300 Ft felett). Természetesen a paypass bankkártyákkal továbbra is fizethetünk. 

Love Revolution a programokban

Néhány helyszín kiemelt figyelmet fordít a fő üzeneteknek. Az Afro-Latin-Reggae Falu ONE HOUR – ON LOVE címmel környezettudatos életmód, valamint migráció, rasszizmus, tolerancia témakörben is tart beszélgetéseket. A Sétáló utcaszínházak között találkozhatunk az emberi jogok témakörét boncolgató Kamchátka társulattal, és a népszerű Mission: Szitizen játéksorozat is hasonló téma gondolatok köré épül majd. Számos más, évek óta a palettán szereplő program (Civil Sziget, Art of Freedom művészeti pályázat) témája is a fő üzenetek egyike lesz idén. 

Még nagyobb love revolution 

A Sziget és Izrael Állam Nagykövetsége idén még több izraeli művészt hoz el nekünk a fesztiválra.

A 70. évforduló egyszerre nagy ünnep a függetlenség és az együttműködés miatt is. A művészet, a zene, a film összekapcsolja az embereket, a kulturális különbségeket figyelmen kívül hagyva. Az izraeli zenészek évek óta teret kapnak, hogy bemutatkozhassanak a Sziget meghatározó nemzetközi közönségének, amelynek izraeliek is tagjai.

– mondta a sajtótájékoztatón Yossi Amrani, Izrael Állam nagykövete.

Az együttműködésnek köszönhetően most még több izraeli művész mutatkozik be, még nagyobb közönségnek. A Sziget legfontosabb szerepe, hogy a művészeti ágakon keresztül hidakat építsen a nemzetek és kultúrák között

– tette hozzá.

603X339 Cmsv2 4Fe57Fe1 27D9 53A6 B58F 164564Fe7F39 3132433
Yossi Amrani, Izrael Nagykövete / Sziget 26. Sajtótájékoztatója / Fotó: Euronews

Az izraeli zenei kedvelőinek ajánljuk a többi között Borgore, Asaf Avidan vagy a Jewish Monkeys koncertjét. 

Nelson Mandela születésének 100. évfordulójára emlékezve a Dél-afrikai köztársaságot és kultúráját népszerűsíti majd a Moonchild Sanelly, az Ubuhle be Afrika, a Sean  Kocs Trio és a Bantu Continua Uhuru Conciousness is. 

És akkor az ütős line-up

Az idei felhozatal miatt tényleg érdemes kiköltözni pár napra a szervezők által “álomállamnak” tervezett szigetre. Olyan neveket hoznak el idén, mint Clean Bandit, Lykke Li, a friss Pulitzer-díjas Kendrick Lamar, Lana Del Rey, Lianne La Havas, Dua Lipa, Nick Murphy, Mumford and Sons, Gorillaz, Gogol Bordello, Artctic Monkeys, Bastille, Everything Everything, Transglobal Underground, Natacha Atlas…

https://contextus.hu/chet-faker-shawn-mendes-es-a-gorillaz-is-a-szigetre-tart/

És mielőtt még túlzott izgalomba jövök, javaslom, nézzétek meg a line-upot alaposan! A felsorolt nevek csupán a töredékét képezik a Dan Panaitescu Nagyszínpad, Mastercard Színpad by A38 és a Világzenei Színpad fellépőinek. 

Régi-új helyszínek és újítások 

A Világzenei Színpadon volt egy idősáv, amiben roma előadók léptek fel, most pedig visszahozzák az évekkel ezelőtti Roma Sátrat. A Sziget új helyszíne a Karaván Sátor, amibe olyan együtteseket, énekeseket hívtak meg, akik egy-egy országon belül egy etnikai kisebbséghez tartoznak. A koncerteket a fellépő művészekhez kötődő dokumentum- és játékfilmek vetítése, kulináris bemutató és szakmai találkozások kísérik. 

Ha szeretnénk, hogy legyen Sziget Beach – Cökxpôn Chill Garden, most kezdjünk el imádkozni az alacsony vízállásért!

Idén is vár mindenkit a Circque de Sziget. A Baross Imre Artistaképző végzős diákjai egy olyan különleges produkcióval lép színpadra mindennap, amelynek a koreográfiája Samuel Trétreault, a világhírű 7 Fingers kanadai cirkusztársulat igazgatójának nevéhez fűződik. Az együttműködés a Sziget szervezői csapatának köszönhető. Természetesen ez sem a teljes program. 

2018-bán is látogatható a Múzeumi Negyed, a legnagyobb és legérdekesebb hazai múzeumok interaktív helyszíne, a #CinemaHungary, ahol magyar filmeket, klasszikusokat láthatunk angol felirattal, de némafilmeken is flashelgethetünk. 

Artzone1
Sziget Chill / Fotó: A Sziget Hivatalos Weboldala

Magic Mirror és az ArtZone csapata is megújult, ami nem változtat azon, hogy a legkedveltebb helyszínek köze tartoznak. 

A Retró Színpad idei újdonsága, hogy a magyar fellépők mellett külföldi előadók is színpadra lépnek, például a Brooklyn Bounce. 

Az egyik love reform pedig, hogy már videoüzenetben is elmondhatjuk, mi az, amit mindenképp meg akarunk tenni még halálunk előtt. Az üzeneteket kivetítik majd, és továbbra is felírhatjuk a terveinket a fekete Before I Die-falra. 

Ott találkozunk, ez most tényleg üt!

Love 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.