A Jászai Mari-díjas Alföldi Róbert húszezressel akart fizetni egy XIII. kerületi, Három Tarka Macska nevű pékségben, ahol egy pénztárossal és egy másik vásárlóval is konfliktusba keveredett.

Elrontotta a vásárlók kedvét

A kulturális elitlistán előkelő helyet elfoglaló Alföldivel előbb a pénztárosnő kezdett vitatkozni, majd egy sorban álló úr is belekötött, amiért a rendező húszezressel akart fizetni vásárlásáért. A művész Facebookon számolt be az incidensről: az általa is gyakran látogatott pékségbe nyitás után tért be, és 5000 forint feletti vásárlását akarta kifizetni a nagy címlette. A pénztáros kelletlenül kérdezett vissza kétszer is, hogy van-e nála apró, mert a kasszában egy órával a nyitás után sem volt elegendő váltópénz.

Harom Tarka Macska Pekseg
/ Fotó: A Három Tarka Macska Pékség Hivatalos Facebook-Oldala

A Három Tarka Macska munkatársa a patthelyzetre való tekintettel felajánlotta, hogy átugrik felváltani a pénzt a közelbe, de a színész visszautasította ezt, mert állítása szerint nem akarta feltartani a sort. Ekkor egy ugyancsak sorban álló úr szólt rá a színészre:

Na, menjél ki gyorsan!

A Szeretlek Magyarország híradása szerint Alföldi kikérte magának a hangnemet, ám a férfi továbbra is kötötte az ebet a karóhoz, hogy a színésznek távoznia kell. Ehhez csatlakozott a pénztárosnő is, aki szerint Alföldi csinálja a feszkót (sic!), és elrontja a vásárlók kedvét.

Elnézést kértek

Az újlipótvárosi pékség tulajdonosa a nap folyamán felkereste Alföldi Róbertet, és elnézést kért a kellemetlen incidensért.

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Alföldi nehezményezte, hogy egy átlagos hétköznap reggelen a törzspékségének számító üzletben békésen reggelit szeretett volna vásárolni, amikor is egy polgártársa, vélhetően közszereplőségének tulajdonítható ellenszeve okán, inzultálni kezdte, de az üzlet munkatársa szerinte erre nem megfelelően reagált, hanem tovább szította az indulatokat.

Én mindösszesen fizetni szerettem volna egy szolgáltatásért, egy termékért, és tényleg szégyellem magam, hogy nem volt nálam aprópénz. De az, hogy egy idegen verbálisan, alázva nekem esik, mert mondjuk utál, mint közszereplőt, és alkalmazott adja alá a lovat… az különös helyzet. És elgondolkodtató, hogy nem elsősorban a liszten múlik az európai minőség, hanem az embereken

– írta a színész Facebook-oldalán.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet