A 20. századi vérzivataros magyar történelem, a maga 180 fokos ideológiai fordulataival túl sok érzékeny és tehetséges szellem életművét tette láthatatlanná. Közülük való Bojár Iván, aki se teoretikusként, se művészként nem kapta meg a nekijáró elismerést eddig.

Újlipótvárosi értelmiségi család sarjaként – atyai kívánságra –
érettségi után közgazdaságtant hallgatott, de a történelem közbeszólt: alig tudott megszökni a munkaszolgálat során rá váró halál elől. A második világháború végéig bujkált Veér István álnéven, majd 1945-ben végre elkezdhette művészettörténeti tanulmányait a bölcsészkaron a szakma két világháború közötti fő tekintélye, Gerevich Tibor pártfogoltjaként, de doktori értekezését már nem fejezhette be a kommunista kultúrpolitikai fordulatot követően. 

Bojárt nemcsak az elmélet érdekelte, zenei tanulmányokat folytatott a Konzervatóriumban, miközben a család erős képzőművészeti irányultsága miatt kiválóan megtanult rajzolni és festeni. Etalonját a modern franciás igazodású Európai Iskola jelentette.

A sötét ’50-es években se művészettörténészként, se képzőművészként nem találhatta meg a helyét, így régészeti ásatásokon dolgozott segédmunkásként, majd vidéki színházakban talált állást díszlettervezőként.

A ’60-as években az Iparművészeti Főiskola díszlettervezői szakán, illetve a Népművelési Intézetben tanított, a későbbiekben művészeti szerkesztőként és műkritikusként vált ismertté.

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2018. február 22. – március 23.

Helyszín: 2B Galéria, Budapest

Megnyitja: Beke László

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.