Nem véletlen Oláh Norbert helyszínválasztása
Múlt hét pénteken nyílt meg az OFF-Biennále Budapest harmadik kiadása, amely a Levegőt! hívószó köré szerveződött. Köztük van a VIII. kerületi Tavaszmező utca 6. szám alatti, A cigány művész szorongása című installáció is, amelyet Oláh Norbert festőművész alkotott.
Nem véletlen a helyszín, hiszen a Magyarországi Roma Parlament egykori helyén roma kulturális központ létesült volna, de sosem készült el. A ContextUs olvasóinak nem ismeretlen Oláh jelképes, de nagyon is valóságos téglafalat emelt.
A pénteki esemény és maga az installáció egyébként a RomaMoMA című nagyobb projekt része, amely az OFF-Biennálé Budapest keretei között és ideje alatt valósul meg. A RomaMoMA egy jelenleg nem létező roma kortárs művészeti múzeum lehetőségéről és esélyeiről gondolkodik el. A Tavaszmező utcában emelt fal tégláiba olyan szavak, ha úgy tetszik kulcsfogalmak vannak vésve – többek között: hatalom, egyenlőség, kultúra, támogatás, konfliktus, hagyomány, kisebbség, asszimiláció, integráció, intézmény, törvény –, amelyek a RomaMoMA koncepciója szempontjából is fontosak.
A téglafal felépítése kétkezi munka. Ez utal a művészet legősibb hagyományaira és utalás arra is, hogy a cigányok legnagyobb többségének a kétkezi (leggyakrabban építőipari) munkához van viszonya, ugyanakkor egyfajta tagadása annak a sztereotípiának, hogy a cigány kerüli a munkát. A helyszínválasztás nyílt hatalomkritika. Az épületet a kormány önhatalmúlag vette el, arra az ígéretre hivatkozva, hogy a helyén egy roma kulturális gigaintézmény székhelyét alakítja ki. A legfrissebb hírek szerint a terv nem fog megvalósulni
– olvasható A cigány művész szorongása kurátori szövegében.
A cigány művész szorongása című installációhoz a festőművész esszét is írt, amely a helyszínen is elhangzott. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott szerkesztett változatot alább közöljük.
A cigány művész szorongása
Cigány művészetről – véleményem szerint – esztétikai értelemben nem lehet beszélni, legalábbis terminus technicusként semmiképp nem alkalmazható. Ugyanakkor természetesen a fogalomnak van jelentése, igaz, e jelentésnek nincsenek éles határai és bizonyos esetekben félreértésekhez vezet. Legegyszerűbb megközelítésben mondhatjuk azt, hogy a cigány művészet, pontosabban cigány képzőművészet, cigány származású emberek által végzett képzőművészeti tevékenység. Fontosnak tartom elválasztani a népművészettől a képzőművészetet, mert bár lehetnek átfedések, de a népművészetben hagyományosan az alkotói individuum és az egyéni motiváció sokadlagos, inkább a közösség által teremtett és elfogadott tartalmi és formai elemek ismétlése történik.
Ha cigány képzőművészetről beszélünk, ráadásul nem is korlátozhatjuk a figyelmünket Magyarországra, sőt még csak Európára sem, és ez máris sokszorosan bonyolultabbá teszi a fogalom körülírását. Ha most szűken Magyarországra koncentrálunk, a cigány művészet szókapcsolat azonnal asszociatív viszonyba kerül a kulturális, polgárjogi és emancipációs mozgalommal – nevezzük roma mozgalomnak –, ami a hetvenes évektől kezdett kibontakozni és talán – remélik néhányan – a mai napig tart. A mozgalomnak olyan központi alakjai voltak és vannak, mint Bari Károly, Choli Daróczi József, Daróczi Ágnes, Horváth Aladár, Lakatos Menyhért, Péli Tamás, Zsigó Jenő és még sokan mások. Némelyek ma is aktívak. Szót és helyet kértek, pontosabban követeltek a politikában és a kultúrában. E mozgalom miliőjében, melyben egy alulreprezentált és elnyomott nép harcolja ki magának a figyelmet, vagy egyáltalán azt, hogy ne csak kisebbségként, hanem népként tekintsenek rá, a cigány művészet szókapcsolat rettentő erejű, hittel, reménnyel és szenvedéllyel átitatott szimbolikus fogalomként vonul be a közbeszédbe. A származás puszta vállalása meghökkentő.
Olyan projektek nyomán él és erősödik a fogalom, mint a Roma Parlament, a Romaversitas, a Kugler Art Szalon, a Romano Kher, az Amaro Drom vagy a Cigányfúró és hosszan sorolhatnánk még. Iskolák és tanodák sorát alapították meg legendás elhivatottságú emberek, akik a roma fiatalok tudásának gyarapítását tűzték ki célul. Azóta kultikussá vált verseskötetek, regények, játékfilmek sora jelent meg. Kiállítások, katalógusok, művészi és kurátori nyilatkozatok szövegében és címében tér vissza rendre a cigány művészet, cigány festészet, roma művész fogalma.
Ám e fogalom visszásságai hamar megmutatkoztak és kritikáját a használatával egyidőben megfogalmazták a mozgalom nagy alakjai is.
A cigány származású magyar művészember csak akkor kell, ha cigány művész kell, vagy akkor is, ha magyar művész kell? Hívják-e akkor is, ha nem cigány kérdésre kell reflektálni?
A kérdésben megnyilvánuló érthető és jogos vágy ráadásul szemantikailag hordoz olyan jelentést is, mintha a magyar művészet, a magyar művész, a magyar kultúra magasabb rangot képviselne a kánonban, mint a cigány. Ezzel egyidejűleg természetesen egy magára valamit is adó, egészséges énképű, autonóm művész igyekszik messziről elkerülni minden megfelelési kényszert, így azt is, hogy ő magyar művésznek legyen elég jó. Ha pedig ez sem volna eléggé frusztráló, a helyzet tovább súlyosbítható a hipotetikus feltevéssel, hogy mi van, ha valóban nem született még meg, vagy kezdett bele művészi praxisába (Magyarországon) az a cigány származású művész, akinek művészi teljesítménye a legnagyobb magyar művészek teljesítményéhez mérhető. Természetesen, ha ez igaz is, akkor sem jelentené azt, hogy maga a roma kultúra alávalóbb, hisz más területeken, például a zenében, legyen az cigány vagy magyar népzene vagy jazz, zenei hagyományaik miatt éppen a cigány előadók száma jelentős.
De mondhatnám Edvard Munch példáját is, aki előtt akkora hangsúllyal egyetlen norvég művész sem képviseltette magát Európa vagy a világ térképén. Vagy ilyen alapon méregethetnénk a magyar kultúra vagy művészet helyi értékét Nyugat-Európához képest. 2019-ben rendezték meg a londoni Tate Modernben Maurer Dóra kiállítását. Először lett itt önálló kiállítása magyar művésznek, erre mindannyian büszkék vagyunk, de még mindig nem lehet állítani, hogy volnának valódi világszenzációt jelentő magyar művészeink.
Emellett nem elhanyagolható probléma a nyilvánossághoz, kiállítási lehetőségekhez, akár bevételi forrásokhoz való hozzáférés sem.
Ha valaki vállaltan és programszerűen cigány művész, fennáll a veszély, hogy kulturális gettó falai közé szorul. Közönsége ugyan lesz, de nem valószínű, hogy bekerül a kortárs művészeti szcéna fősordárba. Előfordulhat, hogy közönsége szinte csak egyfajta műkedvelő, de kifejezetten társadalmilag és szociálisan érzékeny értelmiségi közeg lesz, amely ugyan elismeri és magasztalja alkotói munkáját, de valahogy mégis az az ember érzése, hogy előbb figyelt fel a művész szociális és társadalmi helyzetére, mint valódi teljesítményére.
Eredményeket és elismeréseket szinte csak ebben a szűkebb körben fog elérni. Legrosszabb esetben cigány művészként a politika eszközévé válhat. Ignoránsként viszont épp az értékes helyzetekből maradhat ki, ahol lehetőség volna értelmesen feltenni a kérdéseket és a cél éppen a kritikai hang vagy diskurzus kibővítése lenne. Például, ha a művész saját programjában érintőlegesen sem foglalkozik a cigány művészet problematikával és semmilyen más, szorosan a cigánysághoz kapcsolódó társadalmi, kulturális vagy politikai kérdéssel sem, elfogadjon-e meghívást egy rangos művészeti eseményre, ahol kifejezett kérés, hogy erre a témára reflektáljon? Sérti az egóját, ugyanis azt érzi, cigány származásának ténye erősebb, mint a művei és eredményei, amik őt művésszé teszik és ami indokolttá tenné meghívását. Gyakran érezheti úgy, hogy tudós fehérek használják saját tudományuk illusztrálására, legitimálására, ugyanakkor lehetőséget is láthat abban, hogy feloldva a konok távolságtartást, hozzászólásával épp ezt a távolságtartást indokolja.
Mit tegyen hát a művész, hogy elkerülje a skatulyákat, az előítéleteket, a kulturális szegregációt, de mégse váljon tagadóvá, érzéketlenné? Mit tegyen, ha nem szeretne kimaradni a valóban értékes diskurzusból, de számára lehetetlen vagy etikátlan a kulturális asszimiláció?
Oláh Norbert installációja május 30-ig látogatható a Tavaszmező utca 6. szám alatt, az OFF-Biennálé Budapest keretén belül.
