Kikerekedett az idei Sziget Világzenei Nagyszínpadának programja, ami ezúttal egy „nulladik” nappal bővül, így hat napon át kínálja a felhőtlen szórakozást biztosító „bulizenét” a műfaj nagyjaival, friss tehetségeivel, visszatérő sztárjaival és kísérletező produkciókkal.   

A Sziget Fesztiválköztársaság „világzenei központja” idén is magába olvasztja Roma Sátor, Afro-Latin-Reggae Színpad és Hungarikum falu programját – egy olyan világzenei színteret teremtve, ahol koncentráltan érhetők el a műfaj képviselői. A nagy sztárok mellett az újonnan feltűnt előadókat is bemutatja – olyanokat, akiket csak a Szigeten fedezhet fel a színpadhoz újra és újra visszatérő hazai és külföldi közönség. S bár megkülönböztetett figyelmet fordít az Európa-szerte hódító Balkan Beat és a ska-alapú tánczenék előadóira, az érzékenyebb vagy kísérletező jellegű produkciókat sem zárja ki.  Ez a helyszín az elmúlt két évhez hasonlóan az éjszakai órákban is működik, részben – akusztikus jellegű – élő zenével, részben nemzetközi világzenei sztár DJ-k szerepeltetésével. Így – a „rendes” fesztiválnapokon – naponta öt zenekar és egy DJ produkcióját élvezheti a közönség.

S nézzük a színes felhozatalt. A nulladik nap három produkciót kínál. Itt lesz napjaink egyik legkeresettebb énekese, a korábbi Grammy jelölt Buika, aki a flamenco, az afrikai poliritmusok, a dzsessz, a soul és a pop világában egyaránt otthonos. 

Az indiai szülők gyermekeként San Franciscóban született Rupa Marya, egy kirívóan ragyogó előadó, akinek esetében a legmélyebb személyesség és a pörgős buli-fíling remekül összefér, valamint  Ilaria Graziano és Francesco Forni duója, kiknek tavaly megjelent folkos-bluesos lemezük  azt példázza, hogy egy szál gitárral és egy – olykor két – énekhanggal nemcsak bámulatos érzékenységű, de elképesztően sokszínű dalokat lehet előadni.

A „rendes” napokon pedig jön a szerb Goran Bregovic – akinek évtizedek óta a Balkán himnuszaiként terjednek örökzöldjei – az elmaradhatatlan Wedding and Funeral Orchestra élén; a húszéves fennállását ünneplő román Fanfare Ciocarlia; kareliai etnopopjával a tavaly újjászületett Värttinä; az elementáris orosz ska klasszikusa, a Leningrad; az algériai rai hagyományt forradalmasító Rachid Taha; az olasz Baro Drom Orkestar, melynek zenéje a Balkán cigányzenéjének, a klezmernek, valamint az örmény és a salentói muzsikáknak a keveréke; a berlini székhelyű, tíz évvel ezelőtt Django Reinhardt által inspirált gypsy szvingjével feltűnt Django Lassi; a sivatagi blues és a latin popzene ellenállhatatlan elegyét alkotó nyugat-szaharai Aziza Brahim; az irak ’n’ roll műfaját megteremtő Dudu Tassa & The Kuwaitis Izraelből; a balkáni, a török és a cigányzenék dzsesszes felhangú fúziójával érkező The Džambo Aguševi Orchestra; punkos sanzonjaival a francia Les Hurlements d’Leo; a mediterráneum „legütősebb” együttese, a nápolyi Enzo Avitabile & Bottari, ezúttal megtoldva a Scorribanda fúvósaival is; a huszonöt éves fennállását új albummal ünneplő olasz legenda, a Mau Mau; a klezmert és a latin tánczenét tvisztbe öltő angol szupergroup, a Yiddish Twist Orchestra; az elektronikus cumbia kolumbiai csillaga, a Systema Solar; ugyancsak Kolumbiából „a világ egyik legjobb bulizenekaraként” számon tartott salsaegyüttes, az LA-33; a kubai dancehall új csillaga, La Dame Blanche; „a Balkan Beastie Boys”-ának nevezett Soviet Suprem; a mindent elsöprő balkán-amerikai etnorockot játszó Kultur Shock Seattle-ből; ír kocsmapunkjával a spanyol Malasañers; a rezes hagyományt teljesen új alapra fektető angol Hackney Colliery Band.

A határon innenről pedig a Világzenei Nagyszínpad vendége lesz a PASO, a Cimbaliband, és a Lajkó Félix feat. Óperentzia – a maga elképesztően újszerű „party-zenéjével” –, valamint színpadra kerül a pécsi pszichobilly, alternatív country és rock ‘n’ roll jegyekkel operáló Psycho Mutants is.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.