A Millenniumi Földalatti Vasút 125 éves évfordulójának tiszteletére a BKV Zrt. csatlakozik a Vers a peronon kezdeményezéshez. Egy héten át neves művészek előadásában kortárs versek hallhatók a kisföldalatti állomásain – közölte a BKV Zrt. az MTI-vel pénteken.

Egy hétig élvezhetjük a költészetet közlekedés közben

Az Aranyhíd Polgári Egyesülettel közösen indított, Vers a peronon elnevezésű kezdeményezés keretében május 3. és 9. között egy héten át minden nap más-más kortárs vers hallható a kisföldalatti állomásain.

A kisföldalatti utasai Kemény István, Áfra János, Szálinger Balázs, Géczi János, Dukay Nagy Ádám, Terék Anna és Szőcs Géza egy-egy költeményét hallhatják. Az előadó művészek között van Csuja Imre, Gáspár Sándor, Für Anikó és Likó Marcell is – írja a közlemény.

Vers A Peronon Vers A Parton Kortars Versek Kozlekedes
A Vers A Peronon Kezdeményezés Harmadik Évében A Kisföldalatti Állomásaiba Költözik A Kortárs Költészet. / Fotó: Raphael Ferraz / Unsplash

Már három éve a parton

A Vers a peronon 2019-ben indult kezdeményezés, először Vers a parton elnevezéssel ismerkedhetett meg vele a közönség. Ennek keretében a balatoni strandokon hallhattunk kortárs és klasszikus költeményeket.

Kapcsolódó cikk

A kulturális kezdeményezés első évében mintegy 30 kortárs és klasszikus vers hangzott el a balatoni strandokon, melyeket neves színészek mondtak fel. Négy kortárs költő, Háy János, Kemény István, Lackfi János és Szálinger Balázs saját költeményeiket szavalták.

Már nem csak a parton, vers a peronon is

A MÁV-csoport 2020-ban jelentette be együttműködését az Aranyhíd Polgári Egyesület mozgalmával, tavaly nyáron a vasútállomások is otthont adtak a különböző verseknek.

Idén a BKK Zrt. is csatlakozott a kezdeményezéshez, a kisföldalatti peronjain állva élvezhetjük a kortárs művek felvételeit.

A Vers a parton és a Vers a peronon kezdeményezés keretében elhangzott versek ezen a linken meghallgathatók.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet