Néhány tucatnyi, javarészt katonai ruházatot viselő szélsőséges aktivista blokád alá vonta vasárnap Kijevben az oroszbarátnak tartott NewsOne országos sugárzású televízió székházát.

Az UNIAN ukrán hírügynökség tudósítása szerint a tévészékház autóbejáratát elbarikádozták ismeretlen tartalmú zsákokkal, amelyet teherautón szállítottak az épülethez, és szögesdrótot húztak ki. 

A Gordonua ukrán hírportál jelentése szerint a NewsOne riporterének a blokádot felállító aktivisták egyike, Olekszij Szeregyuk, a Testvériség nevű neonáci párt tagja közölte: akciójukkal azt akarják elérni, hogy Jevhenyij Murajev parlamenti képviselő kérjen bocsánatot azért, mert a tévé egyik, november 29-i műsorában puccsnak nevezte a 2013-2014-es, európai integrációt és hatalomváltást követelő kijevi Majdan-tüntetéseket. 

Szeregyuk szavai szerint a zsákok és a szögesdrót útblokádot jelképeznek, amely “nem engedi átjutni az ellenséget”.

Fel akarjuk hívni a figyelmet arra, hogy háború folyik, ezért ukránpárti politikát kell folytatnia ezentúl a tévécsatornának

– szögezte le. 

Murajev jelenleg független honatya, korábban a Majdan-tüntetések nyomán Oroszországba menekült Viktor Janukovics exelnök mögött állt Régiók Pártjának tagja volt. Szeregyuk korábban, tavaly szeptember elején részt vett egy másik oroszbarátnak tartott országos sugárzású ukrán televízió, az Inter épületének blokádjában is. Az Inter székházát akkor az aktivisták fel is gyújtották, ezért a NewsOne most hasonló provokációtól tart. A televízió korábban úgy vélte, hogy az épületüknél tüntetők azért tiltakoznak, mert egyedül az ő tévéjük számolt be a Petro Porosenko elnökkel ellentétbe került Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzó, egykori georgiai elnök vasárnapi kijevi ellenzéki tüntetéséről. 

A Testvériség aktivistája kilátásba helyezte, hogy más oroszbarát tévétársaságok épületénél is hasonló akciókat indítanak.

A NewsOne a blokád miatt nem szakította meg műsorát, hanem több ellenzéki parlamenti képviselőt, politikust megszólaltatott – köztük Nagyija Szavcsenko volt katonanőt, Olekszandr Vilkult, a Janukovics egykori hívei által alapított Ellenzéki Blokk parlamenti képviselőjét, az Azarov-kormány korábbi miniszterelnök-helyettesét és Szakasvilit is –, akik valamennyien elítélték a tévészékháznál folyó akciót.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.