A New York-i New Museum nemrég nyitotta meg a Trigger: Gender as a Tool and a Weapon névre keresztelt kiállítását, ami a zavaró kategorizálásokat helyezi reflektorfénybe.

Hirdetés

A kiállítás túlmutat olyan binárisokon, mint a “férfi” vagy “nő”, leginkább a gendert helyezi faji, osztálybeli, szexuális, fogyatékossággal élő kontextusok kereszttüzébe. A művészek az általuk választott eszközökkel próbálnak nem csak a genderről magáról alkotást készíteni, hanem arról, hogy az hogyan építheti vagy rombolhatja le a kultúrát.

A triggerelés egy olyan mechanizmus, ami amellett, hogy néha sértő, mozgásba hoz és gyökeres változásokat is képes előidézni. Cím ide vagy oda, a kiállítás masszív és ugyanolyan széles látóteret képvisel. A több mint 40, minden életkorból származó művész három emeleten történik bemutatásra, és a mai napig ez a legnagyobb múzeumi kiállítás, ami mikroszkóp alá helyezi a nemi fluiditás témakörét. Teljesen más világok jönnek létre, például Justin Vivian Bond munkájában, aki egy tapétán akvarellel készített önarcképet a korábbi Estée Lauder modellel, Karen Grahammel.

/ Fotó: Diamond Stingily, Kaa, 2016. Courtesy the artist and Queer Thoughts, New York

Diamond Stingily

Az első triggerelő mű Diamond Stingly Kaas 4C-je, ami a Kaas-szobor sorozatának folytatása. A Dzsungel Könyvének kígyó szereplőjét egy hosszú műhajból formázta meg, amivel gyermekkorára utal, amit nagyrészt anyja hajszalonjában töltött. A hajfonatok vertikálisan futnak majd a galériák szintjei között. Esztétikailag minimalista stílusú, reflektál a fekete közösségek mindennapjaira és az otthoni napokra.

/ Fotó:Installation view of Lost in the Music, Reina Gossett and Sasha Wortzel. Courtesy the artists and the New Museum

Reina Gossett and Sasha Wortzel

Legutóbb akkor került reflektorfénybe Reina Gossett, mikor David France The Death and Life of Marsha P. Johnson néven forgatott dokumentumfilmje folyamán tett kutatásai miatt vádolták. Jelenleg a Barnard Főiskola Nőügyi Kutatóközpontjának aktívan dolgozó tagja, Gossett olyan filmes és transzaktivista, akinek a munkája a színes nők politikai és történeti narratíváiból történő eltüntetését idézi elő. A Triggerben Gossett és Sasha Wortzel Lost in the Music című rövidfilmjét mutatja be, amiben Mya Taylor játssza Marsha Johnsont, és egy olyan nőt jelenít meg, aki a fantázia és bűbáj egyvelegét mutatja be, mint a túlélés eszköze, a talmi és a csillogó fények álomképének közepette. 

/ Fotó: House of LaDosha, Opening Sequence. Courtesy the artists

House of LaDosha

A Triggerrel egy időpontra esik a House of LaDosha tizedik évfordulója, ami egy New York-i queer művészekből álló művészeti kollektíva. A város éjszakai életét alapul véve újraértelmezik a “ház” filozófiáját és a táncterem kultúráját, olyan aspektusokból, mint a tánc, videó, divat annak érdekében, hogy multidimenzionális tapasztalatot adjanak a nézőknek. 

/ Fotó:Troy Michie, La Bicicleta, 2015. Courtesy the artist

Troy Michie

Troy Michie El Paso-ban született és a Yale-re járt, művészként a faji és nemi metszéspontokat a pornográfiával foglalkozó fekete férfiak vágott és átrendezett képeinek célkeresztjébe állítja. 

/ Fotó: Tschabalala Self, Loner, 2016. Courtesy the artist

Tschabalala Self

Szöveges festményeiben a fekete identitás bonyolultságát tükrözi, és megvitatja a fekete női test láthatóságát. Már 27 éves korában Kerry Jameshez és Picassohoz hasonlították. Ötvözi a bársonyt, a vászont és a kordbársonyt – újrahasznosított anyagokkal vegyíti, amelyeket a művész az évek során gyűjtött össze. Festékkel, olaj pasztellel és faszénnel díszít, hogy “avatárokat” hívjon életre:olyan nagyobb életnagyságú alakokat, amelyek táncolnak vagy végigfekszenek az egész vásznon. Vegyük a Floor Dance-t, amely egy ilyen avatárra összpontosít, egy olyan nőt állít központba. amely állati szövetekből és vászonból áll. A lába elgörbült, a nyelve ki van húzva, a lábujj körmei festettek. Úgy tűnik, karjai hullámoznak, mintha táncolna egy  klubban.