Az újgenerációs pszichedelikus rock brit követeit, a TOY zenekart várta hétfőn a Dürer Kert közönsége. Amit kaptak, vegyes volt: időnként nehezen állt össze, helyenként azonban egész briliáns pillanatokat élhettek át.

Felvezetésként összeomlás

A TOY agytekervény-forgató hullámaira a garage psych-ot játszó, magyar feltörekvő alakulat, METEO melegítette be az érkezőket. Izgalmas zenéket hoztak, melyekben érződik a potenciál. A csapat a Mongooz & the Magnetből ismert Ian O’Sullivannel egészült ki, aki a nagybőgőt nyúzta, a tőle megszokott lehengerlő energiával. A koncert alatt azt éreztem, hogy ami igazán különlegessé teszi a METEO-t, az a Rözge Maxim Sámuel énekes-gitárosból áradó elképesztő tehetség.

Img 10 Of 32
Meteo Zenekar A Dürer Kertben, A Toy Koncertje Előtt / Fotó: Bodnár Dávid Photography

A felállásból csak az ő nyakában lógott gitár, szüntelenül ontotta magából a riffeket és a szólókat, amikor éppen nem a hangjával varázsolt: hol mély, hol magas szólamokkal egészítve ki az összképet. Különleges frontember hatását keltette, a performanszot megspékelve egy samanisztikus tánccal és teátrális összeomlással pedig még inkább.

Összeomlás helyett levezetés

A zenekar 2010-ben alakult, azóta három nagylemezzel jelentkezett. Krautrock és shoegaze elemekkel játsszák a pszichedelikus rockot, dalaikat egy sajátos sötét hangulat járja át, gondosan válogatott torzítások és effektek, néhol kísérleti elemek.

Img 25 Of 32
Toy Zenekar A Dürer Kertben / Fotó: Bodnár Dávid Photography

A brit ötös a legújabb, Clear Shot című nagylemezük egyik legismertebb dalával, az I’m still believinggel indított. A hangszereik legalábbis ekkor szólaltak meg az éjszaka során először, a közönségen azonban hiába kereste volna akárki a TOY láttán kitörő lelkesedést. Ami még jobban meglepett, hogy a második nekifutás – a Kopter, az, ami az egyik legintenzívebb az első albumról nem igazán nyitott meg semmit.

Álmosan, erőtlenül kezdtek. Hogy miért? A válasz talán a billentyűknél helyet foglaló Max Oscarnold kávéspoharának mélyén rejlett.  

Fontos pozitívum, hogy elég változatos settel léptek fel: érthető módon, hiszen legutoljára négy éve jártak Magyarországon. A dallistában szinte egyenlő arányban voltak zenék a csapat mindhárom nagylemezéről, így a zenekar összes arcát megmutathatta.

Img 31 Of 32
Toy Zenekar A Dürer Kertben / Fotó: Bodnár Dávid Photography

A koffein ereje

Egyszer csak azon kaptam magam, hogy kínosan sokáig köti le a figyelmem a billentyűs hangszerére ragasztott “Brian Jones died for your sins” matrica. Kezdtem megérteni: az előszeretettel kísérletező banda akkor jó igazán élőben, ha kibontakoznak a szofisztikált kontroll alól. A Colours running out ismerős dallamára belelkesült újra a közönség is, a Fall Out of Love reszelős, emelkedő fináléjára pedig megérkezett végre a TOY, amit vártam. A számvégi katarzisok egyre erősebben lüktettek, mígnem elsöprő erejűvé váltak.

TOY Dream Orchestrator (TVAM Remix)

Listen to TOY Dream Orchestrator (TVAM Remix) on Spotify: https://open.spotify.com/album/5C1pcSAnqXRAslYorhSIg3 TOY Artist Page, Socials and Shop Link: http:…

A Dream Orchestrator idejére már biztosan hatott a kávé, innentől pedig már szinte szusszanás nélkül lüktettek a perceken át tartó álomszerű blokkok a koncert végéig. A fénytechnika is remekül asszisztált a hangszerek vágtájához.

Külön dicséret illeti Charles Savidge basszerost, aki az elejétől töretlen lelkesedéssel pakolta a témákat.

A ráadás Dead&Gone alatt már mindenki belerázódott, talán kicsit későn. A színpadi jelenlétüket leginkább a koncentráció jellemezte, ami nem is meglepő, ilyen rétegelt zenei darabok bemutatásakor. Ezért volt, hogy a közönség és köztük nem igazán alakult ki semmilyen kapcsolat. Aranyos volt, ahogy Tom Dougall (énekes) próbálkozott a magyar köszönömmel a számok végén, majd feladta és visszatért a thank you-hoz.

TOY – Fast Silver (Official Audio)

Fast Silver is taken from TOY’s third studio album ‘Clear Shot’ released on Heavenly Recordings on October 28th, 2016 Pre order your copy here: http://heavenlyemporium.com/buy/clear-shot-1/

A TOY koncertje összességében jó csemege lehetett a pszichedelikus műfajok kedvelőinek, de aki csak bulizni jött (ha volt egyáltalán ilyen), az nem biztos, hogy megtalálta, amit keresett. Amikor durvultak a zenészek, majdnem mindenki jól szórakozott, de a gondosan komponált, kísérletezőbb részeknél nem sokan lelkesedtek.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.