A január országszerte számos nagyszerű programmal kecsegtet, ezzel derékba törve az év legunalmasabb hónapja sztereotípiát. Kreatív és inspiratív kiállításokból nem lesz hiány, az egyik legígéretesebbre január 12-én, csütörtökön kerül sor.

A Minden, ami körülvesz kiállítás megnyitóját január 12-én, csütörtökön este tartják a budapesti Müsziben, ahol személyesen is találkozhatunk majd az alkotókkal, az E. SZ. M. E. Csoporttal. Az Egyeki Szabad Művészi Egyesületet (röviden E. SZ. M. E.) 2015-ben alapította tizenhárom fiatal, akiket a kollektívaként való érvényesülés próbája mellett az intuitív, befelé figyelő alkotói hozzáállás jellemez.

15970381 1238752636160786 1545050208 N
Fotó: Az Esemény Hivatalos Facebook-Oldala.

Tevékenységüket nagyban befolyásolja az a rituálészerűen megtartott alkotási periódus, amelynek nyaranta Egyek települése ad otthont, ahol amellett, hogy a világtól elvonultan gyűjthetnek inspirációt, zavartalanul is alkothatnak a művészek.

A Minden, ami körülvesz a mindennapi környezet, világ feldolgozásával, a természeti formaképzésben rejlő lehetőségekkel, és a bennünket körülvevő világra reflektál különböző installációkon, képeken, festményeken keresztül.

A kiállítást a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatója, Révész Emese nyitja meg. A kiállítók között szerepel Baraté Ágnes, Csörgő Tamás, György Irma, Kilyen Eszter, Kovács Vörös Réka, Mohai Zsófia, Hajgató Terézia, Mucza Viktória, Tasnádi Szandra, Tóth Enikő és Zelena Veronika.

A kiállítást január 31-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2017. január 12. – 19 óra

Helyszín: Művelődési Szint (Müszi)

Kép forrása: az esemény hivatalos Facebook-oldala.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.