A USEME nem szarozik! Két éve jött kvázi a semmiből a zenekar, majd tavaly a Világvevő első nagylemezük. Idén pedig megint új albummal rukkoltak elő. Anga-Kis Miklóst (basszer) kérdeztük, aki többek között elmondta, tudatosan nem akarnak Subscribe-folytatás lenni.

ContextUs: Nagyjából másfél év telt el a Világvevő és a Szélesvásznú ég megjelenése között. Ez elég kevés időnek számít manapság. Ennyi ötlet maradt bennetek az első nagylemez után, vagy teljesen új alapokról kezdtétek a dalírást?

Az első lemez összerakására igencsak kevés időnk volt, mindössze 3 hónap alatt kellett elkészülnünk vele. Akkor minden ötletből számot “kellett” készítsünk. Most volt egy csomó dalkezdeményünk, és azokból válogattuk ki a leginkább egymáshoz illő, és legsokoldalúbb témákat. Úgy, hogy túl vagyunk már 2 turnén és 2 fesztiválszezonon, számos visszajelzést kaptunk, és a Világvevő is 1 éves lett.

Már látjuk, hogy mi a USEME igazi iránya

merre kell haladjunk, milyen dalok működnek, mit szeret igazán a közönségünk.

ContextUs: A rajongók sem kaptak sok időt az első anyag „emésztésére”, bár ezt szerintem ők a legkevésbé sem bánják. Tudatosan diktáltok ilyen „gyilkos” tempót?

Tudatosság jellemez minket az első pillanattól. 2-3 éves tervekben gondolkodunk, már most a harmadik lemez időzítéséről beszélgetünk. Haditervünk része volt, hogy 1-1,5 évvel a Világvevő után szeretnénk második albumot megjelentetni. A közönségünk nagyon élvezi, hogy ennyire termékenyek vagyunk, az említett korong megjelenése után pár hónappal már el is kezdtük csepegtetni a Szélesvásznú ég dalait, és több olyan levelet is kaptunk, hogy mennyire imádják, és szeretnének akár heti szinten új USEME-számokat hallgatni. (mosolyog) Fontosnak tartjuk, hogy folyamatosan fókuszban tudjuk tartani magunkat, és ehhez a legjobb eszközünk a muzsikánk.

Img 5421 Másolat 1

ContextUs: A korábban megjelentetett dalok (Rég nem látsz jól, Ez a mi portrénk, Szélesvásznú ég) a tavaszi Leander Kills/AWS-turnét és a fesztiválszezont is megjárták. Milyen volt a fogadtatásuk a ti szemszögetekből?

A Rég nem látsz jólt a Világvevő megjelenése után nem sokkal hoztuk ki, így akkor még alig volt viszonyítási alapunk, akkoriban minden USEME-koncert az adott város vagy fesztivál első USEME-bulija volt. YouTube-nézettség alapján abszolút imádják az emberek, ehhez persze Bálint szuper ötlete is kellett, a képvilág kapcsán. Élőben pedig működött az első koncerten is. Ez egy pörgősebb dal, célja a zenekar lendületességét volt hivatott megmutatni, és nem mellékesen arra is szükségünk volt, hogy ki tudjuk tölteni a fesztiválokon a kapott idősávokat. (mosolyog)

A ‘Portrénk a banda pop vonalát erősíti, ezt a Fish!-turné előtt durrantottuk el, gondolva, hogy a pop-metálosok majd imádni fogják, és ez így is lett, ez az egyik legnagyobb slágerünk.

A Szélesvásznú ég pedig ismét egy gyorsabb dal, amit a Leander-turnéra időzítettük, hogy a metálos bulikra is legyen aktualitásunk. Ez a szám annyira közel került a szívünkhöz, hogy a második lemezünk címadója lett.

ContextUs: Az egész albumra egy kiforrottabb hangzás- és szövegvilág jellemző. Lendületesebb, „húzósabb” dalok születtek, a metal elemek kicsit hangsúlyosabbak lettek, miközben a „USEME-életérzés” alapvetően megmaradt. Ennyit számított az elmúlt másfél év a zenei evolúciótokban?

Sokkal több időnk volt a dalok megírására, és most már koncerttapasztalat is van mögöttünk. Az idő nagyon hasznos dolog, a fellépések alapján pedig le tudtunk szűrni egy csomó hasznos következtetést. Ezek mind nagyon fontos részletek ahhoz, hogy a végeredmény egységesebb lehessen. Minden bulit felveszünk, visszahallgatunk. Az összes koncert után átbeszéljük a tanulságokat, és az esetleges hibákon, gyengeségeken javítunk. A hangképen is dolgozunk koncertről koncertre. Folyamatos a fejlesztés és a rendszeroptimalizálás. Minden hibát kielemezünk, és mindenből tanulunk. Visszahallgatva az egy évvel ezelőtti USEME-felvételt, olyan, mintha sok-sok év telt volna el a két buli között…

ContextUs: A rajongók és a szakmai fogadtatás viszont nem csak a Világvevő, hanem legújabb albumotok, a Szélesvásznú ég kapcsán is megosztó?

A Világvevő megjelenésekor, vagy inkább úgy mondom, hogy a Felhővitorlás premiernél tudtuk előre, hogy megosztóak leszünk, fogunk kapni hideget-meleget. Fel voltunk rá készülve, de most már bevallhatom, hogy mindannyiunknak nehéz volt. Nem szeretik sehol a világban, ha valaki, aki addig csinált valamit, változtat.

Mi tudatosan nem Subscribe-folytatás akartunk lenni, hanem egy vadiúj zenei színfolt a hazai palettán.

Most már sokszor USEME-ként szólítanak le az utcán, és kérnek autogrammot, USEME-fanok jönnek koncert után, szépen épül a saját közönsége a zenekarnak. Ez sok erőt ad nekünk, és ez a közönségtől kapott erő, pozitív feedback érezhető a második lemez dalain.

ContextUs: A dalírásért most is a Miki-Tibi-Zoli trió felelt leginkább?

Pontosan. Jól bevált recepten nem változatunk. Mi szállítottuk a dalokat, Bálint pedig a szövegeket.

4Z1A4311 MásolatContextUs: Bálint, elmondása szerint a Világvevő esetében a dalszövegeket a környezetében tapasztaltak és a saját érzései egyaránt inspirálták. Ezúttal milyen arányban merített ötleteket, netán voltak-e egyéb „források”?

Ezúttal is születtek személyes indíttatású szövegek, de ezek most pozitívabb töltetűek, nem úgy, mint az előző lemezen, mivel Bálintot ezúttal egy boldogabb életszakaszban érte a szövegírás! Vannak ugyanakkor a világ dolgaira reflektáló szövegek is, amik az előző lemezre nem voltak jellemzőek. A korong egyes dalai társadalmi kérdéseket feszegetnek (pl. Mézmocsár, Rég nem látsz jól), míg mások, mint például a Körbezárva, a jelenlegi, eléggé baljós világpolitikai helyzetre reagálnak.

ContextUs: Mint azt a lemezen feltüntettétek, Siklósi Örs (AWS zenekar – a szerk.) szerezte a Test az áruló szövegét. Az elejétől kezdve tudtátok, hogy őt is be akarjátok vonnia szövegírási folyamatokba?

Abszolút! Remek cimboráink az AWS-ék, szeretjük Örs szövegvilágát. Bálint dolgozott korábban AWS-szövegen, így kézenfekvő volt, hogy most mi kérnénk meg Örsikét, hogy írjon nekünk. Úgy érzem, elég jól sikerült a kooperáció, szeretem nagyon azt a dalt is!

ContextUs: Jövő szombaton mutatjátok be az új lemezt. Mivel a debütkoncert mindig különleges, várható valami meglepetés?

Ez a USEME pályafutásának második önálló budapesti koncertje, nekünk ez már önmagában hatalmas kihívás, nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy fog sikerülni. Az elővétes jegyek szépen fogynak, nagy az érdeklődés a bulira. Mi igyekszünk megtanulni, eljátszani az új számokat, és odatesszük magunkat legjobb tudásunk szerint. (mosolyog) A viccet félre téve, itt fogunk először eljátszani minden dalt a Szélesvásznú égről. Itt lesz először kapható az új lemezhez készített merchandise-unk. Eddigi pályafutásunk legfontosabb koncertje várható, zabszem a seggünkben, ezerrel készülünk. Ja, és ez lesz az eddigi leghosszabb USEME-koncert evör! (mosolyog)

21273578 906834219474106 420414127891421596 O
/ Fotó: A Useme Hivatalos Facebook-Oldala

ContextUs: Hallhatóak lesznek a régebbi dalok is az újak mellett?

Természetesen a Világvevő főbb dalait is mind el fogjuk játszani, azt hiszem, 4 marad ki az első lemezünkről.

ContextUs: Az idei évben milyen USEME-híreket kaphatunk, amitől hangos lesz az internet?

Az idei év a Szélesvásznú égtől hangos, mindenhol ez szól, mindenki ezt hallgatja.  Október 14-én az A38 lesz hangos a lemezbemutató-koncertünk miatt. Ezután pedig a Depivel (Depresszió – a szerk.) indulunk országjáró turnéra, ahol lerúgjunk minden klub falait, és bemutatjuk az új anyagunkat az egész országban! #ottali

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.