A Leonard Cohen, Nick Cave és Tom Waits zenei hagyatéka által megihletett első lemez, a We Fucked a Flame into Being után tegnap került bejelentésre, hogy október 13-án érkezik az énekes-dalszerző második lemeze, a Warhaus.

A Warhaus hamarosan megjelenő új albuma jellemzően az úton íródott, bár ehhez egy dalszerzői elvonulás is hozzájárult, mikor Maarten Kirgizisztánba utazott, ahol csak egy helyi pásztor lehetett a társasága.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Csak körülnéztem, és a dalok hegyén találtam magam[/perfectpullquote]

– mondta az énekes, aki Belgiumba visszatérve már stúdióba is vonult barátnőjével, egyben a Warhaus háttérénekesnőjével, Sylvie Kreusch-sal, hogy rögzíthessék az új dalokat.

A kettejük közt pulzáló intimitás már az első lemez hangulatát is meghatározta, és ugyanez a dinamika lesz tetten érhető az új dalokban is.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Teljesen más emberek vagyunk, Sylvie egy természeti erő, amit nem tudok teljesen megérteni sem, miközben én jellemzően mindent túlgondolok. Ez így több mint érdekes kombináció.[/perfectpullquote]

Az új album felvételeibe ezúttal a turnékon jelenlévő kísérő zenészek is látható szerepet kaptak, így mindenki hozzá tehette a saját elképzeléseit a végeredményhez. Ahogy Maarten mondta:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Ők nem jazz-zenészek, viszont hibátlanul imitálják, hogy azok[/perfectpullquote]

– ez lehetett az alapja a közös sessionöknek is.

Magyarországon az A38 Hajónak köszönhetően lesz alkalmunk első kézből hallani és látni a Warhaus egyedi hangzás- és látványvilágát.

Iratkozz fel a hivatalos Facebook-eseményre, hogy ne maradj le semmiről!

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.