Warhaus: Héjanász az A38 Hajó színpadán

0
34
/ Fotó: Nono

A Balthazar egyik alapító tagjának szólóprojektjét mutatják be az A38 Hajón; Maarten debütalbumának minden dala egy-egy elnyomott csikk abban a hamutálban, ami igazából az énekes lelke. Mi pedig megnézhetjük, miket égettek el benne.

Hirdetés

A két évvel ezelőtt az A38-on is fellépő Balthazar egyértelműen Belgium egyik legfontosabb zenekara. Ha nem hiszed, mekkora zenéket tesznek le az asztalra, hallgasd meg az alábbi dalukat!

Ezt pedig elegáns kamarapopjuk mellett az is bizonyítja, hogy az alapító tagok saját jogukon, szólóban is rendszeresen maradandót alkotnak: februárban a basszusgitáros Simon Casier debütált Budapesten a Zimmermannal, szeptemberben pedig a frontember, Maarten Devoldere és Jinte Deprez hozza el a héjanászok dekadens intenzitását, és az énekes Nick Cave-ből és Serge Gainsbourgból gyúrt crooner-alteregóját. Felparázsló cigarettavégek, noiros hangulat, izzó szenvedély, és ehhez illő kamarapop: ez a Warhaus.

Bár a Warhaus története szinte a Balthazar korai időszakáig nyúlik vissza, Maarten Devoldere tavalyig tudatosan nem mutatott semmit szólóprojektjéből. Amikor viszont mégis, az egy, a szerelem és az éjszaka megfoghatatlan – ezért elmondhatatlan – dolgai által működtetett, Twin Peakst idézően zárt és sejtelmes, kizökkent világot vetített előre. Ebből felsejlett azért a frontember Tom Waits, Nick Cave, Leonard Cohen vagy Serge Gainsbourg iránti vonzódása is. Amikor pedig a zenekar tagjai megegyeztek, hogy egy ideig szünetelnek, hogy mindenki a saját projektjeire fókuszálhasson, ő is úgy érezte: itt az idő.

Maarten elárulta, hogy a tripla x az ő életében is markáns érzéseket idézett elő.

Harminc éves vagyok. Ezzel az albummal lezárok egy fontos periódust az életemben. Az egész egy óda a szerelemhez, a vele járó dolgokhoz és azok megfoghatatlanságához. A szerelmes dalok egyfajta reklámok: megrajzolod egy nő portréját és valahol azt akarod, hogy a hallgató is szerelembe essen vele.

A We Fucked A Flame Into Being címét egyébként D. H. Lawrence klasszikusából, a Lady Chatterley Szeretőjéből kölcsönözte. Zeneileg pedig az egész dal a kontrasztokra épül.

Imádom a kontrasztokat. Brutális kontra romantikus, archaikus kontra modern, nyers kontra alapvetően szenvedélyes, így tovább.

Dehát mi mást várhatnánk egy, a szerelem árnyoldalait megéneklő croonertől?

A debütalbum minden dala egy elnyomott csikk abban a hamutálban, ami igazából Maarten lelke. A Tindersticks-et idéző árnyalt és kimunkált kamarapop számokban mesél az emberi kapcsolatok és találkozások kifürkészhetetlenségéről, miközben megmártózik az élettel járó dekadens intenzitásban és nemtörődöm apátiában is. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy szeptember 21-e feslett erkölcsű estéjén, a Warhaus bemutatkozása a Duna hullámaival együtt hal majd el, egy nehezen feledhető koncert keretében.

Weboldal  |  Facebook  |  Twitter  |  YouTube |  Soundcloud

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2017. szeptember 21., csütörtök – 20.30

Helyszín: A38 Hajó

Jegyár: 3. 500 HUF, elővételben 2. 900 HUF

Jegyelővétel: ITT