Kopasz Tamás, Munkácsy Mihály-díjas festő- és szobrászművész nonfiguratív képekből válogatott kiállításának a debreceni Sesztina Galéria adott otthont.

Az egri Eszterházy Károly Egyetemen oktató Kopasz Tamás Zuhanás című tárlatát elhozta a Cívisvárosba, hogy az itteni közönség is közelebb kerülhessen absztrakt expresszionizmusához. Az elismert, Munkácsy-díjas művész számára a festés mint aktus a fő fókuszpont, az alkotás és a létrehívás folyamata. Ebbe a művész és mű közötti mechanizmusba tudunk mi is, műélvezők alászállni, mikor a Sesztinába lépünk.

Kopasz Tamás Zuhanás 1

A zuhanás asszociációja

A nagyobb és kisebb képekből álló tárlat egyik különlegessége, hogy Kopasz nem minden képének adott címet, az asszociáció ez esetben is megengedett mindenki számára. A képek közös pontja a nonfiguratív megjelenítés, melyben főként a sötét tónusok a meghatározóak. A kissé szokatlan színkombinációknak köszönhetően nekünk is kicsit magunkba kell zuhanni és elveszni, hogy megérthessük a képek erejét, amely egyszerre tud kiragadó és elmélyítő funkcióval bírni. A mentális zuhanásunkat követően, vagy hirtelen csöppenünk vissza a realitásba, vagy elménk még mélyebb rétegeibe vagyunk képesek tovább esni.

A lelki hangoltság nagyon fontos a képek értelmezésénél és dekódolásánál, hiszen nem csak eszközt és vásznat, színeket és ecsetvonásokat láthatunk, hanem egy darabot az alkotóból, és talán magunkból is. A félelem és introvertáltság a tónusok ütközésénél forr ki a leginkább.

A képek uralkodó színe a fekete, amely nem véletlenül került előtérbe a vásznakon. Ez az első dolog, amely szembetűnő, amely képes előidézni a már várt zuhanást, a lélek mély bugyraiba való alászállást. Ugyanakkor helyenként feltűnik valami élénk vagy pasztellszín, amely képes kiragadni az átmeneti állapotból, felhozni minket a való világ felszínére. Majd újból visszadob a mentális világba. Ha bármiféle groteszk alakzatot kívánunk felfedezni a képekből, sajnos csalódnunk kell. Nincs elrejtett elem, minden a világ számára nyíltan van megjelenítve.

Kopasz Tamás Zuhanás 3

Az ösztönös gesztusfesztészet

Nem látunk mozgó alakokat, sérült ösztönlényeket, hiába állnánk és várnánk a képek előtt. Csupán mély érzések vannak, és a hatás, melyet kiválhatnak, amellyel azonosulni tudunk. Az univerzum és az ember legrejtettebb érzései kerülnek fókuszba. Bátran nevezhetjük gesztusfestészetnek Kopasz munkáit. Az absztrakt expresszionista technika lényege pont abban rejlik, hogy az alkotót mennyire vezérli belső hangulata a műalkotás születése során, ezáltal láthatóvá téve magát az alkotási fázist és a végeredményt.

További érdekesség a főként barokk zenére dolgozó művésszel kapcsolatban, hogy az alkotási folyamat megkezdésének pillanatában még nem tudni, mi lesz a végeredmény. Kopasz Tamás nem úgy fest, hogy előre kivitelezi, mit szeretne a világnak reprezentálni, ez csak a kései fázisokban jön létre. Ebből kifolyólag festményei elég megosztóak tudnak lenni. Többen hasonlítják művészetét Pablo Picassoéhoz vagy Jackson Pollock-éhoz, akik nagy valószínűséggel hatottak is Kopasz Tamásra.

Fotók: A Sesztina Galéria hivatalos Facebook-oldala

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.