Császár Előd a Klubrádió Világtalálkozó című műsorában beszélt az autóbalesetéről, írja a 24.hu. Úgy gondolja, elvesztette az életét az eset miatt. “Nekem volt egy olyan időszak az életemben, mikor ugyanúgy nem léteztem, mintha meghaltam volna.”
Megcsúszott az autóm, összeütköztünk, volt egy csomó olyan körülmény, ami miatt nekem kábítószeres rendőrgyilkosnak kellett lennem. A média szerint. Én voltam a híres popénekes.
Az énekes elmondta, a baleset után volt vérvétel, ami szintén kimutatta, hogy nem fogyasztott semmilyen kábítószert.
Az énekes elmesélte, ő hogyan emlékszik arra a napra. “Csütörtök délután 2 órakor még itt voltam, csütörtök este 6 órakor már úgy beszéltek velem a rendőrök a Hungária körúti rendőrpalotában, mint egy szardarabbal.”
Akkor én még nem tudtam, hogy ez így lesz nagyon sokáig. Pár héttel később beszéltem egy híres PR-szakemberrel, aki rám nézett és azt mondta, neked véged
– emlékezett vissza.
Kapcsolódó cikk
Árpa Attila mindent elmondott – Ezt gondolja a Johnny Depp-perről
Neki is van folyamatban lévő bírósági ügye.