Kristina Ozturk és üzletember férje 105 gyereket szerettek volna, ebből 22 már meg is született béranyák segítségével. Azt mondja, most egy „magányos” és bizonytalan jövő előtt áll, miután üzletember férjét letartóztatták, írja a DailyStar.
A pár 2021-ben 138 ezer fontot (több mint 64 millió forintot) költött béranyákra, hogy egy év alatt 20 közös babát szülhessenek, és azóta még kettő gyermek született. A házaspár évente 67 700 fontot (kb. 31,5 millió forintot) fizet 16 dadának, akik a hét minden napján, 24 órában gondoskodnak a babáikról. Kristina ezen felül hetente 4000 fontot (kb. 1,8 millió forintot) költ a babák alapvető szükségleteire, köztük 20 nagy zacskó pelenkára és 53 csomag tápszerre.
Kristina férje, Galip Ozturk 2018-ban Törökországból Grúziába menekült, miután a bíróság 1996-ban jóváhagyta egy gyilkossággal kapcsolatos életfogytiglani börtönbüntetését. Itt ismerkedett meg egykori sztriptíztáncos feleségével, akivel hatalmas család alapításáról álmodoztak.
Kapcsolódó cikk
Ez mégis hogyan történhetett? Négy gyereket szült egyszerre, de nem ikrek
Külön méhlepényben voltak.