
Tóth Gabi: “Anyagi nehézségeim vannak most, nem nagyon hívnak fellépni”
Saját bevallása szerint tavaly összesen egy felkérése volt, és előfordult, hogy a bevásárláshoz a családjától kellett pénzt kérnie. Szerinte ezért volt férje a felelős.
A Párharcban a férfi versenyzők azt a feladatot kapták, hogy kettesével merüljenek víz alá, és a párosnak az a tagja nyert, aki tovább bírta a víz alatt.
Rácz Gergő és Kósa L. Adolf azonban extrémen komolyan vette a feladatot, Rácz pedig majdnem vízbe fulladt, mivel nem akarta feladni a feladatot, írja a 24.hu.
A többi versenyző és Stohl András is rémülten figyelték, ahogy Rácz rángatózni kezd a víz alatt, miközben az énekes párja arra kérlelte, hogy inkább adja fel a feladatot. Kósa felesége eközben arra bíztatta párját, hogy maradjon még a víz alatt.
Végül Rácz adta fel hamarabb, alig egy másodperccel utána pedig Kósa is megrántotta a láncot, ami leengedte a vizet. Mindketten köhögve kapkodtak levegőért a feladat után.
Kapcsolódó cikk
Rácz Gergő sérelmezett egy mondatot, ami a visszajátszások alapján tényleg nem hangzott el.
Saját bevallása szerint tavaly összesen egy felkérése volt, és előfordult, hogy a bevásárláshoz a családjától kellett pénzt kérnie. Szerinte ezért volt férje a felelős.
Nem finomkodott az énekesnő.
Az énekesnő azt mondja, mérgező házasságban élt, melyben emberileg és a nőiességében is teljesen meg lett gyalázva.
Hajdú Péter beköltözős műsorában nyílik majd meg érzéseiről legközelebb az énekesnő.
Hajdú Péter vendége volt a szinész, aki nemrég ünnepelte a 60. születésnapját. Szokatlanul őszintén beszélt a magánéletéről.
Gene Hackman és felesége halálát rejtély övezi még mindig. A hatóságok pedig egy újabb hibát követtek el, rosszul azonosították be az elpusztult kutyát. Közben egyre több furcsa részlet kerül napvilágra.
Megmutatta kedvesét!
Papp Olivér – vagy ahogy mindenki ismeri, PSG Ogli – a hivatalos Instagram-oldalán osztotta meg saját aktuálpolitikai véleményét, miután Donald Trump és Volodimir Zelenszkij Fehér Házban tartott találkozója vitába torkollott.
A Kincsvadászok műsorvezetője nem finomkodott.
Alekosz volt barátnője nehéz anyagi helyzetbe került a két gyerekével.
Az énekesnő korábban kijelentette, hogy nem folytatott viszonyt jelenlegi párjával a házassága alatt.
Nem kellett sokat várni a TV2 válaszára sem.
Nem hagyta annyiban a vádakat Tóth Gabi. Tóth Gabi és Krausz Gábor között éppen 1 hete robbant ki egy botrány, amikor a sztárséf a TV2
A Meglepetés lett figyelmes arra, hogy Sarka Kata nemrégiben a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében osztott meg virágos díszítésű muffinokat
Már egy ideje lázban tartja az internetet, hogy mégis mi lehet a két celeb között.
A nő három évig gyászolt, de az igazság megismerése, még ha fájt is, felszabadította őt.
Fáj neki, hogy nem hívják magyar filmek szereplőválogatására.
Nemcsak a kölykök a hátsó udvarból rajongtak érte, hanem az úri közönség is.
Újra képernyőre kerül Bálint Antónia.
Sok kritika érte, amiért zenei műsorban ő fog ítélni.
A showman azt mondja, 26 éve megkapja, hogy amíg a Romantic másik két tagja, Kunovics Katinka és Völgyi Zsuzsi tudnak énekelni, ő nem.
Meghökkentő dolgot mesélt a Hal a tortánban.
Horváth Tamás évekkel ezelőtt a TV2 egyik legnépszerűbb arcának számított, ám a Dancing with the Starsból való váratlan kizárása után úgy tűnt, végleg búcsút int a csatornának.
Lékai-Kiss Ramóna új kihívás elé néz: A Nagy Duett színpadán mutatja meg, milyen az, amikor énekel.
Andrei Mangra mindössze három élő show-ban táncolt Szabó Zsófival a Dancing with the Stars ötödik szériájában, ugyanis a férfi rendőrségi ügybe keveredett.
Mélységesen megbántották, de kitartása és önbizalma segített neki leküzdeni.
Cinthya Dictator leginkább az extravagáns stílusáról, szókimondóságáról és különleges arcáról ismert, azonban smink nélkül ritkán lehet látni.
Vasárnap lesz három hete, hogy Dudás Miki édesapja meghalt. Ennek ellenére továbbra sem tudják szervezni a temetést, ugyanis még nem kaptak szakértői véleményt.
Harry Potter epizódba cseppentünk.
Erre nincsenek szavak.
A Konyhafőnökből nem érkezik új évad, munka nélkül maradhatnak a csapat tagjai?
Sarka Kata egy egészen új területen próbálja ki magát.
A színész mostanában nem kapott új szerepet, azt is tudni véli, hogy miért.
Egyre több a közös kép, de az énekesnő nem tűnik boldognak.