Hatalmas izgalmak és feszült várakozás előzte meg a hétvégi Sztárban Sztár All Stars döntőjét. Peter Srámek a könnyeivel küszködve, elcsukló hangon, a szavait nem találva nyilatkozott azután, hogy megtudta, ő nyerte meg a idei évadot. Az énekes nemcsak örült a nyereménynek, hanem nagyon hálás is volt érte mindenkinek, akinek része volt a műsorban.
A Sztárban Sztár All Stars utolsó adásában nagyon tehetséges énekesek maradtak, így szoros volt a verseny a döntőben. Peter Srámek, Gubik Petra, Oláh Gergő és Puskás-Dallos Peti volt az a négy versenyző, aki szombat este mindent beleadott, hogy végül ő kerüljön ki győztesként.
A tegnapi adásban már a zsűri is csak nézőként vehetett részt, a versenyzők sorsát ugyanis teljes mértékben a szavazókra bízták. Ők pedig úgy döntöttek, hogy az első kieső Puskás-Dallos Peti lett. A harmadik helyezést Oláh Gergő zsebelte be, majd végül a nézők Gubik Petra és Peter Srámek közül az utóbbit választották ki győztesként.
Az énekes nagy örömmel fogadta a hírt, miszerint idén ő lett a legsokoldalúbb énekes. A díj átadása után mondott pár szót, ám olyannyira meghatódott, hogy nehezen találta a szavakat.
“Nem találok szavakat, én azt hiszem, hogy kell nekem még egy óra, hogy ezt felfogjam, legalább annyi. Nagyon nagyon szeretném megköszönni a drága rajongóimnak, a családomnak, és mindenkinek aki itt van, köszönöm szépen. Rengeteg munka volt ebben, nemcsak nekem” – mondta.

Kapcsolódó cikk

Majd hozzátette, hogy “addig se beszéltem jól magyarul, de most egyáltalán nem.”

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet