Vajon mit szól ehhez Fehér Krisztián mentora, Valkusz Milán az X-faktor ítésze?
Fehér Krisztián kétségtelenül az X-Faktor idei évadjának legnagyobb sztárja és a dalai is hasítanak a YouTube-on.
Azonban a zsűritagok az elmúlt hetekben többször is kritizálták a produkcióját és szerintük az énektudásán még kellene csiszolni. A szombati adásban Majka azonban több komoly, de építő kritikát is megfogalmazott Krisztiánnak és mentorának, Valkusz Milánnak.

Kapcsolódó cikk

„Már nem tudom elnézni Fehér Krisztiánnak, hogy folyamatosan hamisan énekel” – kezdte Majka a kritikáját.
Majd hozzátette, szerinte a “Muzsika TV-t” hallotta öt percig.”
Ezt az elmúlt hetekben több kommentelő is kijelentette már és többen Krisztiánt a 3+2 együtteshez hasonlították. Majka azzal kapcsolatban is kiemelte aggályait, hogy szerinte nem tart örökké az az állapot ami most van és nem mindig lesz első a YouTube-listákon és szerinte Valkusz Milánnak az lenne a dolga, hogy erről felvilágosítsa.
Majka azt is megfogalmazta, hogy „ne csapja össze” a dalokat Krisztián, és készítsen olyan szerzeményeket, mint a Gyere, kislány.
Majka mellett Gáspár Laci és Tóth Andi is kiemelte, hogy szerintük is hamisan énekelt Krisztián.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet