Törőcsik Franciska kitálalt a pénzről.
Küszöbön a Dancing with the Stars döntője, amelyben három pár méri össze a végső tudását: Baranya Dávid és Törőcsik Franciska, Szabó Zsófi és Suti András, valamint Tóth Katica és WhirperTon állnak parkettre még egy utolsó tánccal, hogy meggyőzzés a nézőket arról, kinél is van a kupa helye.
A korábbi évadokban nyertes párosok közül senki nem szerepel a döntőben: kétszer Hegyes Bertalannak sikerült a dobogó legfelső fokára lépni a táncpartnerével, egyszer Andrei Mangrának, akit kizártak a versenyből, egyszer pedig Mikes Annának, aki idén nem is indult a táncosok között. Baranya Dávid ugyanakkor egyszer már eltáncolta magát a 3. helyezésig, Tóth Katica ugyanabban az évadban pedig a 2. helyen végzett.
Kapcsolódó cikk
Meghalt Kandech Evelyne, a Megasztár egykori versenyzője
Halálának hírét egykori pályatársai osztották meg a közösségi médiában.
A verseny kapcsán adott interjút Törőcsik Franciska, a Dancing with the stars 5. évadának 3. helyezettje.
Számtalan filmszerepben és színházi előadásban tűnik fel, sajnos ez nem az a szakma, ahol az anyagi juttatások arányban vannak a befektetett munkával. Régóta nem titok, hogy színházi berkekben nehéz igazán jó fizetést elérni, így a színészek kénytelenek mellékeseket keresni a főállásuk, szenvedélyük, hivatásuk mellé. Törőcsik Franciska nagyon fontosnak, hogy csak olyan műsorokat vállaljon el, amelyben jól érzi magát, a Dancing with the Starsot pedig az egyik legszínvonalasabb műsornak tartja jelenleg a televízióban, annak ellenére, hogy nem állnak hozzá közel a showműsorok: ,,Nem áll hozzám közel a tévéshow-k világa, de úgy érzem, itt önazonos tudok maradni. És a Dancing nagy hangsúlyt fektet a tudásra. Van hozzá kedvem és szerintem működik majd.”
Kapcsolódó cikk
Dráma: Ők végeztek harmadik helyen a DWTS-döntőben – állva tapsolták meg őket a stúdióban
Minden párosnak három táncot kellett előadnia, voltak köztük korábban már bemutatott koreográfiák, és teljesen újak is.
Beszélt arról is, hogy a bizonytalan anyagi helyzet miatt kiemelten fontosnak tartja azt, hogy amolyan B terven gondolkozzon arra az esetre, ha a megélhetése nehézkessé válna, mivel elveiből ebben az esetben sem akarna leadni. Kerek perec kimondta azt is, hogy több kollégájáról tudja, hogy azért vállalt el egy-egy ilyen szereplést, mert ezek nélkül nem tudna megélni, erről keserűen nyilatkozott.
“Szerintem is így van, sajnos. És ez mélységesen szomorú. Elég nehéz a színészek élete manapság. Megpróbálok előbb-utóbb úgy élni, hogy ha olyan helyzetbe kerülök, ahol nem igazán tudom magamat adni, akkor legyen majd B tervem is. Egyre inkább úgy próbálom felépíteni az életem, hogy ne legyenek muszájok” – mondta.
Kapcsolódó cikk
Baranya Dávid elfeledkezett magáról, és elszólta a titkot: nem lép többet a Dancing with the Stars színpadára
2020-ban indult útjára itthon is a Dancing with the Stars, melynek kezdőcsapatában Baranya Dávid is benne volt, vagyis immár öt éve erősíti a profi táncosok gárdáját.