Lehengerlő, milyen változáson ment keresztül az elmúlt években Tóth Vera. Tavaly az egészsége miatt kétszer annyi figyelmet szentelt magára, hiszen inzulinrezisztenciája végett folyamatosan diétáznia kell. Az egészséges életmód kifizetődő volt számára, ugyanis elképesztően csinos és bomba formában van.
Tóth Vera egy ideje már szigorú diétát követ, ugyanis inzulinrezisztenciával küzd. Mivel komoly következményei is lehettek volna annak, ha nem figyel oda magára rendesen, ezért tavaly nyáron kicsit visszább vonult, de szerencsére megtalálta az egyensúlyt az életében. Az arany torkú énekesnő sosem titkolta, mennyire nehezen tudott fogyni, viszont az elmúlt időszakban 50 kilót dobott le magáról.
Évekkel ezelőtt már számos fogyasztó módszert próbált ki, köztük a gyomorbypasst is, amely után csak úgy olvadtak le róla a kilók. Jól tudja, van, aki nehezen fogadja ezt el, de ő úgy gondolja, élete egyik legjobb döntése volt bevállalni. Hatalmas fellélegzést jelentett neki megszabadulni egy olyan súlyfeleslegtől, ami minden napját megpecsételte, sőt, az egészségét is veszélyeztette.
A műtétnek köszönhetően 30 kilót dobott le magáról, majd további 20-at is sikerült leadnia, így összesen már 50 kilóval lett kevesebb az évek során. Igyekszik is tartani a súlyát, hiszen kitartóan folytatja a diétáját. A befektetett munkának pedig meglett a gyümölcsi, ugyanis bomba formában van, szinte alig lehet ráismerni, olyan nagy átalakuláson ment keresztül. A minap Radics Gigivel és Pásztor Annával együtt koncertezett, a fellépőruhájában pedig csak úgy ragyogott.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

xantus barbara autobaleset

Brutális autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara! Szalagkorlátnak csapódott a színésznő

Csak egy pillanat volt az egész, és lesodródott az autópályáról az újévi koncertjére tartó Xantus Barbara, akinek az autója megpördült, majd a szalagkorlátnak csapódott. Isteni szerencse, hogy a színésznő sérülés nélkül megúszta a balesetet, ám a kocsija ripityára tört. Barbara az első sokk után úgy érzi, szerencsésnek mondhatja magát, hisz sokkal rosszabbul is járhatott volna.

Kárpáti Rebeka tisztázta a pletykákat? Azt mondja, nincsenek együtt a nála 17 évvel idősebb, milliárdos vőlegényével

Kárpáti Rebeka már többször szakított a 17 évvel idősebb szerelmével, ám néhány nappal ezelőtt egy videó nyomán arra lehetett következtetni, hogy ismét kibékültek. A videóban az elmúlt évéből osztott meg felejthetetlen pillanatokat, amelyekben Lénárd András is feltűnik. A csinos műsorvezető most tiszta vizet öntött a pohárba, elárulva, helyesek voltak-e a következtetések, azaz valóban együtt vannak-e.

Megoperálták a Házasság első látásra Orsiját, csomókat talált a mellében: a masztektómiát fontolgatja – “Unom ezt az idegőrlő játékot…”

A Házasság első látásra Orsija nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy a nőknek kiemelten fontos szűrővizsgálatokra járniuk, ugyanis ő saját bőrén tapasztalta meg, milyen az, amikor gond van. A 29 éves műkörömépítő tiniként csomókat talált a mellében, ezért meg kellett operálni. Most újabb csomókat fedezett fel, így már a masztektómia is felmerült benne opcióként.

Házasság első látásra – Sem Brumi, sem Reni nem akar költözni: ennyi volt számukra?

Már csak néhány nap, aztán véget ér a Házasság első látásra. A házaspárok közül Reni és Brumi kapcsolata volt a legstabilabb, ám a közelgő befejezés egyre inkább megviseli őket. Bontakozó szerelmüknek könnyen véget vethet a nagy távolság, ha valamelyikük nem adja be a derekát, azaz nem költözik közelebb a másikhoz. A nagy kérdés az, van-e bennük hajlandóság erre…

Botrány a TV2-nél: idő előtt kiderült a Házasság első látásra végeredménye

Nagyot bakizott a TV2, ahol az utóbbi napokban, hetekben az RTL-lel folytatott nézettségi verseny miatt többször is az utolsó pillanatban változtattak azon, hogy a Házasság első látásra epizódjai mikor kerülnek adásba. Úgy tűnik azonban, hogy erre a taktikára most ráfáztak, ugyanis a sorozat háttérműsorát az eredeti tervek szerint adták le, vagyis még a kitolt finálé előtt. Így akik ezt látták, már tudhatják, hogy a nagy sikerű műsor házaspárjainak mi lett a végső döntése.

Hajdú Péter hátborzongató vallomása: egy holt lélek kísértette a kisfiát – „A saját szememmel láttam félni”

Hajdú Péter maga se gondolta volna, hogy a saját szemével látja félni a kisfiát valami olyantól, amit ő és a kedvese nem tudtak hova tenni. Bár szkeptikus a szellemvilággal kapcsolatban, az ismert természetgyógyász, Kovács-Magyar András meg tudta győzni, hogy vannak olyan dolgok, amelyekre nincs észszerű magyarázat. Arról mesélt, hogy egy holt lélek kísértette a kisfiát.