Gáspár Győzőnek nem indult túl jól a napja. A Mokka stúdiójában kezdte a reggelt, majd a konditerem felé vette az irányt, hogy megmutassa a kamerának a legújabb szenvedélyét. Ám az odavezető úton elkapták a rendőrök, aminek egy vaskos bírság lett a vége, hiába próbálta ő is, illetve a mellette utazó riporter is kidumálni a botrányhőst a szorult helyzetből.
„Most 32 évesek vagyunk a Beával, és készülünk a házasság hetére, ami azt jelenti, hogy a Jóisten áldását adja majd nekünk” – mesélte lelkesen Győzike a Tények kamerájának hétfő reggel, nem sokkal azután, hogy kijelentette: a felesége semmit nem kap tőle Valentin-napra. Ezután a stábbal együtt egy konditerembe akart menni, hogy megmutassa a legnagyobb szenvedélyét, a gyúrást, ám az odavezető út nem volt nehézségektől mentes.
Az interjút már az autóban elkezdték felvenni, egy ponton azonban megjelent mögöttük egy rendőrautó, amely félreállította őket. Gáspár Győző teljesen bepánikolt, majd a kamerát is kikapcsoltatták a stábbal, csakhogy a kérés utóbb nem bizonyult valami hatékonynak.

Kapcsolódó cikk

A riporter kérdésére Győzike elárulta, hogy nem nagyon szokták megbüntetni, majd amikor kiszállt az autóból, a szemfüles stábnak köszönhetően azt is végighallgathatjuk, ahogy Győzike megpróbálja alkudozással kivágni magát a szorult helyzetből… sikertelenül. Végül 26 ezer forint helyszíni bírságot kapott. Egy ponton a TV2 riportere is beszállt az alkudozásba, de ő sem járt sikerrel.
„Azt mondják, rosszul kanyarodtam, ezért most megbüntetnek 26 ezer forintra. Úgyhogy jól indul a reggelem. Tökéletesen indul a reggelem” – mondta Győzike, akinek nem szegte kedvét a büntetés, mivel a rendőrök a kérésére egy rövid időre bekapcsolták a rendőrautó szirénáját.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet