Felgyorsultak az események.
Mint ismert, lassan két éve már annak, hogy Tóth Gabi és Krausz Gábor kapcsolata egy viharos válással véget ért. Noha korábban úgy tűnt, miután mindketten rátaláltak a boldogságra, kettejük között is lecsillapodtak a kedélyek, most újfent áll a bál a két híresség között. A sztárséf azzal indította el a hatalmas lavinát, hogy Lékai-Kiss Ramóna podcastműsorában azt állította: egykori neje megcsalta őt. Az énekesnő ugyanis határozottan cáfolta ezt, és nemrég Hajdú Péternek vallott arról, hogy a válása körül kialakult botrány komoly anyagi károkat okozott neki – írja a Blikk.
Gábor egy sajtóközleményt adott ki, amely így hangzik: “- Mindeddig tartózkodtam attól, hogy reagáljak a velem kapcsolatban mostanában megjelent állításokra. Úgy érzem ugyanis, hogy bizonyos határokon belül a méltóság és a tisztesség megköveteli a hallgatást. Különösen igaz ez egy olyan helyzetben, amikor egykori házastársakról, közös gyermekünk édesanyjáról van szó. Az elmúlt napokban azonban olyan valótlan és megalázó kijelentések láttak napvilágot, melyek méltatlanok mindenkire nézve.”
“A nyilvánosság előtt továbbra sem kívánok vitába bocsátkozni vagy személyeskedő szócsatába keveredni. Azt gondolom, hogy ez senkinek sem válna hasznára – legfőképpen annak nem, akinek a legfontosabbnak kellene lennie számunkra, (számomra az is!) a gyermekünknek. Ugyanakkor a folyamatosan terjesztett rágalmak, hazugságok és valótlanságok tényként való közlése miatt, szeretteim és saját magam védelmében kénytelen vagyok jogi útra terelni az ügyet.”

Kapcsolódó cikk

“Az igazság nem a leghangosabb szólamokban, hanem a tényekben rejlik” – írta Gábor.
A rajongók egyből reagáltak Gábor szavaira, egyikük ezt üzente egy fotója alatt:
– Szerintem jobban tennéd, ha sürgősen befejeznéd a folyamatos fenyegetőzést. Veszíteni fogsz és a maradék “jó híredet” is el fogod így veszíteni. Te híreszteltél hazugságot a Gabiról, így ő ellenkeresetet nyújthat be veled szemben a bíróságon. Szánalmas ember vagy. Az sms-ek bizonyítják a folyamatos fenyegetőzésedet – írta egyikük.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.