Kibukott belőle minden.
Megrázó jelenetekkel ért véget MC Ducky szereplése a TV2 Farm VIP című műsorában: a rapper kénytelen volt azonnal feladni a játékot, miután kiderült, hogy lábtörése miatt sem a csatorna, sem ő maga nem vállalhatja a további kockázatot. A búcsú könnyek között zajlott – legalábbis a mezőn. A kulisszák mögött viszont egészen más hangulat uralkodott.
Fekete Pákó, aki szintén megsérült a játék során, nem tudta visszafogni a nevetést MC Ducky fájdalmas távozása láttán. A jelenetet azóta már adásban is láthatták a nézők, és bár úgy tűnt, Pákó megbánta viselkedését – hiszen még egy hosszú bocsánatkérő levelet is írt Duckynak –, a kapcsolat végérvényesen megromlott kettejük között.
A rapper nyilvánosan üzent egykori csapattársának a közösségi oldalain, miután visszanézte az ominózus részt: „Megnéztem az adást… Hát nem volt szép… A könnyeimen nevetett, pedig ha én nem vagyok, te legalább háromszor kisétálsz a játékból, de én mondtam, hogy ne tedd! Erre így kinevetsz… Muszáj volt leírnom, mert nagyon rosszulesett tőled… Nem gond, feldolgozom, de ebből tanulj kérlek, mert embernek kell maradni, hiába egy játék!!!”
A Blikk megkeresésére MC Ducky keményebben is fogalmazott: szerinte Fekete Pákó pontosan tudta, hogy a következő kiszavazásnál sérülése miatt veszélybe kerülhet, ezért örült a rapper kiesésének.
„A legjobb öröm a káröröm, szokták mondani. Nyilván tudta, ha veszítünk a termelésben, a sérülése miatt őt szavazzuk ki, ezért viselkedett így.”
A műsor tehát nemcsak fizikai, hanem lelki sérüléseket is okozott: barátságok törtek össze, és a valóságshow egyik legőszintébb pillanata volt, amikor a játék szabályainál erősebbnek bizonyult az emberi csalódás.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

dudas miki edesapja temetes

Titokban eltemették Dudás Miki édesapját – kép

Dudás Miki édesapját, Dudás Istvánt tavaly augusztus végén bokszolók verték félholtra. A férfi az esetet követően hónapokig kómában feküdt, de hiába küzdöttek az életéért. Családja úgy döntött, hogy teljes titokban helyezik végső nyugalomra.

radics gigi betegsege nagy duett 2025

Egy éve titkolja súlyos betegségét Radics Gigi

Az énekesnő a Titkok Ramónával című műsorban tett megdöbbentő bejelentést, hiszen most beszélt először súlyos betegségéről, amit már egy éve titkol a nyilvánosság elől. Radics Gigi azt is elárulta, már a műtéten is túl van, de nagyon megviselte őt ez az időszak.